fbpx

Ghost 2018: rásegítéssel, vagy anélkül?

Az új Lector HybRide széria segítségével új lehetőségek nyílnak meg a mountain bike szakág kedvelői előtt. Az eddig is jól bevált modellek felszereltsége fejlődött.

Az Eurobike kiállításon évről évre az egyik legmeghatározóbb jelenség a Ghost stand. Az 1993-ban alapított cég napjainkra Európa egyik kedvenc márkájává vált, melyet a jó ár-érték arány mellett egyedi műszaki megoldásainak is köszönhet.

Az ismertség és elismertség kivívásában napjainkig fontos szerepet játszik a Ghost Factory Racing Team, versenyzőik az XC világkupa-sorozat versenyein rendre a legjobbak között végeznek. A kizárólag női csapat szép múlttal büszkélkedhet, gondoljunk csak Lisi Osl sikereire vagy Alexandra Engen XCE világbajnoki címére. Az együttműködés nemcsak a reklámérték miatt fontos, hanem a versenyzők visszajelzései alapján alakítják a fejlesztéseket is. Talán többen emlékeznek még, mikor 2015-ben, a Lector bemutatásának évében jó pár versenyen tesztelték a prototípus változatot.

Ghost Lector 9.9 UC 2018

2018-ra a Lector paletta dizájnban és felszereltségben változik, a technikai tartalom marad a tavalyi évben megismert. Az Eurobike díjat bezsebelő Lector Kid továbbra is a kínálatban marad, talán az egyetlen 26″-os kerekű, versenyzésre kész karbon gyerekbringaként világszerte. A levegős X-Fusion Velvet villa és a 11 sebességes SRAM NX szett mind bőven kielégítik a szép jövőben reménykedő fiatalok, és tuning mániás szüleik igényeit.

Ghost Lector Kid 2018

A kedvezőbb árú LC karbon gépek két kerékméretben is elérhetőek, a 27,5″-es Shimano felszereltséggel, míg a 29″-esek közül az 5.9-es és 7.9-es modellek már az újonnan bemutatkozó GX Eagle alkatrészcsaláddal felvértezve próbálják elnyerni a vásárlók tetszését. Mivel a vázak 31,6-os nyeregcsöveket fogadnak, a “dropper post” kompatibilitás sem okoz gondot, az 5.9-es esetén az állítható nyeregcső az alapfelszereltség része.

Ghost Lector 5.9 LC 2018

Míg az LC karbon vázak még 142×12-es hátsó papuccsal készülnek, a csúcsot képviselő UC már a Boost szabványt használja. Az Ultralight Carbon konstrukció a nagyobb merevségű karbonszövetnek köszönhetően könnyebb és merevebb, viszont drágább az előállítása, ami a vételárban is megmutatkozik. A karbon merevvillás Lector X már ismert tavalyról, a 2018-as változat 12 sebességes X01 Eagle váltóval érkezik.

Ghost Lector X 8.9 UC 2018

A csúcsot továbbra is a profi csapat által használt gép replikája jelenti, olyan egzotikus alkatrészekkel, mint a Bike Ahead karbon felnis, Tune agyas kerekek, vagy a teljes XX1 Eagle szett.

Ghost Lector World Cup 2018

A 2018-as modellév legnagyobb újdonsága a Lector HybRide pedelec. A tervezők célja egy radikálisan új, könnyű és jól kezelhető e-bike megalkotása volt, ami magasabb szintre emeli a kerékpározás élményét. A tömeg alacsonyan tartása érdekében a váz karbonból készül, amibe az akkumulátort félig integrálták, így esztétikailag is kívánatos a bringa és a cellák hűtése is megoldott. Hajtás szempontjából a Shimano E8000-re esett a fejlesztők választása, ez nyújtja a legkiegyensúlyozottabb teljesítményt MTB felhasználáshoz.

Ghost Lector HybRide 2018

A tömegközéppont alacsonyan tartása szempontjából mindenképp előnyös a középmotoros kialakítás, amit a Ghost mérnökei a végletekig ki is használtak. A motort annyira közel helyezték a talajhoz, hogy még egyedi, rövidebb hajtókarokat is kellett tervezni a rendszerhez.
A koncepció megalkotásánál a motocross motorokat vették alapul, hátul kisebb, 27,5″-es kerék van, széles 2,8″-as gumival, míg elöl hagyományos 29″-es 2,35″-össel. A kerekek kerülete így nagyjából megegyezik, viszont hátul még az elektromos hajtást maximálisan kihasználva is elégséges a tapadás.

A merevvillás Lector HybRide X mindösszesen 16,6 kg-ot nyom, ami e-bike szinten abszolút az élmezőnybe tartozik. Érdemes hozzátenni, hogy a felszereltség sem általános, ahol lehetett próbálták figyelembe venni a nagyobb össztömeget és terhelést, így az X modellen kívül mindegyik négydugattyús fékeket kapott.

Ghost Lector X HybRide 2015

A merevfarú alumínium vázas Kato X széria a trail kategória irányába mozdul el, két új felszereltséggel kerül a boltokba. A 4.9-es változat 1×11 sebességes Shimano SLX váltórendszert kap, míg a 6.9-re már a SRAM legújabb, 1×12-es GX Eagle alkatrészeit szerelik. Közös pont a kovácsolt alumínium Race Face Aeffect hajtómű és az SR Suntour villa is.

Ghost Kato X 6.9 2018

A kedvezőbb árú 4.9 levegős rugózású Raidon-t kap, míg a 6.9-be a tajvani gyártónál csúcsot képviselő Axon kerül beépítésre. Mindkettő teleszkóp komoly változásokon ment keresztül idén, 120 mm rugóút mellett a becsúszók átmérője 34 mm-re növekedett és Boost sarutávolságú 15×110-es agyakat fogadnak.

Ghost Kato X 4.9 2018

A “hardtrail” kategóriába sorolható Asket és Rocket változatlan formában szerepelnek 2018-ban is, az Asket 5 AL-t az eplényi Bringarénában nyúztuk idén nyáron. Szintén a kínálatban marad a kompromisszummentes “bikepacking” gép, a 650B+ kerekekkel és Pinion agyváltóval felturbózott Roket X.

Ghost Rocket X 2018

Természetesen a Kato sorozat sem marad elektromos rásegítéses kerékpárok nélkül. Az alumínium vázas Kato HybRide szintén Shimano E8000 hajtásrendszert használ, viszont az egyszerűbb alumínium váz segített a költségek alacsonyabban tartásában. Gyárilag nincs lehetőség a kerékméretek kombinálására, vagy 650B+ vagy 29″-es kerekekkel kapható. A lassíthatóságra kiemelt figyelmet fordítottak a németek, a négydugattyús fékek és a megnövelt átmérőjű tárcsák a megnövekedett össztömeggel is könnyedén megbirkóznak.

Ghost Kato FS HybRide 2018

A Bosch Performance CX hajtás alacsonyabb szintet képvisel a Ghost kínálatában, a belépő szintre sorolható Teru bringákat szerelik gyárilag ilyennel.

Ghost Teru 2018 Bosch Performance CX hajtással

Az összteleszkópos gépek közül a Kato FS rendelkezik a legegyszerűbb konstrukcióval. Az alumínium vázat jól bevált Horst-link rugózási rendszerrel látták el, érdemes kiemelni a kúpos fejcsövet és a végeselemes optimalizációt követően CNC-vel kimunkált himbakarokat. A 130 mm rugóút kellő magabiztosságot kölcsönöz még technikás terepen is, míg a Shimano alkatrészek garanciát nyújtanak a megbízhatóságra.

Ghost Kato FS 2018

A moduláris AMR család legrövidebb rugóutas változata, az alumínium vázas, 29″-es kerekekkel szerelt SL AMR 5 idén már járt nálunk teszten. A következő modellévre átalakul a felszereltség, a 4.9 SLX helyett komplett 2×11-es XT szettet kap, továbbá a Rock Shox Yari villát felváltja a Suntour 130 mm-t mozgó Aion modellje. A kiegészítők, mint például a 35 mm-es befogójú kormány és kormányszár a Ghost saját tervezésű termékei és Ground Fiftyone márkanévre hallgatnak.

Ghost SL AMR 4.9 2018

Az SL AMR karbon első vázháromszöggel is elérhető, a 6.9-es változat emellett GX Eagle váltórendszert és Rock Shox Revelation villát kínál.

Ghost SL AMR 6.9 2018

A 650B+ kerekekkel szerelt változat H AMR névre hallgat, és 2018-tól már a kedvezőbb árú alumínium vázas változat is kapható lesz. Az AMR sorozat sokoldalú felhasználhatóságának alapja, hogy a rugóstag alsó bekötési pontja nem közvetlenül a vázhoz, hanem egy alumínium konzolhoz csatlakozik, melynek megfordításával változik a szemtáv. A H AMR 140 mm-t mozog elöl és hátul is, jövőre már szintén Suntour Aion villával.

Ghost H AMR 6.7 2018

Az összteleszkópos trail bringákon kívül a Ghost komoly jelenléttel rendelkezik a trekking kerékpárok piacán is. A Square széria modelljei három jól elkülönülő csoportra bonthatók. A Square Cross nevéből adódóan könnyebb terepen is bevethető, a 40 mm széles “gravel” gumik és a felszereltségtől függően Shimano XT vagy akár 1×11-es SRAM NX szettek egy átlag hobbi felhasználó számára talán a legjobban kihasználató kombinációt jelentik.

Ghost Square Cross 2018

A Square Trekking speciális rögzítőrendszerrel rendelkezik, amire pillanatok alatt sárvédő vagy csomagtartó is szerelhető. Ebben a kategóriában már alapfelszereltségnek számít az első- és hátsó lámpa is, sőt ezek energiaellátásáról Shimano agydinamó gondoskodik.

Ghost Square Trekking 2018

A városi felhasználásra szánt Square Urban további szintre emeli az integrációt, a Gates szíjhajtásnak és az agyváltónak köszönhetően karbantartás nélkül is évekig hű partner lehet a mindennapokban.

Ghost Square Urban 2018

Napjainkban elképzelhetetlen egy komoly gyártó trekking palettája elektromos rásegítéses változatok nélkül. A Square sorozat e-bike modelljeit Bosch Performance CX motorral szerelik.

Hazánkban is egyre népszerűbbek a Nivolet névre hallgató Ghost országúti kerékpárok. Az év elején kifejezetten jó véleménnyel voltunk az LC 6-os, karbon vázas és Ultegra Di2 szettel szerelt modellről. Jövőre már a legújabb, R8000-es Ultegra alkatrészcsalád is megjelenik szériafelszereltségként, felnifékes és tárcsafékes változatban is.

Ghost Nivolet X 2018

További információ: Ghost Bikes
A Ghost kerékpárok forgalmazója: Schindler Sport S.r.o.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo