fbpx

Kiderült, kik indulhatnak a Tour de France-on

A Tour de France-t szervező ASO nem csak a francia körverseny szabadkártyáit hirdette ki a mai napon, az is ki derült, hogy mely csapatok indulhatnak a márciusi Párizs-Nizzán és a júniusi Dauphine WorldTour-többnaposokon.

BsMtI3WIEAABypb

Mivel a francia Europcar csapata nem kapott WorldTour státuszt 2015-re, így 5 szabadkártyát osztottak, hogy a 17 WT-gárdával együtt meglegyen a 22 csapat alkotta 198 fős mezőny. Szokás szerint a franciáknak kedvezett az ASO, ahogy a Giro d’Italia-n az olaszoknak, a Vueltán pedig a spanyoloknak.

Így az Europcar, a Cofidis és a Bretagne – Séché Environnement ott lesz a Tour de France-on, mellettük a jelentősen megerősödött dél-afrikai MTN Qhubekának és a német Bora-Argon 18-nak jutott a megtiszteltetés, hogy induljanak a világ legismertebb kerékpáros körversenyén. A Qhubeka az első afrikai bejegyzésű csapatként vesz majd részt a Touron.

A Tour de France-on tehát a következő 22 csapat indul majd: AG2R-La Mondiale, Astana Team, BMC Racing Team, Etixx-QuickStep, FDJ, IAM Cycling, Lampre-Merida, Lotto-Soudal, Movistar, Orica-GreenEdge, Cannondale-Garmin, Giant Alpecin, Katusha, Team LottoNL-Jumbo, Team Sky, Tinkoff-Saxo, Trek Factory Racing, MTN-Qhubeka, Bora-Argon 18, Cofidis, Europcar, Bretagne – Séché Environnement.

A Párizs-Nizza mezőnye: AG2R-La Mondiale, Astana Team, BMC Racing Team, Etixx-QuickStep, FDJ, IAM Cycling, Lampre-Merida, Lotto-Soudal, Movistar, Orica-GreenEdge, Cannondale-Garmin, Giant Alpecin, Katusha, Team LottoNL-Jumbo, Team Sky, Tinkoff-Saxo, Trek Factory Racing, Cofidis, Europcar és Bretagne – Séché Environnement

A Critérium du Dauphiné mezőnye: AG2R-La Mondiale, Astana Team, BMC Racing Team, Etixx-QuickStep, FDJ, IAM Cycling, Lampre-Merida, Lotto-Soudal, Movistar, Orica-GreenEdge, Cannondale-Garmin, Giant Alpecin, Katusha, Team LottoNL-Jumbo, Team Sky, Tinkoff-Saxo, Trek Factory Racing, MTN-Qhubeka, Bora-Argon 18, Cofidis, Europcar.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo