Amikor meglátja az ember az első oldszkúl keretes pedált krómozott klipsszel és dupla szíjjal, még nem kezd gyanakodni. Amikor a tízedik különböző verzióval találkozik, már igen. Emellé ha tömegesen figyelnek be a hetvenes években divatos hajtóművek és egyéb alkatrészek replikái, akkor már rájöhetünk, hogy ez bizony egy világtendencia, amely talán most éri el éppen a csúcspontját…
Jó-e ez nekünk? Azt nem tudom, viszont rossznak biztosan nem rossz. Mi több láthatunk néhány olyan példát, amikor egy retró alkatrész újragondolásából valami egészen különleges dolog születik…
Régi Christophe klipszekből még napjainkban is annyi bukkan fel, hogy némi túlzással vasvillával hányják halmokba Devecseren. Aki ezek között mégsem találna magának megfelelőt, az megvásárolhatja újonnan a Zéfal kínálatából. Egyébiránt számtalan olyan alkatrész van még, amit szerintem érdemes lenne újra, változatlan módon gyártani, de ez lenne az utolsó, ami eszembe jutna.
Ha valaki tíz évvel ezelőtt azt mondja nekem, hogy valamikor újra használatos és divatos lesz a klipszes rendszer, bizony kinevetem. Eszembe jut az a féltucatnyi szituáció, ami feledhető versenyzői karrierem első három évében esett meg, és a villámgyorsan ki nem oldható szíjból adódóan vicces bukással végződött. Retró lelkületű gyerek vagyon én, de bizonyos dolgokat azért nem sírok vissza – így ezt sem. Ennek ellenére a natúr bőr Christophe szíj csodás darab, a hozzáadott érték meg talán az, hogy ebben a natúr színben anno emlékezetem szerint nem is létezett.
Ha valaki replika klipszéhez és szíjához replika pedált szeretne, megvásárolhatja a Campagnolo Nuovo- vagy Super Record Pista koppintását a Charge-tól. Hozzáadott érték itt talán a hatos imbusznyílás a pedáltengely túloldalán, bár ennek segítségével még a nyolcasnál is kevésbé lehet fel-le szerelni a pedált, úgyhogy majdnem tök felesleges.
Ha pedig valaki nem szeretne szórakozni a fentiek összeválogatásával, az megveheti az egész kombót egyben a Cinnellitől. Öt évvel ezelőtt egy a képen látható dupla szíj beszerzése szinte lehetetlen feladat lett volna, most pedig akár még választék is van belőle. Jó hír ez azoknak, akik ilyenre vágynak.
Egy sosemvolt hibrid a Genetic-től: a szép emlékű Campagnolo Nuovo- avagy Super Record hajtókarok újraálmodása oly módon, ahogyan sohasem léteztek: 144 mm-es helyett 130 mm-es furatkörrel, modern tányérokkal. Bár az országúton manapság tapasztalható merevségfétis az élvonalból nyugdíjba küldte a négyszögtengelyes hajtókarrögzítést, a fixi- és retróláz jóvoltából egyre többet látni a rendszerből ismét.
Persze hasonlót a tajvani pavilonok között is találhatunk. Ez itt egy egysebességes hajtómű, 144-es furatkörrel, 7075-ös alu tányérral. Az előképnek kicsit lágyabb vonalai voltak, ennek ellenére egészen ügyes másolat.
A Specialites T.A. ma is létező francia cég, mely hajtóműveiről híresült el igazán. A képen látható darab a cég legnépszerűbb típusának az Electra által készített remake-je, mely számtalan Electra bringán visszaköszönt. Ez a típus főleg túrázók körében volt igen népszerű, hiszen az ötvenes-hatvanas években a 151 mm-es (44 fogas legkisebb lánckerék) furatkörű hajtóművek világában hihetetlen fogszám-kombinációkat kínált dupla- és tripla felállásban egyaránt (elöl akár 30-as fogszámú lánckereket, ami akkoriban ritkaságszámba ment). A Specialites T.A. egyébiránt még ma is létezik, és érdekes módon ők is a palettán tartják a típust. Vannak továbbá olyan gyártók – mint például az egyik leghíresebb francia vázépítő, a néhai Alex Singer cége -, akik előszeretettel szerelik még mindig ezzel a gépeiket. Érdekesség: Alex Singer Budapesten látta meg a napvilágot és 1923-ban emigrált Franciaországba…
Minden idők legszebb kerékpáragya vitán felül a Campagnolo C-Record magas peremű változata. Országúti variációja 1991-ig, a kazettás rendszer bevezetéséig volt gyártásban, pályaverziója utoljára a 2001-es gyári katalógusban szerepelt. Az Electra ennek készítette el sosemvolt változatát: a kazettás, magasperemű, ipari csapágyas „C-Record”-ot. A hozzáadott érték mindemellett az lenne, hogy az eredeti változatot kicsit alulméretezték, így a perem hajlamos a leszakadásra. Ezzel szemben ennél a replikánál került oda plusz anyag, így valószínűleg nem lesz vele gond. Egy biztos: bevállalnám, a súlya pedig egyszerűen nem érdekel.
Volt egyszer a Cinellinek egy Unicanitor névre hallgató nyeregmodellje, mely többféle variációban létezett. Szivacsolt, bőrbevonatú típusai országúton, míg borítás nélküli verziói pályán voltak igen népszerűek. A gyártást már jó ideje beszüntették, de most ismét kapható, hála a fixisták által támasztott keresletnek. Több színben kapható, én például egy fehér beszerzését fontolgatom a pályabringámra.
A Selle San Marco Concor típusa szintén klasszikus nyeregnek számít, formavilága a nyolcvanas években meghatározta a kor versenygépeinek megjelenését, egyik legnagyobb kedvelője Bernard Hinault volt. Később a Concor Light képében élt tovább, ez a típus ülőfelületének kialakítása tekintetében nagyrészt megegyezett az előddel, megjelenését tekintve azonban szerintem kevésbé volt egyben. Ennek ellenére az elmúlt évtized egyik legnagyobb kerékpárosának, Lance Armstrongnak örök kedvence lett. Nemrég visszatért az eredeti Concor ismét, többféle bevonattal, az eredetivel nagyrészt megegyező részletekkel. Persze a hardcore retrómániákus azért észreveszi az apró különbségeket: régen a pálca műanyag fészkére kerülő bőrborítás rögzítését sikerült megoldani acélkapcsok nélkül is.
Aki súlymániás, ne vegyen Brooks nyerget. Aki ellenben Brooks nyeregre vágyik, az úgysem súlymániás… A baj az, hogy a dolog nem ilyen egyszerű, hiszen magamat például eddig még nem sikerült elhelyeznem ilyen tekintetben a megfelelő halmazba. Nagyon vonzanak a Brooks nyergek, egyszer ki is próbálnék egyet hosszabb távon, de még a cég legkönnyebb, a képen látható B15 Swallow Titanium nyergének 370 grammos tömege is elborzaszt. Mindegy, szerintem ezzel is úgy leszek, mint a komolyzenével: az életkor előre haladtával egészen biztosan képes leszek befogadni. A másik oldalon viszont jelenleg is mélyen meghajlok a cég évszázados tradíciói előtt, szeretem az évtizedek avagy fél évszázad óta változatlan módon gyártott dolgokat, és különben is: egy túragéphez kötelező tartozék a Brooks nyereg. Itt éppen egy kisszériás túrabicókat gyártó német manufaktúra gépén figyel, érdekes párosításként egy Syntace nyeregcsővel párosítva.
Szintén a német gyártók pavilonjában leltem egy országúti masinára, melyen a hatvanas-hetvenes évek középhúzós országúti fékjeinek mintájára készült Paul fékszett figyelt. A régi Mafac fékcuccok kidolgozottságát messze túlszárnyaló Paul Racer mutatós darab, és valószínű a fékhatással sincsen gond. Szubjektív vélemény, de a fura, egyáltalán nem légies megjelenésük miatt soha nem szerettem a középhúzós országúti fékeket, így érdekesnek találtam, hogy valaki újra ilyenek gyártására adja a fejét…
…azon azonban még inkább meglepődtem, hogy egyesek szerint újra van piaca a nyílt bowdenvezetésű országúti fékkaroknak. A Dia Compe jóvoltából integrált gyorskioldóval újra vehetünk ilyet, egészségügyi gumiárukra emlékeztető színű markolattal. Ez szerintem tipikusan az a cucc, hogy aki ilyenre bukik, az beszerzi korhű változatban, aki meg mindenképpen váltókar nélküli szimpla fékkart keres, az vesz magának egy rejtett bowdenes modern darabot.
Hagyományos 1”-os menetes villanyakkal kompatibilis stucni a Modolótól. A forma újszerűnek számít, az alkatrésztípushoz pedig a sokat emlegetett hozzáadott értéket a teljes egészében nyitható bilincs jelenti. A CNC munkával sem fukarkodtak, az utólagos könnyítések nagy kedvelője, azaz Eddy Merckx fénykorában a fél karját odaadta volna egy ilyen darabért. Kár, hogy egykori kedvenc alkatrészgyártóm tényleges fejlesztések terén egyre kevésbé mutat bármit is…
Múltba révedés német módra: az Ulrich Vogel Rahmenbau Bambergből. Érdemes átböngészni a cég honlapját, a mester szereti az acélt, a klasszikus megoldásokat, de azért rak bele jó néhány trükköt, ettől válik a dolog mégis maivá. A cég logóját (is) szeretjük.
Idén ünnepli fennállásának 90. évfordulóját a Tange. A japán csőgyártó standján az utóbbi években mindig találhatunk csemegéket, leginkább acélból. A képen az egyik Prestige csőből készült mintavázuk fejcsöve látható, mely fillet brazing technológiával, azaz élforrasztással készült.
Számtalan szép dolgot láthattunk még a standon, például ezt a dupla lemezvállas fixivillát, mely az ötvenes évek pályavázainak hasonló megoldását idézi.
Ismét egy élforrasztásos acélváz, amelynek érdekessége, hogy ritkán látott felállással szerelték: a legújabb 10 fokozatú Ultegra szett figyelt rajta, csak éppenséggel alsócsöves váltókarral.
Csehországban tevékenykedik egy kis vállalkozás, ahol velocipédek restaurálásával, korabeli típusok replikáinak készítésével, illetve versenyzésre alkalmas velocipédek gyártásával foglalkoznak. Mesicek géppel edz és versenyez Halápi Sándor kecskeméti velocipédista is. Az Eurobike-on tavaly nem láttam őket, idén azonban 3 géppel voltak jelen, mindannyiunk nagy örömére.
Németországban kiállítani ennyire egyedi és speciális dolgokat, nem biztos, hogy rossz gondolat, nagy az ország, mindennek van piaca… Egészen biztos vagyok benne például, hogy több velocipédista van Németországban, mint idehaza pályakerékpáros : )
Első osztályú kézimunka, klasszikus technológiák, egyedi alkatrészek, mi kellhet még?
Eddy Merckx-nek van miből merítenie, ha hagyományokról van szó. Már csak azért is érdemes meglátogatni a standjukat, mert mindig találni ott valami régiséget. Ezúttal egészen meglepőt, azaz egy ciklokrossz gépet – gondolom nemcsak én nem láttam még ilyet csapatszínekben a legendás versenyző Molteni korszakából.
Váll alapján akár pályagép is lehetne, de nem.
És végül retróbiciklihez viseljünk korban hozzáillő fejfedőt! A belga sisakgyártó, a Lazer standján egy visszatekintést láthattunk sisakokban előadva. Az installáció célja az volt, hogy bemutassa, a cég időfutam sisakjai hogyan fejlődtek az idő előre haladtával. Ez itt a legelső példány. Kedvelem ezeket a fejfedőket, nagy kár, hogy valójában semmit sem védnek, hiszen a maguk idejében inkább áramvonalasító burkolatnak készültek, mint védelmi eszköznek, és emiatt a mai versenyek többségén már nem állhatunk rajthoz bennük.
Ennyit mára a régmúlt, a kevésbé régmúlt és a múltidézés világából…
Szöveg és fotó: HBalage