Május 30-án Begijnendijkben versenyeztem. 98 km volt a versenytáv, 14 db 7 km-es kör. Sík, nyitott körpálya. Ketten indultunk a Bizkaia-ból, Irene San Sebastian és én.
A verseny első felében minden szökési kísérletet hamar utolért a mezőny. Nagyon intenzív és izgalmas futam volt, amit az összegyűlt nézősereg is honorált hangos lelkesítéssel. Nem igazán torpant meg a tempó egyszer sem a folyamatos próbálkozásoknak köszönhetően. A verseny felénél sikerült elszakadnia egy 8 fős szökevénycsoportnak, többek között olyan nagy nevekkel, mint a belga cyclocross sztár Sanne Cant (Team Ciclismo Mundial), a francia pályabajnok Fiona Dutriaux (Vienne Futuruscope) és csapattársam, Irene! Sokáig előttünk mentek 3-400 méterrel, úgy tűnt nem igazán tudják növelni előnyük, a mezőny elején komoly lánctalpazás alakult ki.
Én igyekeztem fékezni a munkájuk, persze nagyon nem értékelték, amit csinálok. A következő 1-2 körben sikerült is az elmenésnek komolyabb előnyre szert tenni. 4 kör volt hátra, mikor a belga Steffy Van Den Haute (Sprinters Malder) támadott, és kettőnknek sikerült ellépni a mezőnytől. Sajnos amilyen jó lendülettel indult el, nagyjából olyan kevés segítséget kaptam tőle a szökevénycsoport üldözésében. Nagyjából 1-200 méterre tudott leváltani engem úgy másfél percenként, de ez is több volt, mint a semmi. Biztos voltam benne, hogy erős versenyző, hisz több belga versenyt nyert már, viszont folyamatosan hallottam, hogy fújja az orrát és küszködik, talán allergiás vagy ilyesmi. Elég esélytelennek éreztem, hogy utolérjük így ketten azt a 8 fős elmenést, de legalább tudtam, ha utol is érjük, veszélyes ellenfelet nem hozok magammal Irene szempontjából a befutóra.
Mindössze 4 km-rel a vége előtt, az utolsó kör második felében, szinte nem hittem a szememnek: utolértünk a szökevénycsoportot. Én már akkor nagyon el voltam fáradva, pedig meg kellett volna próbálnom azzal a lendülettel továbbmenni, hisz kitudja… Ehelyett, megint azt a döntést hozta az eszem (vagy inkább a szívem), hogy most, hogy végre felértünk és mindjárt vége, előreállok felvezetni Irene-nek. Nyomtam tovább, minden kiadtam magamból a célig, ahol sprinten Irene a francia pályabajnoktól pár mm-rel elmaradva 2. helyen érkezett.
Én 9.-ként futottam be. Így is nagyon örültünk, hatalmas élmény volt ennyi néző bíztatása előtt, befutó után hallani az elismerésüket. Az is hihetetlen számomra, hogy mennyi „great job, Veronika”-t hallottam, idegen emberektől.
A hétvégén a belga Ardennekben folytatjuk az edzésmunkát La Roche környékén, majd jövő szombat-vasárnap baszk versenyeken állok rajthoz. Sopelana és Medina az előfutamai lesznek a június 10-ei Durango-durango 1.2-es UCI női versenynek, aminek a szelekciójában szerepelek.
