fbpx

Egy világbajnok is vallott a Rabobankban folyó doppingprogramról

Miután tegnap a korábban EPO-val megbukó és két évre eltiltott holland Thomas Dekker nyilatkozott a Rabobank csapatában folyó doppingolásról, ma honfitársa, az 1995-ben amatőr világbajnok Danny Nelissen is kitálalt.

Tavaly a csapat korábbi menedzsere, Theo De Rooy állt nyilvánosság elé, elismerve, hogy 2007-ig szisztematikus doppingprogram működött a holland gárdán belül, amire válaszul ősszel a főszponzor bank kivonult a kerékpársportból.

Dekker Boogerddel még a Rabobank csapatában (Fotó: Takács Tamás)

Tegnap a jelenleg a Garmin-Sharp csapatát erősítő Dekker a holland NRC Handelsblad-nak nyilatkozott arról, hogy amikor a Rabobankhoz került, „senki nem ellenezte a doppingolást, sőt, a munka része volt”.

Sőt az EPO-n kívül vérátömlesztést is alkalmaztak: „A csapatvezetéstől kaptam meg az elérhetőségét annak, akinél a vérátömlesztéseket lehetett végezni, és háromszor éltem is a lehetőséggel. Azt gondoltam, ez az út a sikerhez és minden nagy versenyző ugyanezt teszi. Hogy a doppinggal mindent elérhetsz, pedig valójában semmi sem marad a tiéd utána.”

Nelissen, aki egyébként az EuroSport szakkommentátora, azt mondta, nem jöttek már az eredmények, és félt, hogy elveszíti egzisztenciáját. “Nem tudom később hogy működött ez, de a kilencvenes évek végén nem kellett beszereznem a doppingszereket, a csapat intézte ezt. És sosem a csapattársak előtt adtuk be a cuccot, hanem egyedül a csapatorvos, Geert Leinders társaságában.” – mondta a holland.

Leinders egyébként 2008-ig volt a Rabobank alkalmazásában, és utoljára a Team Sky-nak dolgozott, de onnan menesztették, amikor az Armstrong-ügy nyomozati anyagában felbukkant a neve a korábban a Rabobank színeiben tekerő Levi Leipheimer vallomásában.

A példát mutató coming out hátteréhez tartozik, hogy a holland kerékpáros szövetség furcsa „amnesztiát” hirdetett, mindössze féléves eltiltást kilátásba helyezve azoknak a bringásoknak, akik önként vallanak doppingvétségeikről. Ha viszont valakiről később derül majd ki valami a múltjából, ugyanúgy életre szóló eltiltásra számíthat majd, mint Lance Armstrong.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.