fbpx

Félbeszakadt edzések és pályazár a szlovén DH OB-n

Vegyes érzésekkel zárták a második napot a LiMiT Racing Team versenyzői a Mariborban megrendezésre kerülő Szlovén Downhill Országos Bajnokságon. A mai nap a szabadedzésről, a hivatalos edzésről és a top harmincasok számára kiírt edzésekről szólt… volna.

Keresztes Péter és Szabó NF Endre

Keresztes Péter és Szabó NF Endre

A maribori Bikepark Pohorje versenypályája fittyet hányt az éjszakai és reggeli záporokra, mert továbbra is úgy porzott, mint a sivatag. Amit viszont délután húztak ki az égiek a pakliból, arra nem volt köszönet. Olyan vihar kerekedett a délutáni hivatalos edzésen, hogy két perc elteltével ömlött a víz a hegyről, a nap hátralévő edzéseit törölték a programból és a villámlások miatt a kabinos felvonót is leállították.

Ezek után nehéz mérlegelni, mennyire volt hasznos a nap, hiszen a srácok 3-5 körnél többet nem tudtak bringázni a pályán, amiből az utolsót hatalmas esőben tették meg, így az már csak a biztonságos lejutásról szólt. Délelőtt lendületes köröket tudhattak magukénak, de aztán jöttek a kerékcserék és a nagy vacillálás, meddig tart az eső, milyen lesz a pálya, kell-e sárgumi stb.

Gács Péter

Gács Péter

Egy biztos: a mai napnak a bringázás szempontjából gyorsan vége lett, már csak a szerelések maradtak és a felkészülés a vasárnapra. Reméljük, nem ismétlődik meg a nagy vihar, bár a meteorológusok hasonló időt mondanak. Ha az beigazolódik, kérdésessé válik a verseny lebonyolítása, mivel viharban a felvonó sem járhat.

A tegnapi nap nagyon jó bizonyíték volt arra, hogy mennyire jó közösség van a csapatban és még a mai nap nehézségei sem szegte kedvünket és hangulatunkat, úgyhogy nagyon kíváncsiak leszünk a holnapi saras döntőkre. Ha csak feleannyira lesz eredményes a csapat, mint amennyire jókedvű, akkor már nagy baj nem lehet.” – vetítette előre a csapatvezető Gács Péter.

Délután megnyitották a csapot, a sziklakert is jól felázott.

Délután megnyitották a csapot, a sziklakert is jól felázott.

Szabó NF Bandi a mai napot ugyanott folytatta, ahol a tegnapit abbahagyta, fokozatosan tanulgatta be a pályát, aztán a kora délutáni zivatar mindent kettévágott. „Az utolsó körben még száraz pályán tudtunk elindulni, aztán az első erdei részből kiérve már meglepetésszerű felhőszakadás fogadott minket, amire sem a pályán tartózkodó versenyzők, sem a rendezők nem voltak felkészülve és vicces összetűzésbe kerültünk a pályabírókkal. Végül is egy biztonságos körben lefolytunk a sárral együtt.

Videó a szombati napról itt, képgaléria itt.

A versenyhétvégéről folyamatos információk a LiMiT Racing Team facebook oldalán.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo