fbpx

Mali Skorpio teszt – Ettől a skorpiótól nem kell félned

A közel három évtizedes múlttal rendelkező hazai gyártó a belépő kategóriában a Mali Skorpio személyében egy igazi szépséget alkotott, mely elérhető áron kínál számos extrát a montainbike-ozással ismerkedőknek.

A Mali nem ma kezdte a kerékpárgyártást, több legendás modell is akadt az évtizedek során, az idősebb generáció biztos fel tud sorolni belőlük jó pár darabot, pl országúti fronton az Ironman modell volt az, amire rengeteg országútis vágyott. Én is, amikor elkezdtem a montizást, felírtam a potenciális kerékpárok listájára jó pár Mali modellt, de végül egynek sem lettem a tulajdonosa, viszont most 2018-ban a legújabb Skorpio-t tesztelhettem, amiben nem csalódtam, pontosan tudja azt, amire tervezték.

A belépő kategóriához képest a Mali Skorpio igazán tetszetős vázat kapott és itt nem feltétlenül csak a váz élénk piros festésére gondolok, ami csak úgy vonzza a tekinteteket, hanem technikai tartalom terén sem utolsó a Skorpio. Ami legtöbb hozzáértőnek azonnal szemet szúr, hogy nem látszódnak a hegesztések, egy kevesebb rutinnal rendelkező bringás elsőre akár még karbonnak is nézhetné az egyébként alumíniumból készült vázat. Régebben a felsőkategóriás modelleken találkozhatunk lecsiszolt varratokkal, anno még pont emiatt szerettem bele az egykori bringámba. A vázat alkotó triplán húzott csövek hidroformingoltak, melyek egyrészt hozzájárulnak a Skorpio elegáns megjelenéséhez, másrészt az erősség-tömeg arányra is pozitív hatással vannak.

A letisztult megjelenésben még nagy szerepe van a rejtett váltóbovdenezésnek, szerencsére a fék kívül fut, így ha szerelni kell akkor nem kell szétbontani a teljes rendszert. A Malinál a túrázókra is gondoltak a váz tervezésekor, ugyanis a papucsnál és a támvillákon is találunk csomagtartószemeket, melyekre rögzíthetjük a nagyobb teherbírású csomagtartókat is, ezzel alkalmassá téve a Skorpio-t akár többnapos, málhás túrákra is. A hátsófék a papucson belülre került, melynek köszönhetően nagyobb védelmet élvez, ha pl a kerékpár eldőlne. Egyelőre 18″-os méretben kapható, ami pont tökéletes volt a 179 cm-es magasságomhoz.

Teleszkópból a kategóriához passzoló darabot választott a Mali a Skorpio-ba, egy Suntour XCM dolgozik a bringa orrában. Extraként annyi mondható el róla, hogy mechanikus lockouttal rendelkezik, tehát szükség esetén teljesen lezárható a mozgása, ami pl jól jön akkor, ha kiállva szeretnénk felmenni vele az emelkedőn.

A váltás-, hajtásrendszert a hajtóművet kivéve a Mali a Shimano Acera szettjéből válogatta, pár éve még fanyalogtunk volna ezen, de mára már elég korrekt szett lett az Acera, a shadow kialakítású hátsóváltó például kifejezetten tetszetős darab ebből a szettből. A 3×9 sebesség bőven elegendő ahhoz, hogy az átlagnál még kicsit gyengébb bringások is felmásszanak vele a meredekebb emelkedőkön.

A fék kifejezetten jó választás, az M315 bármennyire is nem csúcskategória a Shimano kínálatában, de nagyon jól fog, biztosan nem lesz vele gondunk a hazai lejtőkön. Maximum, ha egy kicsit nagyobb fékerőre vágyunk akkor lecserélhetjük az első tárcsát 180 mm-esre.

A 29″-os duplafalú felniken viszonylag gyorsmintájú Kenda külsők feszülnek, melyekkel aszfalton is lehet hasítani rendesen, de terepen sem jönnek könnyen zavarba. A kerékméretből adódóan könnyebben tudunk átmenni az akadályokon és az út felől érkező ütéseket is jobban elnyelik a nagyobb méretű kerekek.

A kiegészítők (kormány, stucni, nyereg, nyeregcső) mind a Mali saját márkás termékei, egyikre sem lehet panaszunk, nem tűnnek igénytelen darabnak, sőt a középen kivágott sportos nyereghez nagy reményeket fűzhetünk.

Elsőként mindig a kerékpár külsejével “barátkozom” a tesztek során, ebből a szempontból a Skorpio-nak semmi szégyellnivalója nem volt a brac-i teszttáborban a többször drágább montik között, megjelenésében simán beillett közéjük. Nekem kifejezetten tetszett az élénk piros színe és lecsiszolt varratú, hidroformingolt váz is minőségi kerékpár képét nyújtotta. A beállítás gyorsan ment, csak a nyerget kellett kihúzni és a stucnit megfordítani, hogy egy ne egy trekkingbringára emlékeztessen az irányítás és máris lehetett tesztelni.

Mivel meredek lejtőről indultunk a szállásnál ezért a fékek egyből komoly terhelést kaptak, de kb pár másodperc alatt bekoptak a Shimano fékek és nem okozott gondot a lejtő alján lévő stop tábla, sőt még a tengerbe sem estem bele, szerencsére 🙂 . Irányításra kellemes volt a Skorpio, bár a mai trendekhez képest a kormány kicsit keskeny rajta, mondjuk tizenpár évig használtam ilyen szélességű kormányt és akkor sem haltam bele. A váltók tették a dolgukat, nem igazán kellett velük foglalkozni a teszt során, ami azt jelenti, hogy nincs velük probléma, persze a csúcsszettekhez képest kicsit lassabban tették át a láncot az egyik lánckerékről a másikra, de messze alacsonyabb árat is kell értük fizetnünk.

Terepen és aszfalton is kényelmesen lehetett haladni a Skorpio-val, a 15 kg feletti tömegével nem egy elit versenygép, de nem teljesítményorientált montisokonak simán be lehet vele vállalni akár mtb maratonokat is, nem a bringa lesz az, ami miatt nem fogjuk tudni teljesíteni a versenyt. A Mali nyereg meglepően kényelmesnek bizonyult, akár egész nap képes lennék rajta bringázni, mindenképpen jó választás a Skorpio-ra. A teleszkóp az, amin lehetne fejleszteni, mert a durván sziklás terepeken nem igazán viselkedik jól, oda már elférne egy komolyabb modell.

Kinek ajánlanám a Mali Skorpio-t? Elsősorban azoknak, akik egy igényes megjelenésű montit keresnek elérhető áron, mellyel szabadon túrázhatnak terepen és aszfalton egyaránt, sőt nagyobb tömegű kerékpárosoknak még csomagos túrákra is jó választás lehet a Skorpio, mert bírni fogja a nagy súly okozta terhelést. Esetleg azoknak érdemes még szemezni a tesztelt bringával, akik még csak ismerkednek a monti versenyzéssel és nem akarnak elsőre sokat költeni kerékpárra.

További információk a forgalmazó oldalán.
Ajánlott fogyasztói ár: 179 990Ft

Specifikáció:

Váz: Mali hidroform, karbon hatású, triplán húzott alumínium merev váz, rejtett bovdenezéssel, 29″
Villa: Suntour XCM 29″, 100mm, mechanikus lock out
Méretek: 18″
Hajtókar: Prowheel Suolo 901
Lánc: KMC, 9sebesség
Középcsapágy:
FM FP-B902 sealed
Váltókarok: Shimano Acera
Fogaskeréksor: Shimano HG200, 11-32T
Első váltó: Shimano Acera
Hátsó váltó: Shimano Acera
Felnik: Duplafalú alumínium, 32ly
Agyak: Joytech alumínium
Küllők: Rozsdamentes acél küllő
Gumik:
Kenda K1104A 29″x 2.10
Pedál:
Fékek: Shimano M315 hidraulikus tárcsafék, 160/160mm
Fékkarok: Shimano M315
Kormány: Mali alumínium
Stucni: Mali alumínium, 90mm
Kormánycsapágy: Integrált, Neco 1,1/8″
Markolat: Mali
Nyereg: Mali
Nyeregcső: Alumínium, 27,2x250mm
Súly (mért): 15.06 kg

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo