A FRO Racing tagjai év eleje óta szem előtt tartották a június végi dátumot, hiszen az enduró sportágban ekkor rendezték a történetének első Európa bajnokságát, ráadásul a (viszonylag) közeli Tirolban. Azaz még nekünk privát versenyzőknek is volt lehetőségünk kijutni és indulni.
Indulás az edzésre a parkolóból teljes téli öltözetben: Palotai Gábor, Sebestyén Krisztián, Décsi Zoli és Kollár Balázs
A szervezők ugyan nem kápráztattak el minket túl sok információval a verseny előtt, de azt azért tudtuk, hogy 5 szakasz várható vasárnap és egy prológ szombaton a faluban, az összekötő szakaszokon meg 28 km mászás némi felvonózással, és persze 13 kilométernyi verseny.
A Fleckalmtrail rajtjánál ez a kép tárult elénk június 20-án tíz órakor.
Az interneten kutakodva annyi azért kiderült, hogy nem kell sziklás, se nagyon meredek alpesi terepre készülnünk. Ugyanakkor várható volt, hogy az időjárás megvicceli majd a mezőnyt. És sajnos ez így is történt. Már esőben érkeztünk meg a téli síparadicsom, Kitzbühel melletti Kirchbergbe. A versenyközpontban átvehettünk a rajtcsomagunkat, ill. megnézhettük a pálya alját. Én tulajdonképpen már ekkor éreztem, hogy ez nekem nem ér meg annyit, hogy elővegyem a biciklit, így inkább turistáskodtam és fotóztam a többieket, akik azonban elszántak voltak.
Lejjebb már csak fröcsögő sár volt.
Szükségük is volt az akaraterőre, mert az egész éjjeli eső másnap reggelre sem hagyott alább, így a versenyközpont bekerült a tényleges helyszín alatt lévő teremgarázsba. Bár szombaton már kora reggel kiértünk, azért már láttunk lefelé érkező embereket, akik mind egységesen barnák voltak. Gyakorlatilag se a bicikli márkáját, se a színét, se a mezek színét nem lehetett megmondani, annyira egységesen sáros volt minden és mindenki. És akkor jött a hír, hogy a hóhatár lejjebb jött 1700 m környékére, így a pálya tetején keményen havazik és havas a pálya, meg a hőmérséklet is fagypont körül van. Hangsúlyozom, hogy június 20-a volt aznap. De hát az Alpokban minden előfordulhat.
A Bergamont csapat a prototípus gépekre prototípus kis dobozkákat is szerelt. A legjobb trükk azonban a normál kesztyűre húzott gumi műhelykesztyű volt. Persze a teljes DH gép is érdekes megoldás.
A srácok fel is mentek az első körre a híres Fleckalmtrailre, ami a negyedik és egyben záró szakasz volt, mert az időjárás miatt törölték a szombati prológot, és 4 szakaszra rövidült a vasárnapi adag is a kiírás szerinti öt helyett. A rövid egyes szakasz a 7 km-es és 1000 méter szintet tartalmazó negyedik szakasz alsó része volt, így gyakorlatilag csak 3 pályát kellett bejárni. Szerencsére az edzésen mindegyik elérhető volt felvonóval, ezért volt esély több kört is menni rajtuk. Már, ha valaki szeret órákig biciklizni bőrig átázott ruhában átlagosan 3 fokban.
Krisztián arca mindent elárul arról, hogy mit élt át az, aki végigverekedte magát ezen a négy szakaszon.
A szabályok értelmében azonban, mindenkinek kellett edzeni minden pályán egy kötelező kört, hogy a profi versenyzőknek is küzdeniük kelljen, és ne tehessék meg azt, hogy előtte akár már egy héttel ott vannak a helyszínen és gyakorolnak, majd a verseny előtt már pihennek. A szélsőséges időjárási viszonyok azonban a profik gyomrát is megfeküdték, így még az éremesélyesek közül se edzett mindenki. Ennek az lett az eredménye, hogy másnap még is engedtek mindenkit indulni – függetlenül attól, hogy abszolválta-e a kötelező köröket vagy sem – és a verseny közbeni transzferes késésekért se járt se kizárás, se büntetés. Így is nagyon sokan voltak, akik a könnyítések és rövidítések ellenére sem indultak.
A vasárnapi versenyen végül közel 200 ember állt rajthoz 18 országból, bár egyértelműen túlsúlyban voltak a német anyanyelvűek. Az alig 2 perces első szakasz szakadó esőben indult, de aztán legalább a nap felétől már fentről nem kellett szenvedni az ázástól.
A versenyzőink közül senkinek nem jött ki igazán jól a lépés, bár csak a túlélés volt a fő cél. A legrosszabbul a hazai downhill élmezőny egyik oszlopos tagja, Palotai Gábor járt, mert élete első enduró versenyén egy esés miatt beleakadt a pálya melletti drótkerítésbe, ami belehasított az oldalába, és foglyul is ejtette pár percre. Szerencsére a közelben lévő pályabírók és mentősök ki tudták szabadítani. Folytatta ugyan a futamot, de onnan már csak a tisztes helytállás maradt neki. A pályákról egyébként azt nyilatkozta, hogy teljesen DH versenyen érezte magát, csak a rengeteg felfelé tekerés volt erőnlétileg nagyon megterhelő és szokatlan.
Vajon milyen színű eredetileg Palota biciklije?
A többieknek sem volt egyszerű menet, de kisebb-nagyobb esésekkel és apróbb géphibákkal azért beértek a mezőny második felében. És ez már magában nagyon nagy szó, főleg, hogy a záró szakasz a több órás tekerés végén egy egybefüggő 20 perces déházás volt, ami már önmagában tiszteletet parancsoló. Még a versenygyőztes Jerome Clementz is bő 15 percet ment itt. Igaz, ezen a szakaszon, az összetettben 2. helyen végző és a Master 1-es kategóriát nyerő René Wildhaber volt a leggyorsabb. A női Európa bajnok pedig Anneke Beerten lett, aki a jövő évi 29-es Stumpjumperrel indult.
Természetesen a nap azonnal kisütött, miután a hazaútra bepakoltuk az utolsó koffert is.
Eredményeink:
Sebestyén Krisztián: master1: 33. hely, ideje: 34p 39mp
Kollár Balázs: master1: 36. hely, ideje: 38p 10mp
Palotai Gábor: elit: 81. hely, ideje: 38p 55mp
Décsi Zoli: junior: 9. hely, ideje: 36p 06mp
Szöveg: KGÁdám, fotó: FRO Racing
