Víg Aurél, a 4000 méteres magyar rekord korábbi csúcstartója keresett meg azzal, hogy „félhivatalos” formában is szeretne gratulálni Lovassy Krisztiánnak, aki október 17-én a grencheni pályakerékpáros Eb-n átadta a múltnak az 1997-ben, Bécsben futott rekordot. A találkozót összehoztuk, sőt, kicsit többet, egy kevésbé szokványos cikk is született a magyar bringasportról.
Víg Aurél (jobbról) gratulál Lovassy Krisztiánnak (balról) a rekorddöntéshez
Miközben a találkozó helyszínére siettem, nyilván azon is elgondolkoztam, miféle hírt jelentessünk meg a tiszteletre méltó gesztusról. Az 1997-ben Bécsben elért 18 évig fennálló 4:36,8 perces 4000 méteres magyar rekordot jegyző Víg Aurélról tudom, hogy az utóbbi években nem nagyon mozdítják ki saját világából a hazai kerékpársport eseményei… Maximum ha a boltban valaki túl hangosan, túlzott meggyőződéssel magyaráz valami butaságot, akkor egy két jó helyre szúrt „aurélos” mondattal készségesen elveszi a delikvens kedvét, hogy tovább rabolja a hallgatóság drága idejét. Így mondhatni örültem, hogy Krisztián teljesítménye (4:34,483 perc) kimozdította a passzivitásból.
Jelenjen meg egy hír a gratulációról? Ha mondjuk kerékpáros szempontból kulturált országban történik hasonló, az természetesen megállja a helyét egy kis cikként egy bringás portál napi hírfolyamában, de sajnos tudom, hogy itthon kevesen vagyunk, akik egy hasonlóra felhúznánk a szemöldökünk. Csináljunk interjút az érintettekkel? Esetleg közös interjút? Utóbbi kicsit erőltetett. Végül arra gondoltam, lusta leszek és elegáns, üljön le egymással szemben az a két bringás, akik az elmúlt 17 évben mérhetően a két legjobb 4000-es időt hajtotta, indítsuk be a diktafont, mindketten érdekes személyiségek, biztosan lesz valamilyen tanulsága a beszélgetésnek a kívülállók számára is. Persze mielőtt erre sor került volna, már azon vettük észre magunk, hogy egy órája dumálunk áttételekről, nyeregmagasságról, stopli-beállításról…
Mielőtt elkezdtük a felvételt, két dolgot kérdeztem csak, az első, hogy meséljék el, mit tudnak a másikról, mi jut eszükbe egymásról? A második kérdés a korkülönbségből adta magát, Aurélt megkértem meséljen róla, mi történt vele az elmúlt 10 évben, Krisztiánnál ugyanez a jövőre vonatkozott. Ettől kezdve a „riporternek” nem sokat kellett közbeszólni, diktafon bekapcsol, Aurél kezd:
Víg Aurél 4000 méteren a Millenárison
Víg Aurél: Mi körülbelül „kereszteztük egymást”, Krisztián 88-as én 78-as. Van köztünk 10 év, én 2004-ben 26 évesen abbahagytam. Talán 2001-ben hallottam először Krisztiánról, hogy van egy tehetséges fiatal srác, ha jól emlékszem Csömörön Valter Tibi klubtársam fedezte fel, majd a BVSC-ben folytatta utánpótlás éveit. Tudtam róla tehát, hogy van egy Lovassy Krisztián, aki utánpótlás szinten jó eredményeket hoz, de akkoriban a felnőtt kerékpársport kötött le, a saját dolgaim és bevallom nem követtem rettenetesen komoly figyelemmel a fiatalok eredményeit. Somogyi Mikivel, egykori mesteremmel beszélgettünk időnként utánpótlásról és ő jelezte, hogy finoman szólva a mi generációnk óta egy „űr” keletkezett. Miután 2004-benabbagytam a bringázást, a versenysportból teljesen kiestem, alig kommunikáltam valakivel. Sem a Krisztián pályáját nem követtem, sem másokét, ha voltak még mellette tehetséges fiatalok.
Most hallottam a csúcsdöntésről, a 4000-es rekordomra büszke voltam és vagyok a mai napig is, kicsit sajnálom, hogy 18 évet kellett várni rá, erről nyilván nem Krisztián tehet, ilyen a sportág jelenlegi állása. Egyébként amikor mi mentünk csúcsokat utánpótlás és felnőtt korcsoportokban, azok is relatíve szakállasak voltak, legalább 10 évesek. Amikor Bodrogi Laci, Szekeres Csabi, Lelkes Győző és jómagam csúcsokat döntögettünk, minimum ilyen neveket mondogattak be, hogy Eisenkrammer Károly, de inkább Zaka István, Pais Péter, Somogyi Miklós… Itt a nevekből és a köztünk lévő korkülönbségekből is ki lehet kalkulálni, hogy 10, de inkább 20 éves csúcsokról beszélgetünk.
Lovassy Krisztián: Én is nagyjából ennyit tudok rólad elmondani, tulajdonképpen váltottuk egymást, 98-ban Valter Tibi – neked még csapattársad volt – fedezett föl engem egy csömöri tehetségkutatón, amit ő szervezett. Majd csinált egy kerékpáros egyesületet is Csömörön, ott kezdtem kerékpározni, tőle hallottam rólad, talán Olaszországban kerékpároztál éppen.
Víg Aurél: Három évig
Lovassy Krisztián Grenchenben edzésen
Lovassy Krisztián: Előszeretettel nézek vissza régi videókat, és korábbi Tour de Hongrie-s összefoglalókban is láttalak, tudtam, hogy te tartod a 4000 méteres rekordot. Nekem sokáig meg sem fordult a fejemben, hogy megdöntsem ezt a rekordot, hiszen inkább sprinter vagyok, nem egy időfutam-menő, távol állt tőlem. Inkább az utóbbi egy-két évben szerepeltem már viszonylag jobban időfutam számokban, valószínűleg mert jobb lett az állóképességem, mint volt. Igazából tavaly rajzolódott ki a fejemben az ötlet, hogy nagy dicsőség lenne megdönteni egy olyan rekordot, ami akkor született, amikor még tervben sem volt, hogy én kerékpárversenyző leszek.
Víg Aurél: Ha közbeszúrhatok egy gondolatot, az alkatod abszolút jó ehhez, az országúti sprinterek 4000 méteren mindig is jók voltak, azt kell mondanom, hogy jobb, mint amilyen az enyém volt.
Lovassy Krisztián: Neked időfutamos alkatod volt inkább, vékonyabb.
Víg Aurél: Igen, de mégis azt mondom, kell az izomzat! Én azt vettem észre anno, hogy egy „4000-es királyon” van izom is, nézegettem az ausztrál, dél-afrikai, angol versenyzőket, az időfutamon azért combok kellenek, ha izmosabb lettem volna, jobban ment volna ez a szám. Nyilván a legtöbben országúti felkészülésből nyomják és egy országúti versenyző még ha izmos, akkor is nagyon vékony az átlagember szemében. A te alkatod ehhez a számhoz jobb, már fiatalabb korodban is láttam, nem árt ha van egy kis izom is az emberen.
Amikor megjelenik előttem egy 4000-es menő, pályás pontversenyző, közöttük én soványnak számítottam. Mindig voltak kivételek, Bradley Wiggins is borzasztóan vékony, de azért ha egy Tony Martint, Cancellarát, vagy Bodrogi Lacit megnézünk, ott mindig volt izomzat. Ilyen szempontból nekem a Krisztián alkata mindig nagyon tetszett, körülbelül ilyennek képzelek el egy omnium-királyt: izmosnak. Nyilván nem úgy, mint a Szalontay Sanyit, az egy egész más műfaj, de nem árt az erő, ha ezen a vonalon szeretnél tovább menni.
Krisztián a legjobb korban van most ehhez, én ilyenkor már nem is bringáztam, ennek az okait itt nem részletezném. A lényeg, hogy felszerelés van, bringázni tud, klubja van, tud országúton készülni és most jönnek a legtermékenyebb évek. Ilyenkor lehet egy versenyzőnek áttételt adni, rendesen megedzeni, rendesen felkészíteni. 27 évesen egy profi kerékpáros körülbelül már tudja, mire akar készülni, nincsen az, hogy a baktalórántházai kritériumtól kezdve a maratoni hosszú távú versenyekig mindenhol el kell indulni, mert jujj, verseny van, különben mi lesz… Azt mondom, van most 4-5 éve és ha lát ebben fantáziát, én a helyében kegyetlenül levinném ezt az időt. Adnék ennek a dolognak pár évet, és rendesen lefaragnám, hogy legyen egy tényleg mérhető magyar idő is, mert az már tényleg régen volt.
Lovassy Krisztián: Egy éven belül akarok 30 alatt menni, az egészen biztos! Hogyha ebből a 34-ből indulunk ki, amit sikerült 4,5 óra alvással sikerült reggel fél 10-kor futni, akkor már most benne volt a 30-as idő…
Víg Aurél: Biztos, hogy menni fog és jó korban vagy hozzá!
Lovassy Krisztián: Azt érzem, most 27 éves vagyok, az elmúlt pár évben iszonyatosan belerogytam az edzésekbe, akkor nem is volt eredménye, de most beérett az a munka, amit eddig csináltam. Ha azt nézzük, miből versenyeztem az elmúlt 5 évben, hát nem az azelőtt végzett edzésekből, hanem az alap tehetségemből, ami megvan ehhez a sporthoz. Korábban sosem azért értem el eredményeket, mert halálra edzettem magamat, viszont az utóbbi években – főleg a norvégoknál – ez megváltozott. Iszonyú kemény edzésmunkát végeztünk a télen, amibe bele is fáradtam nyárra, nem is volt eredményem. Folytattam tovább pihenő nélkül – kivéve a balesetemet – és idén év végére a francia 1-es kategóriás versenyeken már megjöttem stabilan 20 körül. 2009-ben kerültem kontinentális szintre, de azt mondom, ha mondjuk nem 21 évesen kerülök be a Ferihez, hanem mondjuk 19 évesen, akkor lehet, hogy máshogy is alakulhatott volna. Nem mondom azt, hogy nem vagyok elégedett azzal, ami van, de több is lehetett volna. Viszont most is azt csinálom, amit szeretek, és még valamennyi pénzt is kapok érte, jól érzem magam.
Víg Aurél: A céltudatosságot én jobban kihangsúlyoznám. Ahogy említettem én 19 éves voltam, amikor Somogyi Miki rekordját megdöntöttem, soha többet nem tudtam egyébként megismételni (néha a közelébe jöttem), de nem is volt lehetőség, mert utána elkerültem Olaszországba. 3 évig pályabiciklit se láttam, nemhogy pályarekordokat döntögettem volna. 2002-ben abbahagytam egy évre, 2003-2004-ben újrakezdtem, de teljesen országútra fókuszálva, utána abba is hagytam. Utólag látom, hogy rendkívül fontos vonalban gondolkodni és jövőben, nem pedig úgy, hogy hopp, most megy a 4000, akkor megyek egy kicsit, hopp, most országútizok, hopp, most Olaszországba megyek. És Krisztián most már elég idős, mondhatjuk érett ahhoz, hogy ezeket a hibákat ne kövesse el.
Lovassy Krisztián: Igen korábban többször belefutottam én is, hogy „majd megdöntöm a Soma rekordját a Millenárison”, kitaláltam egy héttel előtte és mentem egy 15-18 másodperccel lassabb időt, mint kellett volna. Most 2 másodperccel döntöttem meg a rekordodat, de több mint másfél évet adtam bele, hogy meg akarom dönteni, nem két héttel előtte találtam ki.
Országúton edzettem háromszor-négyszer időfutam-biciklivel, elindultam a Duo Normand-on az egyik csapattársammal, az egy 55 kilométeres páros időfutam Franciaországban (7. helyen jöttünk, amiért 6 UCI pont is járt), az is jó felkészülés volt. Utána folytatódtak az országúti versenyek. Pályán egyszer stéhereztem a Millenárison, utána háromszor ültem görgőn és abból mentem ki az Eb-re, szóval csodát nem kellett várni, ehhez képest azért jól sikerült.
Takács Tamás: Térjünk át a második előre megbeszélt kérdésre, Aurél, mivel foglalkoztál, amióta 10 éve abbahagytad a kerékpározást?
Víg Aurél: Magyar szinten az én történetemet teljesen általánosnak tartanám, mert a versenyzők többsége az utóbbi időben még 26 éves koráig se jut el. Profi szinten nézve én körülbelül akkor hagytam abba, amikor el kellett volna kezdeni igazán haladni, de itt megint a magyar viszonyok jönnek be. A folytatásról annyit mondanék, hogy bringás barátaimmal, Bebtó Zolival és Marelyin Tibivel kerékpárboltot csináltunk és ezt rendületlen lendülettel vezetjük.
Icipici helyeken kezdtük el, mint internetes áruház, aztán lett egy icipici kerékpárboltunk, mert rájöttünk, hogy kell. Most meg van egy nagy kerékpárboltunk – amiről szerintem kijelenthetem, hogy Budapest, vagy Magyarország legjobbja – és ezt nyomatjuk gőzerővel. Arra is büszkék vagyunk, hogy nálunk rendre megfordulnak kerékpáros világsztárok, Simoni, LeMond, Abdudzsaparov, Merckx stb. Olasz márkákkal foglalkozunk, jelszavunk a régi, mint a megalakuláskor, európaiságban hiszünk stb. A hosszú téli estéken innen vezéreljük a kerékpár piac szerintünk megfelelő vonalát.
Egyéb területen alkotói válsággal küzdök és már nem zenélek, dobritmusaim nem a régiek. Úgyhogy ezt letokoztam, lecsomagoltam és lezsírozva pihen újabb bevetésre készülve, ez nem tudjuk, hogy mikor lesz, de 2015-ben biztosan nem mi leszünk az év rockalbuma.
Takács Tamás: Krisztián, neked hogyan telhet majd a következő 10 éved?
Lovassy Krisztián: Nehéz kérdés, mert én nem terveztem azt, hogy 30 éves koromban még kontinentális szinten fogok kerékpározni, vagy inkább bohóckodni, mert azért az néha már fájó, amikor egy komolyabb profi versenyen 20-21 éves gyerekek meglószolnak a végén… 27 évesen azt mondom, hogy lassan már öregnek érzem magam. Egyelőre azonban szeretem csinálni, amit csinálok, ha azt nézzük, hogy pályán lehet még nagyon jó eredményeket elérni, ahhoz is mindenképpen kell az országúti munka és ezt Luxemburgban biztosítják is számomra. Jó versenyeken indulunk és ezeken is el lehet érni szép eredményeket. Nem szabad olyat mondani, hogy biztosan nem, szóval még arra is megvan az esély, hogy egyszer egy-két évre elkerülök egy profi csapatba, persze azért meg kell próbálni reálisan nézni a dolgokat.
Nem tudom hány év van ebben, 10 év már biztosan nincsen, szeretném csinálni, amíg jól érzem magam ebben és legalább annyi pénzem van belőle, amiből meg lehet élni. 30 éves korom után már jobban koncentrálnék a pálya szakágra, mint az országútra, szóval azt mondom, hogy még körülbelül 3 évem van az országútiban, persze ezt mondtam már 3 évvel ezelőtt is és még mindig ugyanott vagyok. 30 éves koromig megpróbálom kihozni a maximumot az országútizásból és mellette pályázom is, utána pedig inkább csak a pályára koncentrálnék. Bringán kívül gondolkodtam már sok mindenen, de szerintem vagy cukrász leszek, vagy szakács, ezek állnak hozzám a legközelebb, a kettő közül valamelyik.
Szívesen foglalkoznék egyébként kisgyerekekkel is, nem 16-17 évesekkel, hanem inkább teljesen kezdőkkel (13 és fiatalabb korosztály). Kezdő szinten bevezetni az alapokba a gyerekeket, egyáltalán hogy üljenek fel a kerékpára, hogy lehet velük megszerettetni a kerékpárt. Tehetséges bringás mindenhol van, vannak világbajnokok is, csak nincs meg a lehetőség, hogy ez kijöjjön belőlük, sem az anyagi háttér nincs meg (egy komolyabb kerékpár elég sokba kerül, ezt a szülők 70%-a nem tudja megteremteni, az egyesület sem), se a szakmai. Hiába vannak tehetséges gyerekek, amikor 18 éves korukban választás elé állnak, hogy vagy elmennek dolgozni, vagy továbbtanulnak, vagy komolyan csinálják ezt a sportot… Nagyon kevés, aki az utóbbit választja, de miért is csinálná, amikor nem támogatják?
Víg Aurél: A nagy vízválasztó valóban a 18-as év, ez igaz. Emlékszem én is KSI-s koromból, hogy ifiként még viszonylag sokan kerékpároztunk olyanok, akik szépen haladtak, vártak tőlünk felnőtt klubok eredményeket, mégis sportállásba már nagyon kevesen kerültek fel.
Lovassy Krisztián: Lelkesedésből még lehet tovább csinálni, elkezdeni a sulit és mellette kerékpározni, de akkor már elmaradnak a jó eredmények, mert nincs annyi idő, amit az edzésre lehet fordítani, mellette tanulni kell. Teljesen változó időben tud kimenni az ember edzeni, nem lesz eredmény, elmegy a kedv az egésztől, ez így pont arra elég, hogy megutálja valaki a kerékpársportot.
Víg Aurél: Nehéz összeegyeztetni vizsgaidőszakokkal, mert egy kerékpáros effektíve nincs otthon. Vannak sportágak, melyeket lehet itthon is űzni, de a kerékpár nem ilyen, időjárás és egyebek miatt, edzőtáborok, stb. Tehát rendesen, jól, színvonalasan elvégezni egy színvonalas felsőoktatási intézményt színvonalas kerékpározás mellett – na ilyenről még nem hallottunk.
Ezen a ponton megállítottuk a beszélgetést, hogy próbáljunk valami pozitív végszót találni. Megkapta hát Krisztián a megérdemelt „díjat” Auréltól a rekordért, jelképesen egy pár Sidi zoknit, ami azért mindenféleképpen fejlődés az elmúlt 17 év magyar kerékpársportját tekintve, hiszen ő a bécsi rekord után még ilyen értékű elismerést sem kapott:
Jelképes díjátadás
