Emlékeztek még 1983-ra? Sokan még csak kósza gondolatfoszlányok sem voltak akkor Anyuci és Apuci fejében, de bizonyára vannak olyanok is, akiknek ez a dátum mond valamit. Ekkor vetítették ugyanis a tv-ben a BMX banditák című filmet, amit én történetesen megnéztem…
Azonnali fertőzés volt, ami teljes mértékben hatalmába kerített. Azok a srácok – és persze a 16 éves Nicole Kidman – olyan dolgokat műveltek műanyagkerekű, csillagküllős gépeikkel, amiért én mindent megadtam volna. Azonnal gyűjtésbe is kezdtem, mert nekem kellett egy BMX. A szüleim ezt nem tartották jó ötletnek, sőt, ellenezték, így meglehetősen lassan haladt a projekt. Akkoriban egy BMX 5400 Ft-ba került. Egyféle típus volt, így sokat nem kellett filózni rajta, hogy milyen bicajt vegyen magának az ember. Emlékezetem szerint 3500 Ft-ig jutottam el a gyűjtésben másfél év kuporgatás után, amikor feladtam. Hiba volt, amit azóta is bánok.
Utána lett egy összecsukható Camping bringám, amelyre extra felsőcsövet eszkábáltam alu porszívócső, és két csőbilincs segítségével, hogy ne nyíljon szét az állandó ugratásoktól. Természetesen a kormányra is került merevítő – hasonló módszerrel – és a „felsőcsőre” meg a kormánymerevítőre a széria polifoam védőszivacsok is felugrottak. Mindenben a BMX-et kerestem…
Aztán – önhibámon kívül – elütöttek. A tuning biciklim egy 40×40 cm-es fémgöngyöleg formációját vette fel. Esélyem sem volt új biciklire. Ellopták az álmomat, de a gondolatcsíra ott maradt a fejemben: egyszer úgyis lesz BMX-em!
Sok kerékpárom volt az elmúlt 20 évben. Egy idő után már a „munkaköri kötelesség” miatt is, de a motoszkálás mindig ott volt a hátsó zugban. Egyszer úgyis…
Aztán 35 éves lettem, amikor azt mondtam, hogy MOST jött el a pillanat. Sokan ennyi idős korukra az egész kerékpározást úgy kompletten kinövik… Külföldön persze nem ez a jellemző. Ott nem szégyen „vén fejjel gyermekbiciklin” ugrálni, akár családapáknak sem.
Négy hónapja BMX-ezem, és nagyon jó, elképesztően élvezem. Eddig már szinte minden más szakágat és géptípust végigpróbáltam, de most úgy érzem, hogy visszatértem a gyökerekhez, ahol mindig is maradni kellett volna. Igen, elég nagy kerülő volt az elmúlt 25 év…
A nyáron rész vettem egy egyhetes BMX táborban, ahol 10-12 éves „kiscsávókkal” és a legjobb oktatókkal bicajozhattam, akik idehaza fellelhetők. Napi 5-6 órát bringáztunk edzés jelleggel. Többet tanultam ott, mint magamtól 1 év alatt. Mindenki hiper-motivált volt!
fotó: Atom
Egyik este éjfél körül már lefekvéshez készültünk, amikor a ricsaj hallatszott a ház elől. Kimentem megnézni, hogy mi az. A tábor egyik lámpaoszlopa alatt a srácok a hátukon feküdtek, kezükben és lábukon pedig ott volt a BMX… „Mi a f…t csinálnak ezek?” futott át bennem a gondolat. „Ez mire jó?”
Gyakoroltak… A másnapi „háziversenyre”. Éjfélkor, az egyetlen működő lámpa alatt, a fűben. Hanyatt fekve próbálgatták a Table Top, a Crank Flip, a Turn Down, a betámasztós No Hander, valamint a kormánypöri mozdulatát!!! Elkezdtem fényképezni őket, erre még jobban belelkesedtek. Az egyik kissrác elkezdte gyakorolni – hanyatt!!! – a vázpörit is! És tudod mit? Összejött neki. Sőt másnap már a pályán is beadta…
Másnap a 360 nekem is megvolt a nagy fun-boxon.
A motiváció csodákat művel az emberrel. Persze csak ha „hagyod magad”. Ha nem érdekel, hogy mások mit szólnak ehhez, vagy esetleg leszólnak érte. Ha fel mered vállalni azt, amiben hiszel.
Egy kérdés a végére: Szerinted miért van az, hogy a világhíres DH, freeride és 4X sztárok szinte mindegyike BMX-ezett, vagy még most is BMX-ezik? A „fékmentes” kerékpározásról szóló cikkünk egyik része talán közelebb visz a megfejtéshez.
Eredetileg megjelent a Bikemag 2008. júliusi számának beköszöntőjeként.
