Egy egészen hihetetlen esemény szakította félbe a világkupa sorozat ausztrál, cairns-i fordulóját, melyet végül az újraindítás után Gee Atherton nyert meg, a nőknél pedig húga, Rachel óriási előnnyel diadalmaskodott.
1996-ban ezen a helyszínen rendezték a világbajnokságot, ami arról maradt igazán emlékezetes, hogy akkortájt a világ élmezőnyébe berobbanó Shaun Palmer (több extrémsportban is nagy sikereket aratott) mindössze 15 századdal maradt le az első helyről (Nicolas Vouilloz nyert, 3. Bas de Beever, 4, Eric Carter). Karrierje legjobb eredményét érte el, de ő rettenetesen dühös volt, földhöz vágta szemüvegét a célterületen.
Rachel Atherton, egy láb lent… Nőknél és férfiaknál is gyakran láthattunk ilyet, a legjobbaktól is.
A legendás helyszínre 18 év után tért vissza a világ élmezőnye, azonban ez már egy teljesen másik társaság, két induló kivételével. Az egyik Sean McCarroll (AUS), a másik Steve Peat (GBR). Az ausztrál stílusosan meg is ünnepelte, hogy ő újra a résztvevők között van, ugyanis az első edzéseken a 96-os sisakját és ruháját viselte. Peat ezt sajnos nem tehette meg, mivel hátfájdalmai miatt nem tudott biciklire ülni, az időmérő előtt mindössze két edzőkört teljesített és elmondása szerint akkor jött először egyben át a sziklakerten. Így lett az időmérésen 24., mit tesz az évek és a rutin…
A pályán laposabb tekerős részek és technikás szakaszok váltogatták egymást, sok mandínerrel, volt egy közel 360 fokot fordító dugóhúzó, sőt még egy motocrossos mosódeszka is, amit a versenyzők együttes kérésére az első edzések után kicsit alacsonyabbra faragtak. A döntőkig lehullott rengeteg eső miatt különösen technikássá vált a nyomvonal a rézsűs, sziklás, gyökeres helyeken és mivel a dzsungelben néhol csak egy nagyon keskeny nyomot vágtak, a nézők és a fotósók, videósok gyakran veszélyben voltak a pályáról kieső, kiszáguldó versenyzők miatt. Az időmérőn Markus Pekoll szántott a szalag mellett állók közé, de szerencsére semmi komoly nem történt. A másik nagy kihívás természetesen erőnléti volt, a lapos részeken rendhagyó volt szenvedni látni a világ élmezőnyét, ahogy gyalogtempóban, rollerezve próbálnak botorkálni. Amint eljutottak az alsó harmadhoz, egy utolsó lejtőn kellett még lendületet szerezniük és jöhetett egy végtelennek tűnő tekerés a célig. Egyesek szerint – így az időjárás által – a leginkább igénybevevő pálya lett, ahol valaha versenyeztek.
Aaron Gwin nyert Pietermaritzburgban, illetve második lett Cairnsben az időmérőn, de a döntőben meg kellett elégednie a negyedik hellyel.
Mindenki próbált alkalmazkodni a viszontagságos körülményekhez, sárvédők mindenhol, lyukak, rések letömítve, szemüveg nyakba vagy fel se viszik. Ezek ellenére nem sokan használtak teljes sárgumit, általában vágottal mentek, sőt az élmezőnyből többen is száraz gumi mellett döntöttek. A sok láblevétel miatt szinte az egész mezőny taposópedálra váltott, ami nagyon rendhagyó, ugyanis általában csak egy-két rider megy vele. Legutóbbi hasonló esethez öt évet kell visszamennünk az időben, az első Champéry világkupáig.
Greg Minnaar azon kevesek közé tartozott, akik fent hagyták a patentpedált és 26”-os kerekű V10-ével harmadik helyen kvalifikálta magát. A kerékméretek továbbra is vegyesek, Dél-Afrika után még mindig a legtöbb a 27,5”, de akad 29”-es enduro gép is szimplavállas villával (Mitch Ropelato) és van pár 26”-os. Ropelaton kívül a Specialized csapat többi tagja továbbra is az enduroból átépített géppel ment, furcsa, hogy az első két világkupa úgy zajlott le, hogy a gyáriaknál nem igazán láttunk Demot. Sokan arra számítanak, hogy amint „rendes” downhill pályára tér a világkupa, a többség újra 26-tal fog menni… egyelőre… és valószínűleg érkezik az új 27,5”-os Demo vagy valami utóda is.
Az időmérőkre visszatérve, az eddigi egyszeres világkupa futam győztes Sam Blenkinsop végzett az élen, Aaron Gwin és az imént említett Greg Minnaar előtt. Őket egy meglepetésember követette, Eddie Masters, a WynTV-s Wyn Masters testvére.
A döntőkre már kisütött a nap és folyamatosan száradó, gyurmásodó pályán kezdhették meg futamaikat az indulók. Ahogy azt várni lehetett, sokan hibáztak, estek, eldefekteltek, de ezekből mind kimaradt Rachel Atherton és míg az első fordulóban betegsége még nagyban hátráltatta, most már minden rendben volt. Így a nőknél hatalmas fölénnyel nyert a Dél-Afrikában diadalmaskodó Manon Carpenter és Myriam Nicole előtt.
Női eredmények
A Junioroknál hasonló különbséggel nyert a francia Lapierre-es Loris Vergier az ausztrál Aiden Varley és a brit Neil Stewart előtt.
Loris Vergier nyert a Junioroknál
Gyarapítva a rendhagyó tényezők sorát, ezúttal nagyon kevés induló volt, idézve a régi amerikai fordulókat. A férfiaknál 98-an harcoltak a 80-as döntőbe jutásért, így a megszokotthoz képest sokkal nagyobb különbségek is alakultak ki. Ám a keménymagot nem kell félteni, a legjobbak közül mindig mindenki ott van, hacsak nincs komolyabb sérülés.
Ahogy a nőknél is, sok volt a hiba, így aki elkapott egy jó kört, az sokáig élvezhette a hotseat fa tuskóinak kényelmét. Ezzel különösen így volt a helyi Jack Moir, ugyanis éppen ő volt az élen, amikor Adam Brayton elesett a futamában és megsérült. Piros zászló, senki más nincs feljebb a pályán. Egy baleset még elő szokott fordulni, de ami utána volt az az egészen hihetetlen kategória. Levitték a pályáról Adam Braytont, újraindulhatott a verseny, és már neki is kezdett futamának Steve Peat. A sziklakertben rontott egy komolyabbat, így a jó helyezés lehetősége elszállt. Azonban itt jött az irrealitás. Újabb piros zászló, Peat-et megállították. Egy néző úgy gondolta, hogy leviszi a sérült Adam Brayton bringáját… a pályán… és ez még semmi! Mindezt bukó nélkül gurulva tette, és az ördög nem alszik, el is esett úgy hogy ő is összetörte magát.
Az eset videón:
[youtube height=”315″ width=”560″]http://www.youtube.com/watch?v=e7YzA0B2-7M[/youtube]
Hordágy, elsősegély újra elő, és mivel csak a verseny szűk nyomvonala van a dzsungelben, ezért sokáig is tart a mentés, ezáltal a kényszerszünet is. Természetesen Peat kapott új rajtidőt és egy esélyt is arra, hogy kijavítsa a sziklakertes hibáját. Élt is a lehetőséggel és a kiváló hetedik helyen végzett az idén negyven (!) éves legenda. Nyilván az új kör nélkül sokkal hátrébb lett volna a rontott futammal, de visszakapta az élettől a hátfájás miatt kihagyott edzést. Le a kalappal, megcsinálta!
Csapattársa, Josh Bryceland volt az élen sokáig, egészen a második helyig menetelt, amivel ismét beállította eddig legjobb eredményét. Általában, ha valaki világkupán elesik vagy kimegy a pályáról, akkor elfelejtheti a sok pontot érő helyeket. Ezúttal annyi hibázás volt és olyan hosszú volt a pálya, hogy a top10-be hárman is eséssel kerültek be. Minnaar a gyökeres rézsűben ment ki a szalagon kívülre és lett 10. Sam Dale a sziklakertben esett el és jött be 8.-nak, és figyelem, az élete első dobogóját szerző Neko Mullaly ugyanott, ugyanúgy a pálya végi tekerős szakasz előtt esett el, ahol és ahogy a pont előtte induló Loic Bruni is. Hihetetlen módon így lett harmadik! Mögötte negyedik a dél-afrikában mindent vivő Aaron Gwin lett, míg az ötödik helyre Sam Hill futott be, hatodik pedig az időmérő legjobbja, Sam Blenkinsop lett.
Greg Minnaar a rézsűs, sziklás, gyökeres szakaszon. A döntőben néhány méterrel lejjebb ment ki a pályáról.
Eddig méltánytalanul kevés szó esett Gee Athertonról, de akkor lássuk. A világkupa első fordulójában „csak” 10. lett, nem megszokott módon nem ő volt a legjobb brit (Sam Dale), így kimondottan is kicsit frusztrálva érkezett Cairns-be. Gee a többséggel együtt taposóra váltott az edzések során és hatodik helyen kvalifikálta magát. A döntőben nagyon jó kört teljesített, és ugyan volt egy-két hibája, de bő négy másodperccel nyerni tudott az ausztrál világkupán! Az első helyet meg ugye nem kell megmagyarázni (a többit meg nem lehet).
Nagy tehát az ünneplés az Atherton famíliában, nyertek a nőknél és a férfiaknál is, sőt a britek is virulhatnak, ugyanis ahogy az teljesen egyértelmű, ők kifejezetten jók sárban és ez meg is mutatkozott. A nőknél és a férfiaknál is az első 2-2 helyet szerezték meg és a top 10-ben is egyaránt 4-4 versenyzőjük végzett.
Férfi eredmények
Az összetettet továbbra is Aaron Gwin vezeti, de Gee Atherton már ott van a második helyen. Folytatás a skóciai Fort Williamben, ahol a 99%-nál már mindenképp patentpedált láthatunk újra és remélhetőleg az enduro gépek is kikopnak a downhill világkupáról. Semmi probléma az enduroval, sőt kifejezetten szeretjük, de minden bringát a maga helyén kéne látni, ezért sokan hangot is adtak nemtetszésüknek az első két világkupa kapcsán. Kérjük vissza a naptárba a Schladming, Val di Sole, Champéry féléket, ahol eddig csak a mauritius-i válogatottat láttam (bérelt) kisebb bringákkal, és nem árulok el nagy titkot, hogy mosolyogva, azonban nagy tisztelettel néztek rájuk.
Fotók: Red Bull Media
