fbpx

Hegedűs László a vb-ről: „Megérdemeltem volna a finálét”

Triálos világklasszisunk, Hegedűs László Top 10-ben végzett, s mindössze egy ponttal maradt le a döntőtől a dél-afrikai világbajnokságon…

A 23 éves ceglédi fiatalember idén egyre nagyobb sikereket ér el a hazai és nemzetközi viadalokon, az eddigi négy Világkupa futamon a 13., kétszer a 8. és az 5. helyet szerezte meg, nyert már öt versenyt – három hazait és egy német bajnokit, illetve első lett a kínai állami televízió által élőben közvetített meghívásos viadalon –, míg a szlovákiai Európa Kupán, valamint a svájci Európa-bajnokságon is a hatodik lett. Jelenleg a legjobb tízben – hetedik – található a 125 nevet tartalmazó világranglistán.

2013-hegetriál-vb beszámoló1

Hege legutóbb az év legfontosabb versenyére, a dél-afrikai világbajnokságra utazott, mégpedig a lehető legjobb előjelekkel, ugyanis az indulás előtt győzni tudott a Balaton Bike Fesztiválon.

Ez a verseny az egyik legnagyobb kaliberű kerékpáros rendezvény Magyarországon, így megtisztelő volt számomra, hogy részt vehettem rajta. A nagyon rossz időjárás ellenére jó formában versenyeztem végig, és az esőben és sárban aránylag nagy pontelőnnyel sikerült nyernem, ami pszichésen nagyon megerősített a világbajnokság előtt – elevenítette fel Hege.

2013-hegetriál-vb beszámoló4

Ám akármilyen remek eredményeket ér el magyar és a nemzetközi mezőnyben a ceglédi klasszis, továbbra sem talált tőkeerős szponzort, így támogató híján a hazai szakszövetség, a Magyar Mountain Bike Szövetség anyagi segítsége nélkül ki sem jutott volna Dél-Afrikába, annak ellenére, hogy a világ egyik legjobbjának számít sportágában.

Sajnos már az év eleje óta nincs főtámogatóm, így nagyon nehezen, csak rengeteg bemutató bevállalásával tudok eljutni a Világkupa-versenyekre. A dél-afrikai világbajnokságra pedig csak a szakági szövetség segítségével jutottam el, amit nagyon köszönök – folytatta a triálos világklasszis, aki a vb-n a legjobb tíz közé kerülést tűzte ki maga elé, ami reális elképzelés volt az évközi eredmények ésformája alapján.

 

Mindenesetre 2013 legerősebb mezőnye gyűlt össze Dél-Afrikában: a vb-re visszatért néhány korábbi világbajnok, illetve a franciák immár nyolc versenyzőjüket állították csatasorba, így legalább húszan pályáztak azonos esélyekkel a TOP tízbe jutásra.

2013-hegetriál-vb beszámoló2

„Tudtam, hogy nagyon kemény dolgom lesz, de imádom a kihívásokat! A hosszú és fárasztó utazást követően a vb előtt kétszer tudtam edzeni, ám mindkétszer buktam. Két nap pihenő azonban jót tett, mire elkezdődött a verseny, fejben és fizikálisan is tökéletesen felkészültem” – elevenítette fel a ceglédi triálos.

Nem is volt gond, és mire elérkeztünk a döntőbe jutásért folytatott csatákig, remek formába került a magyar versenyző. Egészen az utolsó előtti pályáig semmi gond nem volt, ekkor úgy nézett ki, ha nem jön közbe semmi, Hege világbajnoki döntős lesz. Ám közbejött valami, azaz valaki. Egy bíró.

2013-hegetriál-vb beszámoló3

„Sikeresen teljesítettem a szekciót, és amikor kijöttem a pályáról, meg voltam győződve arról, hogy nulla hibapontot kapok. Ám a bíró szólt, a maximális öt hibapont került a nevem mellé, így hiába érveltünk, mutattunk be filmet is a teljesítményemről, közölte, ebben a sportágban nincs videóbíró. Amikor az ellenfeleim meghallották a döntést, ők is nekem adtak igazat, de nem tudtam mit tenni. Noha nehezen ment, de hibátlanul befejeztem a versenyt, és a végén kiderült, egy ponttal kiestem a döntőből, és a kilencedik helyen végeztem. Nagyon bosszant a dolog, ugyanis a teljesítményem alapján megérdemeltem volna a finálét. Persze elégedetlen így sem lehetek, hiszen a vetélytársaimnál sokkal rosszabb anyagi helyzetben is képes voltam a TOP tízbe kerülni” – jelentette ki Hegedűs László, aki nagyon hálás a segítségért a biketrial.hu-nak, az Evopro-nak es a szövetségnek, amiért lehetővé tették, hogy a világbajnokságon a legjobb tíz között végezzen.

Az idei nemzetközi versenynaptár

1. Világkupa: Németország, Heubach – 2013. 04.20-21. – összetett 13. hely

2. Világkupa:  Lengyelország, Walbrzych – 2013. 06. 01-02. – összetett 5. hely

3. Világkupa: Franciaország, Pra Loup – 2013. 07. 26-28. – összetett 8. hely

4. Világkupa: Franciaország, Meribel – 2013. 08. 16-18. – összetett 8. hely

5. Világkupa: Belgium, Antwerpen – 2013. 09. 27-29.

Világbajnokság:    Dél Afrika, Pietermaritzburg – 2013. 08.26. – 09.01. – összetett 9. hely

Európa-bajnokság: Svájc, Bern – 2013. 06. 21-22. – összetett 6. hely

.

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo