fbpx

Gyors pálya várja a szilvásváradi hegyikerékpáros maraton mintegy 1300 nevezőjét

Pünkösdvasárnap nyolcadik évadját kezdi a Top Maraton Mountain Bike sorozat. A XI. Specialized Maraton Szilvásvárad három távjára már mintegy 1300-an neveztek. Ha addig nem esik az eső, az eddigi kevés csapadéknak köszönhetően rendkívül gyors pálya várja a versenyzőket.

A május 27-ei viadalra idén is három távot írtak ki a szervezők. A 117 kilométeres hosszú táv alkalmával 3250 méter, a 70-es középtávon 1700 méter, a 39 kilométeres rövidtáv esetében 750 méter szintkülönbség vár a kerekesekre. A verseny kísérőrendezvényeként outdoorsport fesztivál, koncertek kerültek a kétnapos programba. A maraton rajtjára vasárnap reggel 10.00 órakor kerül sor a Szilvásváradi Lovas-stadionban.

„Már több mint 1200-an neveztek előzetesen, még nem zártuk le a regisztrációt, haladunk az 1300 felé. Több kerekes bejárta már a pályát, azt mondták, minden idők leggyorsabb pályáján versenyezhetnek vasárnap, ha nem lesz több csapadék. A kevés eső a port megszüntette, jelentős sár szerencsére nincs az erdőben” – mondta Tarnai Csaba főszervező.

Bővebb információk:

http://www.szilvasvaradmaraton.hu

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo