Juhász Zsolt, az Euro One-Waberer’s Pto MTB Team bringása annak ellenére, hogy a három legerősebb magyar montis közül az egyik, kevésbé van a figyelem középpontjában. Tegnap azonban sikerült megszereznie első felnőtt magyar bajnoki címét, érdekes módon nem kedvenc szakágában, az olimpiai krosszban, hanem XCM-ben, a Bükk Maratonon.
Zsolt korábban juniorként nyert maraton bajnokságot, valamint U23-asként XCO és országúti hegyi bajnokságot. Az elmúlt két évben Parti Andrással és Buruczki Szilárddal ő is hozzájárult a londoni olimpiai kvóta kivívásához. A Bükk Maratont sokak meglepetésére nyerte meg most Blazsó Márton előtt, bár a meglepő inkább az volt, hogy a rajtnál láthattuk a csapatával, az Euro One-Waberer’s-szel egyértelműen inkább az olimpiai szakágra koncentráló 22 éves versenyzőt.
Zsolti végül annyira kihajtotta magát a szokatlan versenytávon, hogy teljesen kiszáradva, elkészülve a kórházban kötött ki, az alábbi interjú is a nagyvizit után készült:
Bikemag: Sokak meglepetésére szálltál harcba a bajnoki címért, miért alakult így?
Juhász Zsolt: Valójában mi Szatmáry Andrisra hegyeztük ki a taktikát, neki jobban fekszenek a hosszú távok, így a maratonok is, hosszabb edzésen még az is előfordul, hogy leszakadok róla. Én most két év után először mentem hosszú maratont, előtte a Crosskovácsin voltam utoljára.
Nekem most egy háromhetes versenymentes időszak jött volna a franciaországi XCO világkupa után, tulajdonképpen edzésnek tettük be a Bükk Maratont, és hogy segítsek a csapatnak a bajnoki cím megszerzésében. Nem is igazán koncentráltam rá, lazán vettem, a rajtnál is a végére sikerült beállni.
Bikemag: Hogyan emlékszel vissza a versenyre?
Juhász Zsolt: A terv az volt tehát, hogy Andrist segítjük – Bogár Gabi és Andris a pályát is bejárták előtte, de aztán máshogy alakultak a dolgok… A rajt után előre helyezkedtünk, négyen eleve nagy előnyben voltunk. Először Gábor fokozta a tempót az első emelkedőn, amire Blazsó Marci is elkezdte nyomni és négyen maradtunk elöl, Márkó lemaradt.
Később Andris elhagyta a kulacsát, a másikat pedig már kiitta, de ezzel nem volt vége a szerencsétlenségnek. Már az első hosszabb lejtő elején defektelt, az avaros részen egy sziklába felütötte a kerekét. Azt nem beszéltük meg előre, hogy adjam-e oda a kerekem ilyen esetben, így mentem tovább Marcival.
Marcinak nem vezettem, vártam mi történik, néha meghúztam emelkedőket, hogy lássam, mi a helyzet. Eredetileg úgy terveztük, hogy Andris az Ördögoldalon próbál meglépni, így én is ott próbálkoztam. Nem néztem hátra, később monda csak Csóka Gergő, aki fent itatott, hogy Marci ott még nagyon közel volt. Onnantól nyomtam nagyon keményen, már nem tudtam, mi történik hátul.
A végére iszonyúan kikészültem, 60 kilométertől kezdődött a feketeleves… A szintrajz alapján a rajt-cél terület utáni hurokban egy nagyobb és öt pár perces emelkedőt számoltam, ehelyett volt tíz. Teljesen kiszáradtam, már alig bírtam a középtávosokat megelőzni, de tudtam, hogy amíg elöl vagyok, menni kell. Az utolsó lejtőt alig tudtam kontrollálni, szinte nem is tudtam merre megy a bicikli, valahogy befutottam.
Amikor célba értem lefeküdtem a sátor mellé, aztán jöttek a mentősök is. leesett a vérnyomásom, azt hittük, hogy negyed óra alatt rendbe jövök, de nem. Az orvos adott egy infúziót, majd mentővel bevittek a kórházba, mert nagyon leesett a vérnyomásom.
Utána hallottam, hogy Marcinak defektje volt, amivel további hátrányba került, viszont ha úgy vesszük, neki is szerencséje volt, mert rajtam kívül a mi csapatunkból is mindenkinek technikai gondja volt. Egyébként én azt gondolom, a defekt a versenyzőn is múlik, attól függően, milyen gumit tesz fel, milyen nyomással megy, mennyire jól biciklizik. Én például bevállalom inkább a nehezebb gumit, és pattogok nagyobb nyomáson, csak ne kapjak defektet.
Bikemag: Mi a diagnózis? sokan aggódtunk, végül is mentővel vittek kórházba…
Juhász Zsolt: Nagyon rossz volt a vérképem, amihez hozzátartozik, hogy „hétköznapi” orvosok nehezen tudják hova tenni az olyan terhelést, amit egy ilyen négyórás maraton jelent. A kórházban is kaptam infúziót, magnéziumot, ásványi sókat pótoltak, kivizsgálások következtek, kardiológia, EKG, majd kaptam egy 24 órás vérnyomásmérőt. Most (hétfő délelőtt) úgy tűnik nincs nagyobb gond, csak a kiszáradás, a túlterhelés kavarta meg az értékeket.
Bikemag: Tervezed a továbbiakban is a maratonozást, vagy továbbra is az olimpiai számra koncentrálsz?
Juhász Zsolt: Most így a kórházban azt mondom, nem kell a címvédés, de majd meglátjuk. Nehéz lesz ezt kipihenni, és szeptemberben már XCO világbajnokság, amire nagyon készülök utolsó éves U23-asként. Inkább az olimpiai szám az én világom, jövőre már az elit mezőnyben megyek. Csapatomnak köszönhetően továbbra is csak a kerékpározásra koncentrálhatok, cél, hogy az XCO világkupákon 60 közé tudjak majd kerülni, minél több pontot érő helyekre. A maratonozás nemzetközi szinten is inkább a „hobbi” szakág, idősebb versenyzők nyomják, bár sokszor előfordul, hogy XCO-sok megjelennek a vb-n és remekül szerepelnek.
