fbpx

Kecskeméten kezdődött a Cyclo-cross Magyar Kupa

Október 23-én a Kun Cross-szal vette kezdetét a 2024-2025-ös Cyclo-cross Magyar Kupa, az első fordulót száraz pályán, kellemes időben a kecskeméti Benkó Zoltán Szabadidőpark területén rendezték. Az elite férfiaknál papírforma szerint Takács Zsombor míg a nőknél Bruchner Regina végzett.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc ünnepnapján rendezték a Cyclo-cross Magyar Kupa első fordulóját Kecskeméten, a kiskunsági megyeszékhely már klasszikus helyszíne a hazai cyclo-cross versenyeknek, már több mint egy évtizede rendeznek itt terepkerékpáros eseményeket. Idén a szezonnyitó szerepét kapta a Benkó Zoltán Szabadidőparkban rendezett verseny.

Mivel Kecskeméten az elmúlt egy évben sem nőttek ki hegyek a földből ezért várható volt, hogy az idei verseny sem fog bővelkedni szintben. A verseny előtt Sáfár Tamás főszervező elmondta, hogy az idei pálya is az elmúlt évek nyomvonalára fog épülni, de lesz benne némi újítás. A reggeli pályabejáráson szembesültünk vele, hogy a pálya a tavalyi évhez képest sokat változott, de nem a nyomvonalában, hanem a tavalyi sár után idén kemény, helyenként rázós talaj fogadott minket, ezáltal nagyon gyors lett. Új elemként belekerült néhány nagyobb bucka a pályába a homokos szekció előtt, ami kicsit gondolkodásra késztette a bringásokat, hogy melyik nyomvonalon gyorsabb teljesíteni az akadályt. A homok idén már tényleg homok volt, helyenként erősen megnehezítve a haladást. Az erdős szakaszon a keresztbe rakott faágak még mindig a pálya részét képezték, de már mélyebbre süllyedtek a talajba, ez számomra például azért fontos, mert tavaly a szokotthoz képest kisebb lánckerékkel indultam idén viszont a nagyobb lánckerék sem akart fennakadni a faágban ha nem emeltem fel a bringát áthaladás közben. Szárazon nagyon lendületes lett a pálya és a magamfajta kevésbé ügyes bringásoknak sem jelentett nagy kihívást, mindössze egyszer kellett leszállni egy rézsűnél, különben a sok egyenesben komoly tempót lehetett elérni.

Reggel 9.30-kor a legkisebbek futamával kezdődött a verseny, majd az egyre nagyobbak kerültek sorra. Az (W)U11-(W)U13 még a gyerek pályán versenyzett, a (W)U15-(W)U17 pedig már a teljes körpályán küzdött a győzelemért. Az utóbbi rajtját végignézve tűnt fel, hogy míg évekkel ezelőtt ezekben a korosztályokban a többség mtb-vel állt rajthoz addig a mostani rajtban mindössze 3 montis volt, azaz szinte mindenki cyclo-cross kerékpárt használt a versenyen, ami tegyük hozzá erre a pályára jó választás (bár fogalmam sincs hogy honnan vettek ennyi cx bringát 🙂 ). A gyerek futamok után közvetlenül megtartották az eredményhirdetést, így aki nem volt érdekelt a további futamokban már mehetett is haza.

11.45-kor rajtoltak el az U19-es férfiak és a WU19-es korosztálytól felfelé a nők, ez a futam már sajnos nem volt annyira népes, mint az előzőek, nagy a visszaesés létszámban a gyerekfutamokhoz képest, a női kategóriák többségében a dobogót sem sikerült megtölteni, pedig még az időjárás is barátságos volt. A nőknél papírforma szerint a tavalyi WU19-es bajnok Bruchner Regina nyert, aki idénre már fellépett WElitbe. Ezt követően az Elit, Master1 rajt következett, ahol még kevesebb induló volt, de ezt már az elmúlt években megszokhattuk, nagyon kevesen állnak rajthoz az elvileg legerősebb rajtban. Itt szintén a tavaly még ifiként versenyző Takács Zsombor nyert, az MBH Cycling Team bringása magabiztosan nyerte a versenyt hazai pályán. A Master2-3-4 és Hobbi kategória futama zárta a versenyt, ami ezen a napon a legnépesebb futam volt hasonlóan az elmúlt évekhez. A 40 fölötti korosztályban rendkívül népszerű ez a sport, gyakorlatilag már évek óta ők a magja a hazai cyclo-cross életnek.

Eredmények: https://sportorigo.com/HU/5/Rajtlistak-Eredmenyek/374/KunCross-Cyclocross-Magyar-Kupa

Fotók: Farkas Milán – MilanPhoto.hu

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo