fbpx

Dübörög az Országos Bringapark Program

Fót, Kozármisleny, Szigethalom, Dévaványa és Iszkaszentgyörgy is kapott bringapályát

5 új bringaparkot adtak át az elmúlt napokban az ország különböző területein, összesen közel 64 millió forintos állami támogatással. A márciusban meghirdetett Aktív Magyarország Programban önkormányzatok, nemzetiparki igazgatóságok, erdészeti szervezetek, valamint sportegyesületek pályázhattak 50%-os állami támogatás mellett többek között bringa- és görparkok építésére. A bringapályákon bármely korosztály szórakozva sajátíthatja el a megfelelő kerékpárkezelési technikákat.

Az Országos Bringapark Program célja, hogy Magyarországon minél nagyobb számban és minél magasabb színvonalon álljon rendelkezésre a sportolni vágyók számára bringa- és görpark. A pályákon minden korosztály biztonságos keretek között, játékosan sajátíthatja el a helyes technikákat, javíthatja ügyességét, egyensúlyérzékét és koncentráló képességét. Azok a gyermekek, akik ilyen pályákon töltik a szabadidejüket, nem csak egészségesebbek lehetnek, hanem az ügyesebb kerékpárkezelési tudásuknak köszönhetően a forgalomban is magabiztosabb közlekedőkké válhatnak. Ráadásul nemzetközi trend, hogy a jövő nagy kerékpáros bajnokai is ilyen pályákon kezdik a pályafutásukat.

Az építési program támogatási kerete számos különböző pályatípust tartalmaz. A pályázók single trailek (egynyomvonalas, földutas pálya), pumpapályák (épített, egyensúlyérzéket fejlesztő ügyességi pálya) és kifejezetten az extrém sportok szerelmeseinek szánt BMX-, triál- és görparkok, valamint dirt/freeride pályák létesítését vállalták. A most átadott bringaparkok is jól mutatják a pályák sokszínűségét: Kozármislenyben és Fóton erdei pályák épültek, Szigethalmon a pumpapálya mellett egy oktató KRESZ és mini pumptrack pályát is kialakítottak, Dévaványán egy futókör közvetlen közelében létesült pumpapálya, Iszkaszentgyörgyön pedig egy körpanorámával rendelkező, szimmetrikus kialakítású ügyességi pálya várja a bringázás szerelmeseit. Szigethalom közel 20, Fót csaknem 15, Iszkaszentgyörgy 12, Kozármisleny 9, Dévaványa pedig 8 millió forintos állami támogatást kapott a bringaparkok építéséhez úgy, hogy az önkormányzatok ugyanennyi önrészt vállaltak.

Az Országos Bringapark Programot az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) bevonásával hirdette meg, lebonyolítója pedig az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ (AÖFK). A Kormánybiztosi Iroda az 50 százalékos önrész mellett idén 558 millió forint támogatást nyújtott ilyen létesítmények építésére. „2022 tavaszáig 36 új bringapark és 3 vadonatúj görpark épül az országban”, mondta Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos, aki hozzátette, hogy két héten belül meghirdetik a 2022-es Aktív Magyarország Programhoz tartozó Országos Bringapark Programot is.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo