fbpx

A Mountain bike Challenge folytatódik!

A Mountain bike Challenge 2011-ben indult útjára. Az alapító gondolat, amely három hegyikerékpáros esemény összekapcsolódásáról szólt, végül öt verseny sorozatba olvasztásával valósult meg. A sorozat első szezonja beváltotta a hozzá fűzött reményeket, így jelentősen nőtt a résztvevő rendezvények ismertsége, ahogy ezzel egyenes arányban az egyes eseményeken rajthoz állók száma is.

Takarékpont Mountain bike Challenge sajtótájékoztató

A sikeres kezdeményezés felkeltette hazánk legnagyobb fiókszámmal rendelkező pénzintézeti hálózatának figyelmét is, és főtámogatói ajánlatot tett, amit a szervezők nagy örömmel fogadtak el, így 2012-ben TakarékPont Mountain bike Challenge néven kerül megrendezésre a sorozat – számoltak be sajtótájékoztató keretében a szervezők az új partner csatlakozásáról.

– Gördülékenyen tudtuk megtalálni a közös hangot és megfogalmazni az elképzeléseinket a főszervezőkkel. Tetszett a dinamikus és proaktív hozzáállásuk, a sorozatot a kezdetektől jellemző kreatív és fiatalos kommunikáció. Azt várjuk a közös munkától, hogy folytassák azt az élményközpontú programot, amit elkezdtek, mi pedig megoszthassuk azt az ügyfeleinkkel, kollégáinkkal. Az ország számos településén, városában jelen vagyunk, ezért volt különösen kedvező számunkra, hogy egy országszerte, több helyszínen megrendezésre kerülő rendezvényhez adhatjuk a nevünket és a támogatásunkat. Reméljük, hogy együtt még hatékonyabbak leszünk – a most már közös – céljaink megvalósításában – foglalta össze a TakarékPont Hálózat álláspontját Keszthelyi Mónika.

A névadó szponzor megjelenése nem az egyetlen jó hír a Mountain bike Challenge háza táján, hiszen a résztvevő események száma is jelentősen bővül. A sorozathoz csatlakozó versenyek által, idén már kilenc megmérettetéssel várják a szervezők a hegyikerekeseket. Az újak között van a sok éves múlttal rendelkező gyenesdiási Kürtős Kupa, a tavaly debütált szentendrei City Cross és a várgesztesi Vértes Maraton is, valamint két új erőpróba is megrendezésre kerül: a Gerecse Maraton és a Bölcske Maraton jóvoltából, amelyek új területeket rajzolnak fel a montisok térképére.

Pillanatkép a tavalyi sorozat egyik futamából

A Mountain bike Challenge gerincét alkotó rendezvények szervezői közül Kult János, a vértesboglári MTB Piknikkel kapcsolatban a Bringabanda csapatának támogatását emelte ki, míg Fülöp Miklós a kőbányai föld alatti verseny kapcsán jelentette be a tavalyi főszponzorral való ismételt megállapodást, így a MOFÉM 2012-ben is vállalta az Underworld Kupa támogatását. A Drótszamár Fesztivált érintő hír Erdőbénye településének töretlen lelkesedése és a Béres Szőlőbirtok és Pincészet támogatása, amely ezzel stabil alapját képezi a tokaj-hegyaljai eseménynek.

A sajtótájékoztatón hazai elit versenyzők is megszólaltak: Módos Gabriella, a Merida Maraton Team versenyzője, a Magyar Kupa futamok gyér száma okán beszélt a sorozat jelentőségéről, Búr Zsolt pedig – aki a Bringabanda színeiben versenyez, és nem mellékesen két esemény szervezésében is jelentős szerepet vállal –, az új régiók bekapcsolásának fontosságát emelte ki.

A pénteki nap, sajtótájékoztatót követő eseményei is ismertetésre kerültek, amely az Artbike képzőművészeti pályázatának anyagából válogató kiállítás megnyitásával, és egy éjszakába nyúló szezonnyitó bringás bulival folytatódik, amelyen fellép többek között Sub Bass Monster is.

TakarékPont Mountain bike Challenge 2012 eseményei:

2012. 04. 29. KÜRTŐS KUPA, Gyenesdiás
2012. 05. 05. CITY CROSS, Szentendre
2012. 05. 12. VÉRTES MARATON, Várgesztes
2012. 06. 23. MTB PIKNIK, Vértesboglár
2012. 07. 07-08. DRÓTSZAMÁR FESZTIVÁL, Erdőbénye
2012. 07. 21. GERECSE MARATON, Tarján-Tatabánya
2012. 08. 11. MOFÉM UNDERWORLD KUPA, Budapest
2012. 09. 08. FEHÉRKŐ-LÁPA HILLCLIMB, Miskolc
2012. 09. 15. BÖLCSKE MARATON, Bölcske

 


Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo