fbpx

Elmarad a Mátra Maraton!

A Mátra Maraton facebook oldalán jelentették be a szervezők, hogy elmarad az idei verseny. A közleményben olvasható, hogy Eisenkrammer Károly és a Vuelta Sportiroda szervező csapata azért döntöttek így, mert a Tour de Hongrie nyár végére kerülésével nem tudnák mindkét versenyt megszervezni az eddig megszokott minőségben, és emellett az időpont változtatás sem lehetséges, mert az év végre már teljesen besűrűsödött a versenynaptár. Alább olvasható változatlan formában a közlemény!

Elmarad a 2020-as Mátra Maraton!

A Mátra Mountain Bike Maraton óriási utat tett meg 19 éves története alatt, a szervezők pedig az utóbbi években is igyekeztek a lehető legjobb hátteret biztosítani a hazai és külföldi versenyzők számára. A vírushelyzet miatt átalakult körülmények – elsősorban a nemzetközi (UCI) naptárban az általunk szervezett Tour de Hongrie új, nyár végi időpontja – azonban idén nem teszik lehetővé egy, a korábbiakhoz hasonlóan magas színvonalú esemény megrendezését, így a 2020-as Mátra Maraton sajnálatos módon elmarad.

Szervezőként nehéz, de felelősségteljes döntést kellett meghoznunk. Az őszi kerékpáros versenynaptár és a ránk váró feladatok szeptember eleji besűrűsödésével már nem tudtuk volna garantálni a tőlünk elvárt magas színvonalat a Mátra Maraton szervezése során. A dátum módosítására sajnos nincs lehetőség, mivel a kormány által elrendelt, augusztus 15. előtti rendezvénystop és a szeptember közepén induló vadászati szezon között már nem maradt szabad időpont. A lemondás mellett szólt továbbá, hogy a versenyszezon utolsó harmadának átalakult programja komoly megterhelést jelent a klubok és versenyzők számára egyaránt.

A befizetett nevezési díjakat természetesen visszautaljuk azok részére, akik már leadták jelentkezésüket, ehhez a nevezők szíves türelmét kérjük. Ha valaki június 30-ig nem kapná vissza az összeget, kérjük, írjon e-mailt a nevezes@vuelta.hu címre.

Jövőre újult erővel térünk vissza, és mindent megteszünk majd, hogy egy fantasztikus élménnyel gazdagodhassatok! 2021-ben találkozunk, addig is: vigyázzatok magatokra és egymásra!

Köszönettel,
Eisenkrammer Károly és a Vuelta Sportiroda szervező csapata”

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo