fbpx

Bianchi – a színfalak mögött

Talán minden bringásnak érdekes dolog lehet betekinteni kicsit a kulisszák mögé, hogy is jön létre az, amivel nap mint nap teker, mitől olyan, amilyen, honnan származik, és vajon kik készítették? Ennek néztünk most kicsit utána a világ egyik legpatinásabb kerékpárgyártójánál, az idén 126 éves Bianchinál. És ha már Olaszország, akkor pizza, pasta és egy kis olasz granfondo, vagyis országúti maraton – ezek fűszerezték a programunkat…

A Bianchi egyedi geometria alapján is készít vázakat, akár óriásoknak is. Ezt itt éppen Gullivernek készítették…

A Bianchi egyedi geometria alapján is készít vázakat, akár óriásoknak is. Ezt itt éppen Gullivernek készítették…

A Bianchi immár bőven több mint egy évszázada működik folyamatosan, és habár jelenleg a kerékpárjairól ismert, azért ne feledjük, hogy korábban motort, sőt autót is gyártott (Autobianchi). Az 1885-ben Milánóban megalakult cég jelenleg a Bergamo melletti Treviglióban működik, már ami a cég székhelyét illeti. Mára a gyártás volumene és a piaci viszonyok folytán természetesen ők sem mindent itt gyártanak, ám a prémium kategóriás gépek összeszerelése, illetve egy részük festése is itt történik, sőt egyes modellek, illetve az egyedi geometria alapján készülő modellek vázát itt is hegesztik, legyen szó akár alu, akár acél, akár titán alapanyagról. Mi tehát ezt a zászlóvivő üzemet, cégközpontot, fejlesztőközpontot néztük meg kicsit közelebbről.

Talán haladjunk a kerékpárgyártás fázisainak sorrendjében!

A Bianchi kutató-fejlesztő részlege is itt működik az egyik épület alagsorában. Nem holmi koszos-poros műhelyre kell gondolni, hanem egy tiszta, rendezett irodára, az asztalokon szétfűrészelt bringák darabjai, vázlatrajzok, tervek, vázak, és azok elemeinek prototípusai – legtöbbjük élénk kék színben pompázik -, a képernyőkön is 3D-s vázrészletek pörögnek-forognak. Bizony ma már így néz ki egy fejlesztőrészleg.

A jövő bringáinak darabjai, prototípusai, azok a bizonyos kék nyomtatott alkatrész prototípusok, illetve az Oltre modell egy megvalósult, és egy nem megvalósult változata

A jövő bringáinak darabjai, prototípusai, azok a bizonyos kék nyomtatott alkatrész prototípusok, illetve az Oltre modell egy megvalósult, és egy nem megvalósult változata

Aztán kiderült az is, miért ez a kék szín. A tervezés folyamán kipróbálásra érdemesnek talált vázak, vagy azok egyes elemeinek elkészítését egy 3D-s nyomtató végzi. Ez a gép kívülről kb. úgy néz ki, mint egy nagyobb fajta kávéautomata, csak éppenséggel ilyen szép kék alkatrészeket nyom ki, méghozzá a számítógépes tervről azonnal 3 dimenziós, megfogható formában. Elsőre talán nehéz lehet elképzelni, hogyan is működik. Egy le-fel mozgó tálca felett századmilliméter pontosan 2 irányban is mozgó nyomtatófej gyorsan megszilárduló műgyantával hozza létre a kívánt formát rétegről-rétegre építve fel azt. Az eljárás előnye, hogy így az előtt ellenőrizhető egy vázelem illeszkedése a váz többi elemével, mielőtt egy hegesztőnek egyáltalán kézbe kellene vennie, vagy karbon váz esetén ez még inkább fontos, hiszen egy monocoque váznál egy, a gyártáshoz használt vázsablon elkészítése horror összegekbe kerül, és azt már nem igen lehet módosítani. Sőt a gép akár egész vázakat is „kinyomtat”, bár ez elmondásuk szerint már kicsit időigényesebb, akár másfél-két hetet is igénybe vesz. Az így elkészült váz már akár festhető, matricázható is, így a külső design tervezéséhez is jó alapot szolgáltat.

Az a bizonyos 3D-s kávéautomata

Az a bizonyos 3D-s kávéautomata

A fejlesztők nagyon készségesen válaszolgattak a feltett kérdésekre, sőt meglepetésünkre még fotózni is engedtek minket, így kicsit bepillanthatunk a jövőbe. Már csak azért is, mert jelenleg már a 2013-as modellek fejlesztése zajlik. Pár elcsípett momentum a jövőből: lesznek például 29-es montik, újra lesz felső kategóriás aluváz, melynek különlegessége, hogy látszólag úgy egybefolynak a csövek, mintha csak monocoque karbon lenne.

Egy szétfűrészelt váz tüzetes vizsgálata zajlott éppen. Más cégek karbon vázaihoz képest meglepően egyenletes belül a felület, és a falvastagság

Egy szétfűrészelt váz tüzetes vizsgálata zajlott éppen. Más cégek karbon vázaihoz képest meglepően egyenletes belül a felület, és a falvastagság

Az a bizonyos nyomtatott papucs egészen közelről

Az a bizonyos nyomtatott papucs egészen közelről

Azon is meglepődtünk, mennyire fontos a Bianchinál az egységes márkaarculat megjelenése valamennyi modelljükön, úgy a vázforma, mind a festés terén. A cél, hogy egy vázra ránézve akár felirat nélkül is felismerhető legyen, hogy ez egy Bianchi. Ilyen márkaarculati elem például az enyhén hajlított felsőcső, vagy a celeste nevezetű halvány türkizes árnyalat, mely szinte minden gépükön megtalálható. Apropó celeste! Elmesélték nekünk e szín eredetét is. Anno a cégalapító Eduardo Bianchi készítette a királyi pár kerékpárjait és tanította a lányukat kerékpározni. A sztori szerint a királyi sarj szeme színe ihlette a celeste színt…

Elég komoly vázsablonokkal dolgoznak. Hiába a számítógépes tervezés, és csővágás, azért a fakalapácsnak is jó hasznát veszik néha

Elég komoly vázsablonokkal dolgoznak. Hiába a számítógépes tervezés, és csővágás, azért a fakalapácsnak is jó hasznát veszik néha

A helyben készült topkategóriás alu montivázak. Anno ilyennel nyert Olimpiát, Eb-t, vb-t és pár világkupát Julien Absalon

A helyben készült topkategóriás alu montivázak. Anno ilyennel nyert Olimpiát, Eb-t, vb-t és pár világkupát Julien Absalon

Az egyedi geometriájú vázakat is részben itt méretezik Treviglióban, és többek közt ezen a mindenfelé állítható eszközön veszik le e méreteket

Az egyedi geometriájú vázakat is részben itt méretezik Treviglióban, és többek közt ezen a mindenfelé állítható eszközön veszik le e méreteket

A konkrét gyártás helyszíne felé haladva megmutatták az akkor is éppen működő festő részleget. Itt nyerik el ruhájukat az egyedi megrendelésre készülő szériák, hiszen ilyen is van. Az egyik állványon teljesen fekete vázak sorakoztak, amik egy francia egyedi rendelés darabjai, egy másik állványon pedig Citroen feliratú, gyönyörű hófehér karbon vázak, melyek az autógyártó márkahű vevőinek készülnek. Menet közben egy valódi exkluzivitás is szembe jött, illetve tolták, ugyanis a Gucci divatház számára készült klasszikus megjelenésű rendkívül elegáns, hófehér mintapéldányt vitték éppen fotózásra. Mint kiderült, nem ritkaság hogy egyes cégek egyedi szériákat rendelnek, bizonyos feltételek esetén akár egyetlen darabot is elkészítenek a megrendelőnek.

Azt hiszem, itt elválogatnék egy darabig… Az összeszerelésre kész festett vázak

Azt hiszem, itt elválogatnék egy darabig… Az összeszerelésre kész festett vázak

Az összeszerelésre jellemző, hogy nem futószalagos szerelésről van szó, ahol minden munkás csak egy-két szerelési fázis végez, hanem minden egyes munkaállomásnál komplett bringák készülnek az első csavar behajtásától a teljesen kész gépig, ugyanazon mester keze által.

Az összeszerelő részleg

Az összeszerelő részleg

Jópofa részlet az egyik összeszerelő munkaállomásról: itt még a satu is celeste színű Bianchi címerrel!

Jópofa részlet az egyik összeszerelő munkaállomásról: itt még a satu is celeste színű Bianchi címerrel!

Az összeszerelt kerékpárok dobozokba kerülnek, melyeken több kódsor és vonalkód is látható volt. Ezek tartalmazzák a szokásos évjárat, típus, szín stb. megjelölések mellett az összeszerelés idejét, és az azt végző emberig mindent, így probléma esetén minden pontosan visszakereshető.

Fontos feladat egy gyártónál a termékek minőségének biztosítása, különösen, ha a felhasznált komponensek a világ számos tájáról érkeznek. Hiába a mindenre kiterjedő pontos tervezés és az összeszerelés, ha a felhasznált elemek nem passzolnak, vagy nem megfelelő a minőségük, ezért a Bianchi egy nagyon komoly tesztlabort üzemeltet, mely ott jártunkkor is teljes gőzzel működött. Itt elvégzik a vázak, villák, kerekek fárasztási tesztjét, a váz és a villa töréstesztjét, vizsgálják a vázak merevségét, oxidációs tesztet végeznek – ami a váz anyagának külső hatásokkal szembeni ellenálló képességét jelenti -, és nem feledkeznek meg a festés-lakkozás minőségének ellenőrzéséről sem.

A kínzólabor, ahol a vázakat, alkatrészeket tesztelik

A kínzólabor, ahol a vázakat, alkatrészeket tesztelik

A cég által alkalmazott protokoll jóval szigorúbb, mint amit az Uniós előírásokban szerepel, például a villák fárasztási tesztje során az előírt 100.000-szeres ismétléssel végzendő tesztet kétszer egymás után elvégzik, és csak az a villaszállítmány kerül beépítésre, melyből véletlenszerűen kiválasztott minden 50. darab elérte a 185.000 ciklust. A cég tényleg elég komolyan veszi a minőséget, így a „sztenderd” teszteszközök sorát maguk is gyarapították saját fejlesztésű géppel, mellyel a komplett kerékpár terheléses vizsgálatát végzik.

Az éppen futó tesztek mellett a kedvünkért elvégeztek egy töréstesztet egy olyan villával, mely már többször átesett ezen a teszten. A nyakánál rögzített villára – olyan irányban, mintha csak elölről érné az erő a villát – egy 22,5 kg-os súlyt ejtenek kb. másfél méter magasról. Ennek során a villa maradandó deformációja nem lehet nagyobb 50 mm-nél. A tesztet már több ízben túlélt villa is csupán kb. 4-5 mm-t hajlott meg, törés pedig nem történt, ami azért megnyugtató.

A laborban állványon sorakoztak a tesztre kiválasztott vázak, míg az ajtó előtt sorba rakott bringák várták sorsukat, nem kis szívfájdalmat okozva egy bringarajongónak, de hát ez a minőség biztosításának ára: párat össze kell törni, hogy megtudjuk, mit bírnak.

Ugyanebben a laborban végzik egyébként a garanciális reklamációval visszaérkező kerékpárok vizsgálatát is, megállapítandó a hiba okát.

Ez a kínzógép a fejcsőnél fogva terheli a vázat, méghozzá úgy, hogy a fejcsövet kb. 10 foknyit hajlítgatja előre-hátra. Első ránézésre meg voltam róla győződve, hogy a könnyű karbonváz egy reccsenéssel megadja magát, de nem így történt, pedig a gép számlálója már több száznál járt!

Ez a másik masina középcsapágy oldalirányú ciklikus terheléses vizsgálatát végzi, a váz csak úgy hajlongott az iszonyú erő alatt, amit bringás aligha képes kifejteni

Ez a másik masina középcsapágy oldalirányú ciklikus terheléses vizsgálatát végzi, a váz csak úgy hajlongott az iszonyú erő alatt, amit bringás aligha képes kifejteni

Az a bizonyos villa behatásvizsgálat. Onnan fentről zúg alá a súly a lent elhelyezett villára

Az a bizonyos villa behatásvizsgálat. Onnan fentről zúg alá a súly a lent elhelyezett villára

A gyár saját kis történelmi gyűjteményét is megmutatták nekünk. Nem véletlen, hiszen van mivel dicsekedniük. A cég fennállásának 126 éve alatt kikerült innen pár híressé lett termék. Direkt nem mondok kerékpárt, mert ahogy említettem az elején a kínálatban éppúgy megtalálható volt a motorkerékpár és az autó is, sőt még csónakmotorok is készültek a gyárban. Belépéskor mindjárt egy jelenlegi csúcsmodell, egy karbon Recordos Oltre fogad minket egy hatalmas fotómontázzsal a háttérben, melyen a Bianchikkal elért legnagyobb győzelmek jelennek meg.

A gyár vezetői irodáinak előtere, mely egyben a házi múzeum előtere is

A gyár vezetői irodáinak előtere, mely egyben a házi múzeum előtere is

Moto Bianchi 1951-ből. Bizony a Bianchi egykor ilyet is gyártott!

Moto Bianchi 1951-ből. Bizony a Bianchi egykor ilyet is gyártott!

A kis házi múzeum a legfontosabb győzelmek egyikének-másikának állít emléket a győztes kerékpár eredetijével. Van itt Grand Prix győztes kerékpár 1899-ből, éppúgy, mint 2004-ből. Utóbbi az athéni olimpián győzedelmeskedő Julien Absalon gépét jelenti. A falakon egykori Bianchi táblák, címerek, cégérek, plakátok sorakoznak.

Bianchi 1899-ből, a párizsi Grand Prix győztese. Már akkor versenyeket nyertek a gépeikkel, mikor a legtöbb ma ismert gyártó alapítója még meg sem született!

Bianchi 1899-ből, a párizsi Grand Prix győztese. Már akkor versenyeket nyertek a gépeikkel, mikor a legtöbb ma ismert gyártó alapítója még meg sem született!

Julien Absalon athéni olimpiai bajnok Bianchija teljes menetfelszereléssel

Julien Absalon athéni olimpiai bajnok Bianchija teljes menetfelszereléssel

Megmutatták nekünk azt a termet is, ahol a 2012-es modellek elkészült példányait, illetve azok makettjeit tárolták. Itt már megkértek minket, hogy ne fotózzunk. Mind a technikai tartalmon, mind a festésen tökéletesítenek kicsit, így érdemes lesz figyelni az új Bianchikat!

A jövő évi modelleket néhány kivételével egyelőre nem nagyon engedték fotózni. Ez például egy 2012-es Oltre…

A jövő évi modelleket néhány kivételével egyelőre nem nagyon engedték fotózni. Ez például egy 2012-es Oltre…

…illetve egy szintén jövő évi 29er, a JAB 29.3

…illetve egy szintén jövő évi 29er, a JAB 29.3

A Gyárban tett látogatásunkat egy a helyi dolgozókkal együtt a céges menzán elköltött ebéddel zártuk. Nem csoda, ha ezt is meg akarták mutatni nekünk. Mindenfelé a Bianchi bringákon győztessé lett kerekesek képei lógtak, amint éppen a cél felé küzdik magukat, vagy éppen győzelmi mámorban magasba lendítik a trófeát. Érződik, hogy nem akármilyen hírű cégnél járunk…

A Bianchi ebédlője. Azt hiszem, nem kell különösebb komment, mennyire kerékpározás-orientált cégről van szó. A celeste színű fal alap!

A Bianchi ebédlője. Azt hiszem, nem kell különösebb komment, mennyire kerékpározás-orientált cégről van szó. A celeste színű fal alap!

A gyárban működik egyébként egy gyári outlet üzlet is, ahol szombat este is sorban álltak a vevők…

A gyárban működik egyébként egy gyári outlet üzlet is, ahol szombat este is sorban álltak a vevők…

Szakadó esőben rajtol el a 16. Granfondo Felice Gimondi mezőnye

Szakadó esőben rajtol el a 16. Granfondo Felice Gimondi mezőnye

És ha már Bergamo, akkor érdemes pár szót ejteni a városról, illetve arról a granfondóról, amin részt vett kicsiny társaságunk is. Utóbbiról HBalage kolléga olyan részletességgel számolt be 2 évvel ezelőtt, hogy most csak pár mondatban emlékeznék meg róla. Annál is inkább, mert ez a granfondo voltaképpen most granfondo nélkül zajlott…

Végül egy amerikai piacra készült Bianchi San José, melynek nyergében bejártam Bergamo városát. Túlzás nélkül állíthatom, hogy igen nehéz volt megválni tőle!

Végül egy amerikai piacra készült Bianchi San José, melynek nyergében bejártam Bergamo városát. Túlzás nélkül állíthatom, hogy igen nehéz volt megválni tőle!

Vasárnap reggel 7-kor a rajtpisztoly szakadó esőben dördült el, bár egy óra múlva már elállt az égi áldás. Nem tudom, ez mennyire vigasztalhatta a versenyt többnyire szemlátomást lazán vevő olasz amatőröket, de mindenesetre később már száradó pályán tekerhettek. Ennek ellenére lefújták a szervezők a hosszú távot (a voltaképpeni granfondót), és mindenkit aki odáig kitartott, a középső távra irányítottak. A verseny alatt a versenyközpontban kisebb expo is várta a kerékpárrajongókat, olyan ínyencségeket kínálva, melyeket itthon bizony kevesen engedhetnek meg maguknak: Colnago, Bianchi, Pinarello, Carrera, Pantani, Trek stb. karbon csodák figyeltek a sátrak alatt.

Elnézve a mezőnyt annyira nem meglepő ez a fajta kínálat, hiszen ott alig használ valaki aluvázat, minden magára valamit is adó amatőr karbon vázon tolja. És egyébként is annyi arrafelé az országútis bringás, hogy csuda, tehát felvevő piac az van! Hát igen, ettől még kicsit odébb vagyunk, de ne feledjük, hogy Itáliában ez kb. akkora nemzeti sport, mint a foci, amit kis hazánkról azért egyelőre nem mondhatunk el! Aki teheti, látogasson el egyszer erre a versenyre, ha szerencséje van, szárazon teljesítheti a három táv egyikét (a rövidtáv minden átlagos erőnlétű számára teljesíthető 89 km-t jelent), és ha már Bergamóban vagyunk, akkor a város gyönyörű, meseszerű óvárosát sem szabad kihagyni!

Ha kedvet kaptál hozzá, hogy magad is részese légy a legendának, akkor a hazai Bianchi forgalmazónál, a Bikeline Kft-nél szinte mindent megtalálsz.

A gyárlátogatás során készült fotók galériája ide kattintva érhető el.

További információk:
A Bianchi forgalmazó honlapja: http://bikeline.hu/termekek/bianchi
A Bianchi cég honlapja: http://www.bianchi.com/
Kultúrinfo: http://hu.wikipedia.org/wiki/Bergamo
Gyárlátogatás 2009-ben: https://bikemag.hu/magazin/factory/gyarlatogatas_bianchi
Granfondo Felice Gimondi: http://www.felicegimondi.it/default2011.htm

Szöveg és fotó: gg

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo