fbpx

Japán, keirin, kerékpár

Azt hiszem általánosságban elmondható, hogy sokan kíváncsiak Japánra. Ki így, ki úgy viszonyul hozzá – az ételekhez és a szokásokhoz. A többség azonban biztos, hogy szívesen elmenne és megnézné ezt a nagyon más országot. Viszonylag szerencsésnek mondhatom magam, hogy két hónapot tölthettem ott, méghozzá úgy, hogy gyerekkorom óta tartó szenvedélyemen – a kerékpározáson – keresztül ismerhettem meg Japánt és az ott élő embereket, nem utolsósorban pedig a keirin világát…

fotók: Jári Róbert

kép és szöveg: Jári Róbert

Történt ugyanis, hogy felkerekedvén, átrepülve Ázsia kontinentális részét eljutottam Tokió városába. Előrelátó módon biciklis ruhát is csomagoltam, mivel tudtam, hogy egy ottani barátom révén lehetőségem lesz bringázni, illetve kipróbálni milyen is a japán keirin.

Azt gondolom, hogy mint lelkes bringás logikusan építettem fel az ottlétemet, mely a klasszikus turistáskodás helyett inkább Japán biciklivel való megismeréséről szólt. Az első 1-2 hetem az akklimatizálódással és mindenféle jellegzetes kaja kipróbálásával telt. Az okonomiyakitól kezdve a japán leves-különlegességeken át az idehaza is jól ismert legkülönbözőbb sushi ételekig jutottam, melyek közül sajnos a bálnahúsos az egyik legfinomabb…

Tokió ezer arca közül egy

Tokió ezer arca közül egy

Közben sikerült egy keirinbringát kapnom kölcsönbe, mely egyben a közlekedési eszköz funkcióját is betöltötte számomra. Ez a bringa gyakorlatilag az ottani pályakerékpár, amit pár éve számtalan japán fiatal városi közlekedésre is használ. Először bringával, az ismerőseimmel együtt jártam a várost, hogy kis tájékozódási képességre tegyek szert, mert Tokiónak nem csak a méretei különlegesek, de az úthálózata is. Szerencsére a fő sugárutakon keresztül nagyon jól bejárható a város, mivel ezek keresztül-kasul átszelik a lakott területeket, és jobbára hosszú kilométereken át egyenes futásúak. A kerékpár az egyik legjobb közlekedési eszköz rövid- és középtávra egyaránt. A nagyobb főutakon egy-két kivételtől eltekintve lehetett kerékpározni, a forgalom viszonylag gyér volt, komolyabb dugóval pedig sosem találkoztam. Mondhatom hogy egy álom volt Budapest után…

japan-keirin-4

A legnagyobb csodálkozással az irányban voltam, hogy abszolút csöndes volt a város, és maguk az autók is. A gépjárművek kisebbek az idehaza megszokottnál, a teherautók például normál személygépkocsi tengelytávval rendelkeznek. A forgalmas utak mellett voltak ugyan kerékpárutak, de a forgalommal együtt is nyugodtan lehetett haladni. Errefelé a „mama chari“-kal (egyszerű városi bringák) és a folding bike-kal közlekedők főleg a kerékpárutakat és a széles járdákat használták. Továbblépve a metropolisz kerékpáros közlekedési helyzetétől – ami önmagában megérne egy hosszabb eszmefuttatást -, inkább rátérek arra, amiért bringásként ideérkeztem.

Országúti edzésre átalakított keirinbringám

Országúti edzésre átalakított keirinbringám

Kinti barátom révén sikerült megismerkednem a Japánban és világszerte egyaránt nagy köztiszteletnek örvendő Akio Tanabéval a Kalavinka vázak készítőjével, és szerelőjével Masakival, aki amatőr versenyző. Az üzlet baráti körével, az UGO Sporttal közös edzéseket is sikerült ledumálni. Ezeken országúti gép híján mindig 48/16-os áttételű keirinbringával vettem részt, persze első-hátsó fékkel. Kicsit kilógtam a karbon országútis edzőtársak közül, de hát szerencsére a környékbeli 400-500 m-es hegyek leküzdhetők voltak ezzel is, sőt sok szempontból jobb is volt.

Így lehet első féket felszerelni a híd megfúrása nélkül

Így lehet első féket felszerelni a híd megfúrása nélkül

Reggeli találka a szálláshelyemtől 15 km-re lévő boltban, majd navigálás ki a városból (további 10 km). Kicsit izgultam, hogyha egyszer majd egyedül kell mennem, vissza sem találok. Szerencsére Masaki a közelben lakott, így együtt mentünk az elején, míg meg nem tanultam az útvonalat.

Az edzés kezdetén, 20-25 km után – a szűken vett Tokióból kiérve – elértünk a délen fekvő Tanagawa folyóhoz, ahonnan elindulhatott a tényleges edzés. A folyó partján több sportlétesítmény is található (köztük a Keiokaku nevű keirin velodrom) illetve számtalan amatőr baseball pálya. Kifejezetten a sportolás célját szolgálja tehát a környék. Húsz kilométer után felkanyarodva a Japán-Alpok előhegyei felé kicsit változatosabb hegyi szakaszon folytattuk utunkat. Sok klub versenyzője tartotta arrafelé a szombati edzését, így nem volt unalmas, mehetett mindenki a saját szájíze szerint, becsatlakozva egy erősebb vagy éppen egy gyengébb bolyba. Pár kilométer után aztán közös pihenőt tartottunk egy útszéli élelmiszerboltnál, ahol mindenki feltöltődhetett, illetve bevártuk a lemaradókat. Sok keirinversenyző is itt tartotta a pihenőt, mindenki nagy tisztelettel tekintett rájuk. Ők főleg egyedül illetve párban edzettek országúton, erős, 50/16-os fix áttétellel hegyen-völgyön át.

Életkép a Carnival Bicycle Shopban

Életkép a Carnival Bicycle Shopban

Feltöltődve már közösen indultunk vissza a dombos vidék kisforgalmú útjain, amelyek jó intervallumos edzést biztosítottak vissza a folyópartig. Közben gyönyörködhettem az apró rizsföldek látványában. Így nézett ki az ottani Esztergom-kör…

Itt készülnek a világhírű Kalavinka kerékpárok - előtérben a karbon prototípus

Itt készülnek a világhírű Kalavinka kerékpárok - előtérben a karbon prototípus

Szombatonként – ha tehettem – részt vettem velük ezen az edzésen, közben jó turistaként jártam a várost, persze közben kihagyva a klasszikus turistanevezetességeket, belekóstolva inkább a japán hétköznapokba. Számtalan bicikliboltot is megismertem, amelyek főleg a fixi és az országúti témákban jeleskedtek. Durvábbnál durvábbak voltak és nem csak a kínált áruk tekintetében. Csak egyet megemlítve: a világszerte ismert Carnival egy négyemeletes lakóház második emeletén található, közvetlenül egy BMX bolt felett. A ház liftjébe belépve a másodikon a liftajtó egyenesen a szőnyegezett boltba nyílik. Óriási! Ennél már csak az a jobb, amikor a tulajdonos saját lakásában, a nappalijában van a bolt, bár ennek bizonyos helyi formái Magyarországon is megtalálhatók. A régi öregek üzleteiben pedig elkápráztattak a bontatlan csomagolású 20-30 éves alkatrészek. Fantasztikusak tehát arrafelé a bringaboltok.

A mester és a tengerentúlról érkezett elégedett megrendelő

A mester és a tengerentúlról érkezett elégedett megrendelő

A legnagyobb élmény azonban mégis a már említett Kalavinkánál ért. A kb. 25 m2-es műhelyében állva nehezen hittem el, hogy itt születnek japán legszebb vázai. A kis manufaktúra (mester és egy segéd) az elmúlt tíz évben lett világszerte is közismert, kisszériás, gyönyörű, kizárólag méretre készített vázairól. Ma már ki sem látszanak a megrendelésekből, így ha valaki náluk vásárol, az számoljon legalább féléves várólistával. Bár nekem azt mondták, hogy csak versenyzőknek építenek acél keirin- vagy országúti vázakat, épp ott jártamkor futottam bele egy ünnepélyes gépátadásba, amikor is egy amerikai megrendelő vette át kis családja körében az elkészült Kalavinka bringáját. Bizony vannak, akik csak ezért átrepülnek az óceánon.

A kisipari acélvázak kultuszát nem lehet nem észrevenni

A kisipari acélvázak kultuszát nem lehet nem észrevenni

Manapság azonban a japán vázépítők is változnak a korral. Bár jelenleg az NJS minősítés és a keirin versenyek biztos megrendeléseket jelentenek, mégis haladva a korral némelyikük – így például Tanabe mester is – kísérletet tett karbon pályavázak készítésére. Azért mondom, hogy kísérletet, mert már a negyedik prototípusnál tartanak, de még állítólag mindig nem az igazi. No nem baj a 2012-es Londoni olimpiáig van még idő, ahol is a japán csapat tagjai már ezeket fogják hajtani. Itt bontanám ki kicsit a japánok bringáikhoz fűződő viszonyát. A kézzel gyártott igazi kisipari acélvázak messze a legmegbecsültebbek, és ez igaz az európai gyártók termékeire is. Ahogy azt egy kedves rizsárus bácsival (Igen, ott külön rizsboltok vannak az igényeseknek. Nagyon retró!) is megbeszéltem, miszerint mik a főbb ismérvei egy japán és egy olasz acélváznak. Tömören: pontosabb megmunkálás, a muffok cső felöli végeit lecsiszolják, így szépen fokozatosan olvadnak bele a csőbe. Kirakatában amúgy a rizses zsákok mellett elfért egy Pinarello egy Cinelli és egy japán Zunow is.

Keirinbringák várják az edzés kezdetét a velodromnál

Keirinbringák várják az edzés kezdetét a velodromnál

A bringás élményekben tobzódva leginkább a vidéken való túrázás és a keirin edzések hatottak rám. Aki Japánba utazik, annak érdemes nemcsak átsuhanni két város között a szupergyors vonatokkal, hanem elindulni a vidék bejárására. Hatalmas élmény, gyönyörű természettel és kiváló melegvizes fürdőkkel, az onzenekkel. Nyilván nem hagyhattam ki ezt én sem, és először egy kiscsomagos 2-3 napos túrát tettem pályabringával a Fuji lábainál elterülő tavaknál, majd pedig ezen felbuzdulva egy túramontival és sátorral vadkempingezésre adva a fejemet körbetekertem Tokióból kiindulva a Fujit, majd az Izu félszigetet. Meg kell vallanom azonban, az élmények kavalkádjában az i-re a pontot végül azok a keirinedzések tették fel, amelyekben első magyarként volt részem egy olyan atmoszférával rendelkező helyen, mint a tokiói Keiokaku velodrom.

Tréningre érkező profi keirinversenyző

Tréningre érkező profi keirinversenyző

A pálya – mint minden keirinpálya – kicsit szentély, belépni igen kiváltságos dolog és szerencsések voltunk mi páran, akiknek havonta egyszer lehetőségünk nyílt részt venni egy profi edzésen. Máskülönben csak a lelátóra lehetett volna felmenni, ahol a kivetítőn nézhetők a minden hétvégén Japán más-más pontjain lebonyolított keirinversenyek, amelyekre az ott tartózkodó nézők fogadhattak. Rendezett keretek között (pontos érkezés és távozás) lehetett a pályán tekerni, kizárólag az ott jelenlévő két edző utasításait követve. Egyszer sajnos késtem 10 percet, és az orrom előtt majdnem becsukták a kaput, mondván, hogy mit képzelek, hogy kések az edzésről.

Hegyi edzés fix áttétellel

Hegyi edzés fix áttétellel

Amúgy nagyon barátságosak voltak. A sok amatőr vagy hobby kerékpárossal jó hangulatú edzéseken vettem részt, melyeknek felépítése így nézett ki: motor utáni bemelegítés, résztávok időre és éles keirinverseny. Közben bejött néhány keirinversenyző is edzeni, akikkel végül lehetett egy keirinfutamot vívni. Társaim mind városi fixisek, illetve egyetemi klubok versenyzői voltak. Sok érdekes figura volt kint, mint az a 40 év körüli 160 cm-es 50 kg-os, foglalkozására nézve taxisofőr is, aki rendszeresen az egyik legjobb volt. Kötött, de mégis jó hangulatú edzések voltak. Nagyon tetszettek a ma már talán furcsa szokások, mint például a pálya felé meghajolva a pályára lépő versenyzők.

A jelen lévő profik nem nagyon keveredtek oda hozzánk beszélgetni, amit nagyon sajnáltam. Elnézve őket, olyan benyomást tettek rám, mintha ágyúgolyók lettek volna. Ezt úgy kell elképzelni, hogy a japán alacsony testalkat (a magam 174 centijével az egyik legmagasabb voltam) párosul hatalmas izomtömegekkel a lábon és a felsőtesten egyaránt, megfejelve az egyedülálló fehér keirin fejvédőkkel, amelyek jóvoltából enyhén mókás benyomást keltettek. Nagy élmény volt velük versenyezni a végén egy közös futamban, amikor is pár idősebb és gyengébb versenyző előtt sikerült befutnom a harmadik helyen. Itt teszem hozzá, hogy hihetetlen, de a 20 éves robbanékony fiatalok mellett ugyanúgy voltak köztük 40-50 éves veteránok, akik évek óta évi több mint száz versenyen koptatták a pályák burkolatát, és mára már kicsit megfakulva könnyű prédák a fiataloknak. Elkerülhetetlen megemlítenem, hogy ez azért van így, mivel gyakorlatilag felső korhatár nélkül versenyeznek, egy amolyan virtuális élő pontszámmal, ami azt jelenti, hogy évente pár alkalommal összeszámolják az elért pontokat és ez alapján 6 osztályba sorolják a megközelítően 3800 versenyzőt. A legalacsonyabb osztályokba nyilván a legrosszabb eredményt elérők kerülnek. A versenyeikért pontokat kapnak. Amennyiben egy bizonyos minimális ponthatárt többször képtelenek elérni, akkor vége a karrierüknek. Ugyanakkor ez a küszöböt elég alacsonyan határozták meg, ami miatt előfordulhat, hogy akár több mint 30 évet is eltölthetnek aktív versenyzéssel. Szigorú szabályok és rend közt élik az életüket, ami főleg a versenyeken válik nyilvánvalóvá, hiszen itt a három nap során folyamatosan megfigyelés alatt állnak, együtt alszanak a pályához tartozó létesítményben és sem mobiltelefont, sem pedig internetet nem használhatnak. Hiába a keirin egy fogadásos versenysport…

Parkoló az egyik belvárosi bringabolt előtt

Parkoló az egyik belvárosi bringabolt előtt

Mivel az év nagy részében Japán éghajlatának is köszönhetően a fedetlen létesítményekben lehet versenyt rendezni, így a rendszeres versenyzés mellett igazából nincsenek hosszú kemény edzések, eltekintve az erőfejlesztő teremgyakorlatoktól. Országúti bringát is ritkán használnak, helyette a már említett áttételezéssel edzenek. Emiatt igen sűrű, erős az izomzatuk. Nem túl robbanékonyak, de 60 km/h-s tempónál még mindig van honnan rátenni a sebességre. Jellemző edzéstípus az intervallum, amivel személyesen a Fuji hegy déli lábánál találkoztam úgy 1000 m felett. Éppen a váltós montimmal caplattam egy 13%-os meredekség feletti, hosszú kilométereken át elnyúló emelkedőn, megrakva csomagokkal, mikor valamivel gyorsabban elment mellettem egy, majd még két keirinversenyző a már említett 50/16-os áttételével. Rendesen haladtak, alsó fogásban a nagy bólogatások közepette is tartották a 18-20 km/h-s sebességet. Mint később kiderült, a koreai nemzeti bajnokhoz és pár edzőpartneréhez volt szerencsém, akik épp Japánban edzőtáboroztak. Kis pihit tartottak fentebb, aztán le és megint csak fel. Hát igen, ennyi. Úgy látszik, ahol aszfaltozott út van, oda elég egy pályakerékpár is. Érdekes, hogy csak hátsó fékük volt fent és így is leszáguldottak visszafelé a lejtőn. Amin még megrökönyödtem, hogy a kb. 1 kg súlyú keirinbukó felfelé is a fejükön volt, holott a sort követő edző az autójában is nyugodtan hozhatta volna. Állításuk szerint 80-100 km-et már mentek előtte a tengerparton, aztán beültek hárman a kisteherautóba és eljöttek a hegyre edzeni. Biztos vagyok benne, hogy ezek a legkiválóbb edzésmódszerek a sprint- és a keirin versenyekhez. Jellemzően csak jó minőségű és kisforgalmú utakon edzenek, amelyek a városokon kívül meglepően gyakoriak. Minden egyetlen célt szolgál: felkészülni arra 2 km-es ágyúgolyó-futamra amit 9 gladiátor vív meg egymással a velodromban. Talán nem véletlen, hogy külföldiek is évek óta járnak japánba tanulni ezektől a keirinversenyzőktől.

Akit érdekel a keirin érdekes világa az az interneten sok információt találhat róla, valamint akár magyarul is olvashat róla a blogomon. Őszintén megvallva például a Millenáris megmentésével kapcsolatosan is az jut eszembe, hogy személy szerint a lóversenyek mintájára szerveznék a hazai viszonyok közé átültetett keirinversenyeket. A hazai kerékpársport csak profitálhatna ebből: anyagi bázist adna, a velodrom kihasználtsága nőne, illetve végre olyan versenyzők lehetnének itt is, akik már a nemzetközi összehasonlításban is versenyzőnek számíthatnának. Mindezzel számos olyan munkahely is teremtődne, amit eddig talán el sem tudtunk képzelni.

Mi bringás őrültek sokfélék vagyunk. A legtöbben hazánkban talán az olasz kerékpárok és az ehhez kapcsolódó életstílus után vonzódnak. Ezzel szemben viszont remélem, hogy sikerült kicsit felpiszkálnom az érdeklődést a japán kerékpárok és a keirin világa iránt. Javaslom, akinek csak lehetősége nyílik rá, látogasson el a felkelő nap országába, több okból is. Egyrészt a Japán vidék nagyon csalogató kerékpáros edzések és túrázás szempontjából. Másrészt egy keirinverseny fogadással egybekötve igazán izgalmas élmény lehet. Ami engem illet, a kerékpároknak és a kerékpározásnak egy nagyon érdekes részét ismerhettem meg, ami azt hiszem örökre magával ragadott…

Szöveg és kép: Jári Róbert
Keirinről bővebben: http://yobiyo.blogspot.com

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.