Alcímként talán azt is adhatnám, hogy “Minden jó, ha a vége sprint”, ugyanis a tavalyi esztendőhöz hasonlóan újra másodpercek döntöttek a helyezésemről az Ucka Maratonon – ezúttal az ezüstéremért kellett kipréselnem magamból a maradék erőt az utolsó km-en, 5:05 óra versenyidőnél, a hatalmas hőségben. Még jó, hogy kedvemre valóak az ilyen körülmények. 
Habár tervben volt ez a verseny, hiszen címvédőként, a szívélyes meghívásnak eleget téve álltam rajthoz, az utolsó előtti pillanatig kétséges volt, hogy le tudunk utazni – jármű hiányában. Közben az utazó keret számában is változás állt be különböző okok miatt, így végül szombat reggel Vigh Zoli és Viktor társaságában vágtunk neki a horvátországi útnak.
A szervezők igazán kitettek magukért, pályaszállást kaptunk egy kényelmes, légkondis szobában. A megérkezést követően nyeregbe is pattantunk, s megnéztük a pálya első aszfaltos, illetve az utolsó xco-s/dh-s szakaszát.
Cirka 400 m szintet ezzel a hegymenettel már le is lehetett tudni. Ezt követte az első trükkös rész, a laza, mozgó köves kétnyomos hegyi út. Jó volt tudni, mi lesz erre a terepre a megfelelő guminyomás, nehogy elkaparjak 2 m után, mint tavaly…
Túl sokat nem időztünk ott, hiszen sokkal izgalmasabb rész várt ránk, ami fáradtan, 80 km megtétele után igencsak igénybe veszi majd koncentrálási képességeinket. Pláne, hogy a csodás panoráma is magához vonzza a tekintetet…
Az ártatlannak induló lejtő azonban egy rafináltabb lépcsősor után veserázó lejtőzésbe csap át, amit egy átvezető szakasz köt össze a végső xco-s szekcióval. Ha valahol, akkor itt nagyon nem volt hátrány az összteló…
Egyébként éppen ezek a meseszerű egynyomos ösvények teszik felejthetetlenné az egész versenyt, még ha itt-ott nagyobb technikai tudást igényelnek is. Nem hiába, kiváló választás a helyi nemzeti park, s milyen jó, hogy az erdészet, az állam is partner.
Ha pedig valakit a 86 km-es táv riasztana el, csakúgy, mint itthon, két rövidebb, egy 38 és egy 65 km-es futam közül választhat.
A nagy hőségre való tekintettel a frissítés idén sem volt a frissítő állomásokra korlátozva, így Viktornak is könnyebb dolga akadt a kulacsok feladásánál. A tavalyival ellentétben az itatópontok kialakítása is arányosabb volt, így a segítővel nem rendelkező bringásoknak sem kellett tartania a kiszáradástól. Viktor csupán egyre nem tudott eljutni (hisz ne felejtsük el, Zolit is ő frissítette, s a srácok háromnegyed órával később rajtoltak, tehát kellett a logisztika), de a tavalyi taktikát alkalmazva nem bíztunk semmit véletlenre, így a táv második felében ivópúpot is a hátamra kaptam egy kulacsnyi locsolóvíz társaságában.
Víz és izotóniás ital, illetve banán és dinnye is akadt a frissítőkön. Ami engem illet, csupán vizet kértem minden alkalommal, hisz nagyon kellett a fejem hűtése. Hogy a figyelmem se lankadjon, de a túlzott koffeinmennyiség se üssön vissza, a nutrixxionos XX-Force “agydurrantó” izót az Endurance-szel váltogatva ittam. Gélek kb. 45 percenként csusszantak le, a táv első felében azonban egy sós-mogyorós szeletet is igyekeztem elmajszolni; a hosszú versenyeken kelleni szokott a szilárd táplálék is.
Azonban azt se felejtsük el, hogy a verseny előtti napon fogyasztott étel- és folyadékmennyiség ill. minőség is fontos összetevője a másnapi teljesítménynek, így kiadós vacsorával ill. izotóniás itallal készültünk rá a másnapra.
A 10 órás rajtunknál már szépen kúszott felfelé a hőmérő higanyszála, a strandolók is szépen ellepték már a partot, így szurkolókban sem volt hiány. Jaj, de nagy öröm volt hallani a “Hajrá Magyarország!”-ot! Lovran, illetve a szomszédos Opatija és Medveja közkedvelt nyaralóhelye a magyaroknak, ráadásul relatíve elérhető távolságban van.
A rajtot követően igyekeztem erős tempót diktálni, ugyanis ha nem is népes, de erős mezőnyben kell bizonyítani. Michalina mellett csapattársa, Szafraniec (XCO VB-n 5. is volt már…) volt “mumus”, de a helyi erősség, Andrea Kirsic is bejelentkezett a dobogós helyért. Így nem volt mit tenni, mint megpróbálni “előre menekülni” vagy legalábbis az erős tempóval kellemetlen perceket szerezni. Illetve fel is szerettem volna mérni a terepet, hisz az utóbbi időben csak Michalinával és Andreával találkoztam versenyen. Magam miatt nem aggódtam, hisz a rajt előtt elszopogatott RQmax tette a dolgát, nem nehezedtek el a lábaim, s a légzésem is egyenletes volt.
Az új Polar RCX5-ös órámhoz egy új, könnyű, usb-ről tölthető GPS-t is kaptam, így végre térképen is meg tudom mutatni, merre érdemes tekerni, ha Isztrián jártok: 
Azonban úgy vélem, a 9. Ucka Maratonon érdemes igazán bejárni – bízom abban, hogy jövőre is ott lehetek!
De ne szaladjunk még annyira előre! Nagy meglepetésemre először nem igazán reagáltak a lányok az erőfitogtatásra, majd lengyel riválisom, Michalina volt az egyetlen, aki szintén begyújtotta a rakétákat. A köves emelkedőt együtt kezdtük meg, az első frissítőpontnál pedig vezetett. Sebaj, hosszú még a verseny, s a hőség nekem kedvez.
A 2. frissítőnél azonban már én haladtam át elsőként, s egészen a 70. km-ig vezettem. Közben egy- és kétnyomos “combos” mászások, murvás lejtőzések, egynyomos sziklakerülgetős szakaszok illetve két rövidebb tolós szakasz tette izgalmassá az utunkat.
Még a kemény szakaszokkal együtt is élvezetes volt minden pillanata. Persze nem mondom, hogy nem dobogott a torkomban a szívem egy két élesebb helyzet során, sőt egyszer még a bringát is majd’ eldobtam, de alapvetően tekerhető volt a pálya legnagyobb része még egy rendszeresen kerekező hobbi bringás számára is.
Nem volt már sok hátra, csupán 10km, amikor elért a vég – vagy legalábbis Szafraniec kollegina. Hol máshol, mint a singletrack szakaszon, ami igazából neki csípőből kell menjen. Egy ideig heves kiabálkozás, ami persze szépen lepergett rólam. Gondoltam, elég a pályára figyelnem, nem érek most rá még őrá is figyelni… Aztán persze megmutatta, hogyan kell lejtőzni. A tempóját nem tudtam bevállalni, viszont dinamikusan s hiba nélkül tudtam megoldani az utolsó XCO-s szakaszt. Ennek nagyon örültem, hisz a pályabejáráson háromszor is le kellett szállnom. Persze hajtott a tudtam, hogy cirka 1 perc múlva várhatom csapattársát, Michalinát is. 2 km-rel a vége előtt meg is jelent, s egy kiszélesedő részben elém is vágott – nagyon elvetemült tempóban. Hűha! Itt most nagyon észnél kell lenni, hibázni nem lehet!
Miután megelőztünk egy hobbis srácot, egy hirtelen kaptatónál elszámolta magát a lengyel leányzó, s már dőlt is be balra az 1 m-rel mélyebben található susnyába. Gyök kettőre lelassítók, kérdem, jól van-e, válasz helyett azonban a gyors kászálódást látom, viszont vérnek semmi nyomát, így szinte pánikszerűen, keményen, de nem ész nélkül terhelve a pedált igyekeztem mihamarabb kiérni az egynyomos ösvényről. Kétszeri támadást sikeresen visszaverve már az aszfalton is találtam magam, 10 centire mögöttem ellenfelemmel, orrom előtt pedig az 1km-t jelző táblával.
Ekkor már az agyam nem nagyon forgott, inkább ösztönösen cselekedtem. Az első 500m kínkeserves volt, ami nem is csoda, hisz 44km/h-s sebességet is mutatott az órám… Majd hátranézve egy rendes lélegzetvételt is megengedtem magamnak, mert örömmel konstatálhattam, hogy vagy fejben adta fel, vagy túl sokat vett ki belőle az utolsó szekció és az esés. Persze kiengedni csak a célvonalon való áthaladás után volt szabad.
Végül kb. 10 mp-es előnnyel tudtam a második pozíciót megszerezni. Így Szafraniec, jómagam s Ziolkowska lett az abszolút sorrend. A versenyt végül öten fejeztük be, a fiúknál is nagy volt a “lemorzsolódás”.A fiúknál a JBG-s srácok remekeltek: Adrian Brzozka és Bartlomiej Wawak vitték el az első két helyet, őket a spanyol Hernandez követte. Vigh Zolink remekül debütált a UCI Marathon Series ezen állomásán, az utolsó km-ekig a 6. pozícióban tekert, majd egy peches bukást követően visszacsúszott a 10. helyre.
Mindent egybevetve egy kemény, de csodálatos pályán versenghettünk, egy jól szervezett, bringás központú eseményen. Az pedig, hogy felfrissülésként az Adriai tengerbe csobbanhattál, több, mint páratlan.
Mivel vendéglátóink szombat estére is biztosítottak számunkra szállást, az estét pihenéssel, pancsolással töltöttük. Rá is fért mindhármunkra! Az autóért köszönet Valter Tibinek, Viktornak pedig a profi frissítésért!
Fotók – Szász Viktor és Adriaction
Hétvégén Bükk Maraton!
