fbpx

Januárra kész a kerékpáros turizmus fejlesztési koncepciója

Három kerékpárút fejlesztését tekinti a kormány kiemelt állami beruházásnak: a Duna menti kerékpárútvonalat, első ütemben Rajka és Budapest között, a Budapestet a Balatonnal összekötő kerékpárút-hálózat kiépítését, első ütemben Budapest-Etyek között, valamint a Balaton körüli kerékpárosút komplex minőség fejlesztését.


Garancsi István természetjáró és kerékpáros turizmus, úthálózat és közlekedés fejlesztéséért felelős miniszterelnöki megbízott 2011. november 2-án bemutatta a Kormánynak a természetjáró és kerékpáros turizmus, úthálózat és közlekedési fejlesztések koncepciójának kereteit, alapvetéseit. A kormány tervezet elfogadva, felkérte a miniszterelnöki megbízottat, hogy 2012. január közepéig dolgozza ki a természetjáró és kerékpáros turizmus, úthálózat és közlekedés fejlesztési koncepcióját, valamint a koncepció megvalósításának operatív céljait, részletes feladatait és azok ütemezését összefoglaló intézkedési tervet.

Ezzel párhuzamosan az országos és budapesti kerékpárutak fejlesztési terveinek megvalósíthatósági tanulmánya is elkészül jövő tavaszra a miniszterelnöki megbízott és a az NFM együttműködésében.

A kormány megvizsgálja azt is, hogy miként vonható be uniós fejlesztési forrás további kerékpáros beruházásokhoz. Ilyenek az EuroVelo 11 „Kelet-európai útvonal” (Bodrog-Tisza menti kerékpárút, Tisza-tó, Tokaj-Hegyalja), az EuroVelo 13 „Vasfüggöny kerékpárút” (Fertő-tó, Nyugat- és Dél-Dunántúl), a  Velencei-tó környéki kerékpárút.  A  fővárosi fejlesztések közül az EuroVelo 6 (EV6) „Folyók útja” Duna menti kerékpárút teljes fővárosi átvezetése, a Puskás Ferenc Stadion melletti kerékpáros infrastruktúra bővítése, az Andrássy úti és Bajcsy-Zsilinszky úti kerékpáros infrastruktúra fejlesztése, a Budapest környéki kerékpárút hálózat bővítése (főhálózati szakaszok Budán és Pesten egyaránt), az elővárosi vasúthálózat és HÉV vonalak kerékpáros.

A természetjárás területén kiemelten figyelmet kap a jogszabályi környezet felülvizsgálata, a természetjárás “jogi akadálymentesítése”, a gyalogos turizmust indokolatlanul akadályozó jogszabályi előírások korrigálása, továbbá a természetjárás kettős jellegét (turizmus és sport) jobban figyelembe vevő szabályozási környezet kialakítása.  Jelenleg az erdő turisztikai és sportcélú használata összehangolatlan, ezért rendezni kell a gyalogos, valamint a közlekedési eszközzel (sí, kerékpár), és az állattal (ló) történő közlekedés egymáshoz való viszonyrendszerét. Szükséges az egyes rendezvények lebonyolításához szükséges engedélyeztetési eljárás egyszerűsítése, a közutak menti haladás biztonságának fokozása, autópályák és vasút esetén a keresztirányú gyalogos közlekedés szempontjainak fokozottabb figyelembe vétele.

Kiemelten fontos a politikai és kormányzati döntések széles szakmai partnerségben történő előkészítése, ezért az eddigieknél nagyobb figyelmet kap, hogy a végrehajtásban részt vevő közreműködő intézmények, szakmai és civil szervezetek bevonásával kerüljenek a döntési javaslatok előterjesztésre.

Garancsi István miniszterelnöki megbízott  szerint – aki maga is különböző gyalogtúra- és biciklis versenyek, magashegyi túrák aktív résztvevője -, az elmúlt években robbanásszerűen megnőtt Magyarországon mind az erdőlátogatók, mind a kerékpárosok száma, az ágazat fejlesztése nemcsak turisztikai, hanem népegészségügyi szempontból is fontos, másrészt a kerékpáros turizmusban résztvevők a felmérések szerint kifejezetten a hazai szolgáltatások, hazai termékek iránt érdeklődnek, jelentős bevételt termelve ezzel a hazai kis- és középvállalkozásoknak.

Szöveg:  KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM Sajtó FŐOSZTÁLY, Fotók: Takács Tamás

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo