fbpx

Kormos Veronika belga női kerékpáros csapatban kezdte a szezont

Belga csapatban, a Senger Ladies Professional Cycling Team-ben kezdte meg a 2013-as szezont a tavalyi országúti bajnokságon bronzérmes Kormos Veronika, és a lányokkal már túl is vannak az első edzőtáborozáson, amire a spanyolországi Valencia közelében került sor. Veronika a január 10-étől 17-éig tartó edzőtáborról és a csapatbemutatóról küldött beszámolót:

A csapat 10 tagja vett részt a spanyolországi Benidormba szervezett edzőtáborban. A Fiesta Park Hotelben szálltunk meg, ahol a vendégek átlagéletkora 70 év volt. 🙂 Ez különösebben nem zavarta a felhőtlen vidám hangulatot a csapaton belül, de esténként gyakran meggyűlt a bajunk az éjfélig salsázó majd a folyosókat hangosan végigdorbézoló nénikkel és bácsikkal. 🙂

Kormos Veronika (jobbról a harmadik) új csapatával

Kemény edzésprogramot terveztek be nekünk, számomra kedvezőt, mert síkot nem igazán mentünk, szinte csak hegyekre fel-le (Spanyolország ezen részén 1000 m körüli hegycsúcsok vannak). Köszönhetően a profi kiszolgálásnak, masszázsoknak, a szervezetem kiválóan reagált a rendkívüli terhelésre (7 nap alatt összesen 30 órát edzettünk országúton, ebből egy napunk teljes pihenőnap volt), a hegyekben könnyedén a legjobb hegymenő lányokkal tudtam menni. (Szerencsére az edzőtábor előtt volt lehetőségem hosszúakat edzeni országúton.) Mikor a kísérőautóból kiszólt a csapatvezetőnk, hogy “Veronica attack!” még mindig volt bőven energiám az iramváltáshoz.

Leghosszabb edzésünk 6 óra volt, és átlagban minden második nap 5 óra felettit kerékpároztunk. Az edzéseinket a csapatvezető, Marc Bracke és fotósunk, Bart Hazen kísérte, a lehető legnagyobb kényelmet biztosítva számunkra (mindig volt 1 kulacs energy, 1 kulacs izotóniás innivalónk, a hosszabb downhill előtt kiadták a ruháink illetve bepakolhattunk ha felmelegedett az idő, energy bar, zselék, és persze az épp aktuális feladatok :)…)

Érdekességként, a tőlünk csupán 20 km-re, Calpe-ban edzőtáborozó Omega Quick Step csapatot kerültük le az egyik edzésünkön, persze Boonenéknek éppen valamilyen coffee ride-juk lehetett, elég lazán mentek… 🙂 Az edzőtábor folyamán többször is találkoztunk velük, valamint az Euskaltel, Garmin, Astana, és más profi csapatokkal is. Időjárásunk végig 15-20 C volt, felhős-napsütéses és szinte állandó viharos szél.

Január 18-án repültünk vissza Brüsszelbe, majd onnan elautóztunk a Genttől kb. 10 km-re lévő Melle-be. Másnap, 19-én este a Lepelbed Hotelben tartotta a csapat a hivatalos 2013-as bemutatóját. Kiegészültünk a további 4 versenyzővel, köztük a luxemburgi nemzeti bajnok Christine Majerus-sel, aki edzőtáborunk alatt hazája cyclocross bajnokságát is megnyerte. Az este kiválóan sikerült, jelen volt az összes szponzorunk, akik további ajándékcsomagokkal leptek meg minket. Jelen volt a legjelentősebb belga kerékpáros lap, a Cycleplus (szintén szponzorunk) és számos más média.

Január 20-án mindenki hazament, mi a litván csapattársammal idegesen vártuk a fejleményeket Brussels Charleroi-n, mert a rendkívüli havazás okozott fennakadásokat, de szerencsére mindkettőnk gépe végül késés nélkül felszállt.

Élveztem szinte minden pillanatát az elmúlt 2 hétnek, sokat fejlődtem technikailag és kondícióban is. Nagyon örülök, hogy közelebbről is megismerhettem csapattársaim. Ahogy a képeken is látszik, teljes az összhang a csapaton belül, nincs különösebb rivalizálás és ellentétek egymás közt. A többi lány úgy érzem tökéletesen elfogadott, érdeklődnek a magyar kultúra, szokások iránt és ez természetesen kölcsönös. Sokat tanultam tőlük, többek közt a holland nyelvet is elkezdtem elsajátítani, ennek tervezem a folytatását.

A szezonról egyelőre csak annyi információt szeretnék közzétenni, hogy az első versenyem Belgiumban lesz március 2-án. Addig is folytatom a felkészülést, még vár rám a héten 3 vizsga az egyetemen, majd februárban megkezdődik a 2. félév.

Köszönöm ezúton is a sok jókívánságot és biztatást!
Üdvözlet mindenkinek és mielőbbi tavaszt! 🙂

Fotók: Bart Hazen

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo