Kerékpártúrán Iránban I. – Technikai és egyéb (részlet)kérdések
A fejlett világ határain túl megtett kerékpártúrák mindig többletkihívásokkal járnak. Ez különösen igaz a Közel-Keletre, ahol biztonsági, infrastrukturális és komoly éghajlati/természeti kihívásokkal is szembe kell nézni. Ennek ellenére megéri a fáradtságot, hiszen az igazi bringás élet a komfortzónán túl kezdődik. Ilyen kalandban volt részem 2014-ben Izraelben, tavaly pedig Iránban. (Az izraeli túrával kapcsolatban l. a Bikemag következő cikkét ITT.)
„az igazi bringás élet a komfortzónán túl kezdődik”
Egy kis földrajz, egy kis politika
Irán mind horizontálisan, mind pedig vertikálisan is hatalmas ország. Kiterjedését tekintve közel hússzor akkora, mint Magyarország, míg vertikálisan -28 és +5610 méter között változik a tengerszint feletti (illetve tengerszint alatti) magassága, illetve mélysége. Ennek ellenére az ország jelentős része viszonylag egyhangú fennsík.
Irán éghajlata jellemzően sivatagi, illetve félsivatagi, míg a magas hegységekben hegyvidéki, a Kaszpi-tenger mellékén pedig nedves szubtrópusi a klíma. A hőmérséklet többnyire 10 fokkal magasabb, mint Magyarországon, de egyes helyeken a különbség akár a 20 fokot is elérheti. Iránban a csapadék ritka vendég. Az ország számottevő részén évekig nem esik nyáron eső. Ennek megfelelően a páratartalom alacsony, mely a magas hőmérsékletet is sokkal elviselhetőbbé teszi. Biciklis szempontból a május és a szeptember/október a legideálisabb időszak az országba látogatáshoz. Az előbbi mellett szólnak a hosszú nappalok, míg az utóbbiak mellett az alacsonyabb szintű UV sugárzás.
Iránnal szemben nemzetközi szankciók vannak érvényben. Ez azzal a következménnyel jár, hogy a nemzetközi bankkártyák nem használhatóak az országban. Emiatt nagy mennyiségű készpénzt (dollárt vagy eurót) kell magunknál tartani. Egy másik lehetőség a Melli Bank által forgalmazott turista kártya, melyet feltöltve már az ország összes ATM automatáját használhatjuk. Hivatalosan izraelieket és Izraelben korábban megfordult személyeket nem engednek be az országba. (Az ezzel kapcsolatos kényelmetlenségek megelőzéseként Izraelben nem pecsételnek bele az útlevelekbe.) A másik oldalon viszont az USA-ba se könnyen lehet bejutni iráni vízummal az útlevélben. Így a Trump-adminisztráció szemében egy iráni út után könnyedén válhatunk „vérben forgó szemű” terroristává.
Hol, hogyan biciklizzünk?
Iránban rendkívül szegényes a kerékpáros-kultúra. Ez részben oka, részben következménye annak, hogy a nagyvárosokban, így például Teheránban vagy Iszfahánban is csak rövid kerékpárútszakaszok találhatóak. Ennek megfelelően kerékpárboltból is csak viszonylag kevés áll a rendelkezésünkre Iránban, és az azokban található alkatrészválaszték is meglehetősen szűk vertikumot fog át. A kisebb településeken belül természetesen látni bicikliseket, de a települések között rendkívül ritkák. A fent említett városok közül Iszfahán Irán kerékpáros központja. Itt találkoztam is egy nagyobb (10-15 fős) montis csapattal.
Iszafánban
Iránban az „alap” tengerszint feletti magasság jellemzően 1000 méter körül alakul. Az országban számos helyen több tíz kilométeres emelkedők találhatóak, melyek legyőzésével minimális meredekség mellett juthatunk fel 2000 méter fölé.
„minimális meredekség mellett juthatunk fel 2000 méter fölé”
Az ország jelentős része ritkán lakott, így számos helyen hosszú (tíz) kilométereket kell megtennünk a következő lakott helyig. Ebből adódóan ezeken a szakaszokon célszerű nagyobb mennyiségű vizet és élelmiszert magunkkal vinni.
A közúti infrastruktúra minősége nagyjából megegyezik a Magyarországon megszokottal: rossz minőségű szakaszok váltakoznak kiváló minőségűekkel. A főbb utak mellett többnyire van leállósáv, ahol viszonylag biztonságosan lehet közlekedni. Minőségük azonban erősen változó, és gyakran kavicsosak. Elszórtan nagyobb kődarabok is találhatóak rajtuk, így könnyű felütéses defektet kapni. A kisebb forgalmú utakon az autósok nagy oldaltávolságot tartanak előzés közben, de így is erősen ajánlott visszapillantó tükröt használni. Teheránban a főutakon azonban egyáltalán nem ajánlott biciklizni.
A közlekedési kultúra erősen eltér az Európában megszokottól. (Egyes vélemények szerint Iránban a helyiek a sok vallási előírással szembeni szabadságvágyukat a közlekedésben élik ki. Mondjuk szerintem erősen túlkompenzálják magukat.) Nagyon kaotikusnak tűnik a helyi közlekedés, mégis működik. Az autók döntő többsége iráni gyártmányú, így a szín és a típusválaszték meglehetősen szűk.
Az irániak egyáltalán nem vezetnek agresszíven. Annál inkább a dinamikus helykihasználásra törekszenek: 20-30 cm-ért is megküzdenek. A kiszámíthatatlanságot gyakori dudálással szorítják keretek közé. A zebrának csak esztétikai jelentőséget tulajdonítanak, így az úton való átkeléshez jó idegek, ezek hiányában fürge lábak kellenek.
A városokban sok a motoros, akik dudálás után akár buszok elé is félelem nélkül bevágnak a fent említett 20-30 cm-es határon épphogy túl. A lámpát a közlekedők jellemzően csak akkor kapcsolják be, ha már tényleg nem lehet látni, városokban a motorosok jelentős része éjjel-nappal lámpa nélkül közlekedik. Az elavult technikának tudható be, hogy a nagyvárosokban a légszennyezettség rendkívül magas. Iráni túrám során találkoztam olyan autóval, amiről mind a kettő (külső) visszapillantó tükör hiányzott, illetve olyan helyi busszal, melynél a bal oldali lámpabúra egy az egyben hiányzott, és nagyon úgy nézett ki, hogy az égők sem működnek. Egy másik alkalommal kétszer egy sávos úton (+ 2 keskeny leállósáv) egy teherautót emelkedőn, egy beláthatatlan kanyartól kb. 3-400 méterre elkezdett beelőzni egy másik teherautó, azt pedig egy harmadik. Ezt úgy tudták megvalósítani, hogy az első teherautó lehúzódott a leállósávba, a másik ment tovább az úton a „normál” sávban, a harmadik pedig a záróvonalat átlépve a szemközti sávot használva előzött.
A bicikli és saját magunk felkészítése: érvek és ellenérvek
A kerékpár repülőn történő szállítása komoly „tudomány”, melyet szakmai érvek, félelmek, félinformációk és előítéletek foglalnak keretbe. Az elmúlt évek során 8-szor szállítottam biciklit repülőn, melyek közül csak 2 alkalommal volt nálam speciális kerékpárszállító táska. Ezek során minden esetben ugyanazt a régi (ma már 13 éves) alumínium vázas országúti kerékpárt szállítottam. Kisebb sérüléseket leszámítva ez mindig problémamentes volt. Ez alkalommal odafelé egy kerékpár szállítására készült papírdobozt használtam. A becsomagoláshoz le kellett szerelnem a kormányt és a pedálokat, ki kellett vennem az első kereket, továbbá le kellett eresztenem a gumikat. Hazafelé jövet Teheránban a repülőtéren becsomagoltattam a biciklit. A csomagolók csak többrétegű légpárnás fóliát használtak, de így is olyan jól becsomagolták, hogy nem lett semmi baja. A csomagolás előtt a kormányt becsavartam a felsőcső alá, teljesen leeresztettem és mezzel becsavartam a nyerget, továbbá hátul a legnagyobb, elől pedig a kicsi fogaskerékre tettem a láncot, hogy a váltók a lehető legtávolabb kerüljenek a csomagolástól.
A hagyományos túrafelszerelésemet egy plusz pótbelsővel, egy racsnileszedővel, egy nagy méretű nyeregtáskával és számos gumiragasztó folttal egészítettem ki. A nyeregtáska remek szolgálatot tett, nem befolyásolta érezhetően a bicikli menetstabilitását. Ehhez az is hozzájárult, hogy aránytalanul könnyű maradt a hátizsákomhoz képest.
Az irániak bár nagyon nyitottak, de ortodox iszlám állam polgáraiként szigorú vallási és öltözködési előírásokat kell betartaniuk, melyek alól az ide látogatók sem vonhatják ki magukat. A férfiak például nem hordhatnak rövidnadrágot, míg a nőknek – többek között – a hajukat is el kell takarniuk. Az öltözékem hűen követte az iszlám elvárásait. Bár volt nálam két biciklis rövidnadrág a településeken kívüli szakaszokra, de ezeket mégsem vettem fel, az egész utat egy hagyományos futónadrágban teljesítettem.
A túra során a legtöbb problémát a defektek okozták. Általában átlagos defektvédelemmel ellátott külső gumit használok. Iránban ez kevés volt, mivel útközben összesen 11 (hátsó) defektet kaptam. Így most már tudom, hogy kiemelkedő defektvédelemmel rendelkező külsőt kellett volna használni, és azt kiegészíteni további védelemmel, pl. defektvédő szalaggal. A defektek számának minimalizálása szempontjából egy visszapillantó tükör használata is célszerű lehet, mivel a leállósáv rossz (kavicsos) szakaszait könnyebb kikerülni, ha tudjuk, hogy mi történik mögöttünk.
Alapelv, hogy sötétben a balesetek megelőzése szempontjából két közlekedő közül legalább az egyiknek használnia kell a lámpáit. Iránban az alacsony szintű lámpahasználati hajlandóság miatt mi mindenképpen vigyünk lámpát.
Helyi sajátosságok
Az Iránban megfordult turisták szinte kivétel nélkül egekig magasztalják a helyiek vendégszeretetét. Ezt én is messzemenőkig meg tudom erősíteni, Irán ebben a tekintetben minden bizonnyal világelső. Ebben valószínűleg az is közrejátszik, hogy az ország erősen el van zárva a külvilágtól, és ezért sok minden az újdonság varázsával hat rájuk. Irán és a vendégszeretet tehát egy fogalom. Ennek ellenére a józan óvatosság itt sem árt. Ez a kijelentés természetesen elsősorban az ország belső területeire vonatkozik. Az afgán, a pakisztáni és az iraki határvidékek ugyanis veszélyesnek, illetve kifejezetten veszélyesnek számítanak. Az utazás előtt a saját magam által meghatározott biztonsági előírások közül szinte semmit se tartottam be, olyan magas volt a szubjektív biztonságérzetem.
Varzaneh mellett a sivatagban
Az iráni hét első napja a szombat, és a mi vasárnapunknak náluk a péntek felel meg. Iránban a perzsa (vagy más néven a fárszi) a hivatalos nyelv, de az etnikai sokszínűség miatt számos egyéb nyelvet is beszélnek az országban. A perzsa nyelv betűi és számai nagyjából megegyeznek az arab betűkkel és számokkal, de a mi számaink egy archaikusabb változatát használják, ezért európai szemmel a számok is értelmezhetetlenek. Angolul sajnos viszonylag kevesen beszélnek. Magyarországot Mádzsáresztánként ismerik, a magyar embereket mádzsárnak hívják.
Irán hivatalos pénzneme a riál, melynek olyan gyenge az árfolyama, hogy az ember Iránban könnyen lehet „riálmilliomos”. A könnyebb számolás érdekében gyakran alkalmazzák a riál helyett a tománt, ami 10.000 riálnak felel meg.
Az iráni hagyományos fürdőszoba eltér az általunk megszokottól. A helyi WC-k jellemzően guggolósak. Tradicionális étkezés esetén enni a szőnyegre terített abroszon kell/lehet, törökülésben. (Ebből adódóan étkezés közben lábizomnyújtásokat is végezhetünk…) Kenyér helyett jellemzően nan-e sangak-ot esznek, ami úgy néz ki, mint egy vastag tésztájú palacsinta.
A Facebook, a Google és számos egyéb nemzetközi oldal le van tiltva Iránban. Ezt a tilalmat VPN-en keresztül lehet megkerülni.
Az iráni közlekedés nagyon kaotikus, de kellő óvatosság, dinamika és rutin birtokában jól el lehet közlekedni. Teherán kivétel, ahol a főutak rendkívül veszélyesek. Ezen túl más nagyvárosok közvetlen közelében is nagyon élénk lehet a forgalom.
Az országban rendkívül olcsó és fejlett a buszhálózat. Így a nagyobb távolságokat akár busszal is át lehet hidalni. Ezeken kerékpárt is lehet szállítani, de ez egy kicsit körülményes lehet.
Iránba csak vízummal lehet belépni. Ehhez meghívólevélre van szükség, melyet egy iráni utazási irodán keresztül szereztem be. Az utazási referens a lelkemre kötötte, hogy a Paypal-os utalásnál ne írjak semmilyen közleményt, nehogy blokkolják az utalást. A meghívólevélhez egy útvonaltervet is le kellett adni. Ez csak formaság, belépés után senki sem ellenőrzi. Fontos azonban, hogy hosszú útvonaltervet adjunk meg, hogy megkapjuk a maximális, 30 napos vízumot.
Az utazás megtervezésekor a böjti hónapra (Ramadán) is célszerű tekintettel lenni, mert ilyenkor napközben körülményes ételhez és italhoz jutni.
Összességében elmondható tehát, hogy bár komoly kihívás egy iráni bringatúra, de kellő felkészüléssel és jól megalapozott stratégiával egy életre szóló élménnyel lehetünk gazdagabbak.
(Szöveg és fotók: Székely-Molnár Ákos)
