fbpx

Giro d’Italia 7. szakasz: végre semmi izgalom… (videó)

A Giro d’Italia 7. szakaszán végre nem esett az eső – ez az első ilyen nap az idei versenyen – és minden a várt forgatókönyv szerint zajlott. A mögöttünk álló napok után örüljünk most ennek együtt a mezőnnyel.

Nacer Bouhanni (Foto: Stefano Sirotti)

Nacer Bouhanni (Foto: Stefano Sirotti)

Ma is hosszú távot, 211 kilométert kellett teljesíteni a mezőnynek, Frosione és Foligno között. A tegnapi bukásban sokan szenvedtek károkat, a legtöbben sebeiket pihentették. A sprinterek csapatai csak az utolsó 30 kilométeren pörgették fel a tempót, hogy utolérjék a nap szökevénycsoportját, ami 5 kilométerrel a cél előtt meg is történt.

A hajráig viszonylag technikás pályát jelöltek ki a szervezők, sok kanyarral, még az utolsó kilométeren belül is (a Movistarból Fran Ventoso esett is egy csúnyát a 3 kilométeres táblánál). A végére Marcel Kittel vonata, a Giant-Shimano vette magához a kezdeményezést, persze a német nélkül, aki már nem állt rajthoz betegsége miatt az olaszországi etapokon.

Videón az utolsó 10 kilométer:

Az utolsó 100 méteren a szlovén Luca Mezgec pedig nem volt elég erős a Kittel távollétében a mezőny leggyorsabb sprinterévé előlépő francia Nacer Bouhanni ellen, az FDJ versenyzője a palánk melletti szűk sávban is kikerülte a célvonalig, megszerezve idei második győzelmét. Mezgecet a változatosság kedvéért balról is kikerülték, ezt az olasz Giacomo Nizzolo (Trek) követte el. Az összetettben nem változott semmi, Matthews vezet, aki ma már hajrázott is, a 4. helyre volt jó.

Giro d’Italia 7. szakasz eredménye:

1 Nacer Bouhanni (Fra) FDJ.fr 5:16:05
2 Giacomo Nizzolo (Ita) Trek Factory Racing
3 Luka Mezgec (Slo) Team Giant-Shimano
4 Michael Matthews (Aus) Orica Greenedge
5 Roberto Ferrari (Ita) Lampre-Merida
6 Tyler Farrar (USA) Garmin Sharp
7 Enrico Battaglin (Ita) Bardiani-CSF
8 Boy Van Poppel (Ned) Trek Factory Racing
9 Ivan Rovny (Rus) Tinkoff-Saxo
10 Elia Viviani (Ita) Cannondale

Összetett állás:

1 Michael Matthews (Aus) Orica Greenedge 29:34:19
2 Cadel Evans (Aus) BMC Racing Team 0:00:21
3 Rigoberto Uran Uran (Col) Omega Pharma – Quick-Step Cycling Team 0:01:18
4 Rafal Majka (Pol) Tinkoff-Saxo 0:01:25
5 Steve Morabito (Swi) BMC Racing Team
6 Matteo Rabottini (Ita) Neri Sottoli – Yellow Fluo
7 Ivan Santaromita (Ita) Orica Greenedge 0:01:47
8 Fabio Aru (Ita) Astana Pro Team 0:01:51
9 Tim Wellens (Bel) Lotto Belisol 0:01:52
10 Ivan Basso (Ita) Cannondale 0:02:06

 

Giro d’Italia 5. szakasz összefoglaló

Giro d’Italia 4. szakasz összefoglaló

Giro d’Italia 3. szakasz összefoglaló

Giro d’Italia 2. szakasz összefoglaló

Giro d’Italia 1. szakasz összefoglaló

Giro-jegyzet 1. – esélylatolgatás a rajt előtt

Giro d’Italia 2014: rajtlista, kik lehetnek a főszereplők?

A 2014-es Giro d’Italia útvonala: szakaszok, adatok, elemzés

.

 

 

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo