Mindenki a szezon második monumentumát, a Flandriai Körversenyt várja. Az elmúlt évekhez képest óriási különbség, hogy hiányzik a mezőnyből Fabian Cancellara, de az erővonalak hasonló íveket kezdenek vetni, mint Spartacus uralkodása idején…
Főszerepben: Peter Sagan
„Főszerepben Fabian Cancellara” – ha a kockaköves klasszikusok forgatókönyvét idézzük a mögöttünk álló évtizedben, de nem kellett sokat várni, hogy új szuperhős lépjen színre. Peter Sagan immár nyugodtan kijelenthetjük, hogy külön kategóriát képvisel, ahogy a Milano-Sanremo-n támadta a hegyet és amit a Gent-Wevelgemen is mutatott, egyértelműen a mezőny legerősebb versenyzője.
Nemcsak a forma miatt vonhatunk azonban analógiát Cancellarával, a kulcsmomentumot a Gent-Wevelgem hozta, amikor Sagan nem megnyerte, hanem eldöntötte a versenyt és ebből Greg Van Avermaet (BMC) profitált. Hamar eljött az a korszak, amikor láthatóan a teljes mezőny Sagan ellen versenyez, ahogy annak idején Cancellara ellen, ilyenkor pedig az erőn túúl zsenialitás is kell a sikerhez.
A világbajnok üzenete az ellene versenyzőknek:
Sagan más stílus, mint Spartacus, ő inkább az ösztönös zsenik közé tartozik, de a maga módján hamar rájött, hogyan üzenje meg a világnak: inkább eldönteni fogja a versenyeket, mint elveszíteni. A klasszikusok végjátékában a sok lúd disznót győz elv általában érvényesül, de ha a disznó azzal fenyegetőzik, hogy ő el fogja dönteni, melyik lúdnak lépjen a torkára, illik komolyan venni. Terpstra például finoman szólva is kellemetlen stílusú versenyző, Sagan a Wevelgemen erre adott egy jelzést, amit illik a teljes Quick Step-nek is komolyan venni.
Aki óriásit profitálhat és már profitált is abból, hogy mindenki Sagan ellen megy, az Van Avermaet. A belgák olimpiai bajnoka – például Terpstrával ellentétben – egész pályafutása során mintás sportszerűséggel versenyzett, orrvérzésig dolgozott az elmenésekben, kiadta magából az elvárhatót. Van Avermaet-tel „jó szökni” és ezt Sagan is tudja, nem véletlenül döntött múlt hétvégén a BMC kapitánya javára.
Cancellara a néző szerepében köszöni jól van…
Nem lenne meglepő, ha két egyénileg ilyen erős versenyző között alakulna ki egyfajta csapaton kívüli szövetség, akik kőkemény ellenfelei egymásnak – akár sprinten egy az egyben – mégis tudják, mire számíthatnak. Sagan és Van Avermaet helyzete abból a szempontból is hasonló, hogy csapataik olyan szempontból erősek, hogy a végjátékig kontrollálják az eseményeket, de a verseny igazán látványos csatáit már a kapitányoknak kell megvívni. Nincs több lehetséges nyerő ember, mint a Quick Step-ben, vagy a Trek-Segafredo-ban.
Saganra tehát borzasztó nehéz versenyek várnak, Cancellarához hasonlóan át kell vernie a többieket, véd-és dacszövetségeket kell kötni, a kirobbanó forma nem biztos, hogy elég lesz. Túl sok energiát sem pazarolhat – ahogy már láthattunk tőle ilyet – mert az ellenfelek azért kemények. Kristoff a Wevelgemen szerencsétlen volt, de a De Panne-on már kivillantotta karmait, a Quick Step-ben Boonen az előttünk álló hétre tesz fel mindent, nem mellesleg ott vannak a borzasztóan erős csapattárak, Gilbert, Terpstra, Stybar.
Szép csendben komoly tényezővé vált a klasszikusokon az Orica-Scott csapata, a belga Lotto-ból is többen megkeverhetik a kártyákat egy szökésben. A Trek-Segafredo-ban John Degenkolb talán pont eléri csúcsformáját a következő két monumentumra, nem mellesleg ott a belga Stuyven, aki elképesztően jó motorral rendelkezik. Előkerülhetnek a nem klasszikusmenő csapatokban kapitányi rangra emelkedett belga pavé-menők, Vanmarcke Cannondale-ből, Vandenbergh az Ag2R-ből – Sagannak talán őket érdemes figyelni, lehetőleg velük is szövetkezni az akciókban. Utóbbi versenyzőknek a dobogó is nagy siker a verseny végén.
