A következő napokban a UCI Marathon Series összetettjét vezető Dósa Eszter beszámolói olvashatók a Langkawi International Mountain Bike Challenge-ről. Eszter a vasárnapi UCI Marathon verseny után egy 5 etapos versenyen vesz részt Langkawban.
A szombati maraton pályáját az időjárás miatt az eredeti 84 kilométerről rövidítették, pedig a hosszabb távok jobban kedveznek Esztinek. Az embert próbáló küzdelem után egy harmadik helyezést sikerült begyűjteni a német Adelheid Morath és Mariske Strauss mögött.
Dósa Eszter – Adelheid Morath – Mariske Strauss
1. nap – Prológ
Alig szusszantunk egy picit a szombati maratont követően, s már azon kaptuk magunkat, hogy a Langkawi International Mountain Bike Challenge ötnapos etapversenyen küzdhettünk magunkkal, az ellenfelekkel, az időjárási viszonyokkal, no meg a tereppel. Fesztiváli hangulat övezi a környéket; olyannyira, hogy még nulladik napunk is volt! Ma pedig már az első etapot is sikerrel tudhatjuk magunk mögött. Habár problémáktól, nehézségektől nem volt mentes ez a két nap, ez a fotó talán visszaad valamit abból, hogy is érezzük magunkat:
Félreértés azért ne essék, korántsem bulizással telnek ezek a napok, technikás pályák, brutális meleg illetve a nemzetközi elit jelenléte is fémjelzi, a jó hangulat mellett keményen “oda kell tenni” magunkat. Nagyszerű érzés olyan nagy nevekkel rajthoz állni, mint Maja Wloszczowska, Eva Lechner, Lea Davison, Elisabeth Sveum és még sorolhatnám. A fiúknál szintén erős mezőny gyűlt össze, pl. Maxim Marotte, Stephan Tempier vagy Emil Lindgren.
A vasárnap esti hivatalos megnyitót követően hétfőn, a prológon egy 2,4 km-es pályán rendeztek egy egyéni időfutamot, amely a másnapi rajtsorrendet volt hivatott meghatározni.
A sziget emblematikus sas szobrának árnyékából vágtunk neki az ottani parkban kijelölt távnak. Annak ellenére, hogy “csupán” egy parkról van szó, technikai tudást igénylő elemekben nem volt hiány. Kezdve mindjárt az első balkanyart követő gyökeres szekción, ahol az elégtelen tempó vagy a rossz nyomválasztás azonnal földre küldte a bringást.
A verseny kezdete előtt volt lehetőség pályabejárásra, ami számomra több aggodalmat szült, mint magabiztosságot. Gondoltam, megnézek pár fiút, mégis milyen technikával, melyik nyomot választva lehet a leggyorsabban és a legbiztonságosabban elhaladni. Azonban, sajnos, több betlizést láttam, mint briliáns megoldást, aminek az lett az eredménye, hogy elkezdtem “agyalni”. Abból pedig még jó nem sült ki…
Amint Viktort megláttam, nyomban meg is kértem, nézze meg, mit lehet kezdeni a néhol majd’ combvastagságú gyökerekkel. Majd arra kértem, a versenyen álljon majd ott, s kiabáljon, ha túl kevés lenne a tempóm, hisz akkor borítékolható, hogy elcsúszok a kérgétől már rég megvált gyökereken.
Titkon pedig abban reménykedtem, hogy a 11:35-ös rajtomra az adrenalin majd elnyomja a hülyeségeket a fejemben. Így is történt, sikeresen vettem az akadályt, így nem vesztettem időt a feltápászkodással. Máshol viszont igen. 🙁
Az egyik éles kanyart nem memorizáltam, a zárószalagot pedig nem vettem észre, így satufékkel, 0-s sebességgel kellett a helyes irányba terelnem a bringát. Ezt követően egy két lépcsőt kellett megmászni. A szingós kerekekkel mentem, így legalább a felütéses defekttől nem kellett tartanom.
A parkban azonban a gyökeres akadályok mellett részünk volt még homokos, schotteres, illetve sárdagasztó részekben is, S ha ez még nem lett volna elég, jött a meredek kaptató.
Amikor már mindezeken túl voltam, s a célegyenesbe fordultam, sikerült egy újabbat hibáznom: én botor, félreértettem a segítő szándékú pályabiztosítót. Csupán annyi történt, hogy a célhoz vezető út hirtelen beszűkült, ő pedig intett, hogy lassítsak. Amit úgy értelmeztem, hogy álljak meg, hisz már áthaladtam a célvonalon. Amint a sebességem el is érte a 0-t, persze, hogy,meglátom a cirka 15m-re lévő bírói gárdát. Ááááá! Ekkora marhát mint én! Így pár másodpercet újfent elbuktam. 🙁
Persze a szombati végelszámolásig még bőven van időm, bízom abban, hogy nem ezen fog múlni a jobb helyezés. Azonban ezzel az eredménnyel is a 14. helyen tudtam végezni. A lányoknál Eva Lechner volt a leggyorsabb, így ő ölthette fel a vezetőnek járó trikót. A dobogóra Nathalie Schneitter és Lea Davison állhatott még fel, a fiúknál Maxim Marotte-Nicola Rohrbach-Emil Lindgren triász volt a leggyorsabb
Gyors ebédet követően pedig egy 1,5 órás alapos levezetés, majd masszás, kis pihenés és vacsora következett. Viktor pedig felkészítette a bringát a másnapi 67km-es maratonra.
2. nap – Maraton
Reggel 10 órakor egy közös lassú “rajttal” tekertünk át a parkból az éles rajt helyszínére, ahol – természetesen – kategóriánként, 10 perces ráindítással vágtunk neki a távnak. Ez a lányok számára a 10:40-es indulást jelentette. Ekkor a hőmérő higanyszála a 35°C fokhoz lehetett közel.
Egy pár kilométeres aszfaltszaggatással, s nyakunkban egy hirtelen kélt záporral indult a móka, amit követően egy balos kanyarral nyomban dzsungelben találtuk magunkat – így megkezdődött a híg saras- füves terepen az araszolgatás. A helyezkedésem lehetett volna agresszívabb is, azonban nem aggódtam, hiszen így is a tizedik hely körül fordultam rá az ösvényre.
A probléma (mert hát minden napra kijár egy kis extra izgalom) csupán akkor kezdődött, amikor elértük az első meredekebb kaptatót. Történt ugyanis, hogy a hátsó váltó megmakacsolta magát. Kicsit “szakmaibban” megfogalmazva: a tegnapi cserét követően az újonnan bekötött hátsó váltóbowden elkezdett nyúlni, én pedig hiába tekertem a feszítőcsavaron, csupán minden második fokozatban volt elfogadható a működése, egyébként pedig még a lánc is felcsavarodott. Gondoltam, biztosan a sár miatt… hát megálltam, megtakarítgattam a váltót, s folytattam utam. Közben, persze a kolleginák szépen előzgettek meg.
Az első frissítő zónában, ami bő 15 km-re volt, gyorsan elpanaszolom Viktornak nagy bánatomat, ő “varázsol kettőt”, s már mehetek is tovább. Örömöm persze túl sokáig nem tartott, a váltás újfent megadta magát. Épp, hogy utolértem egy tájföldi leányzót, megint állhattam meg az emelkedő első pár méterén.
A láncot megigazítva folytattam utam, közben kezdtem teljesen demoralizálódni. Hogy lesz ebből 67 km… Így telte el újabb jó pár kilométer, csendes agonizálásban, amikor végre megráztam magam, s elkezdtem sorba rendezni a gondolataimat. Majd megpróbáltam kitapasztalni, mely fokozatokban vagyok problémamentes, s csak azokat használni.
Így a kistányérról elöl le kellett mondanom, ami – hisz van ám előnye is – legalább egy kicsit nagyobb erőkifejtésre ösztökélt az emelkedőkön. 😉
Ekkor már féltávnál jártam, s végre teljesen magamhoz tértem. Az említett probléma ugyan továbbra sem szűnt meg, de újra fel tudtam venni a versenytempót, ami végül azt is eredményezte, hogy kezdtem utolérni a lányokat.
10 km-rel a cél előtt, egy aszfaltos szakaszon pedig egy hármas bolyt is le bírtam szakítani, hála a csekélyke, de jól megjegyzett “országútis” tanácsok megfogadásának. 🙂
Az igazi vérszemet pedig akkor kaptam meg, amikor az összetettben előttem lévő Naomi Hansent is megpillantottam. Tudtam, hogy ha nem szakítom le, nem tudom ledolgozni a hátrányomat, hát mindent beleadtam, hogy elszökhessek tőle. Egy erdei csiki-csuki volt még hátra, majd boldog visszaérkezés Kuah városába – 2 km a célig! Közben Viktor szavait újra: 1 perce van előttem a szerb Jovana és a mauríciuszi Aurelie. Az a Jovana, aki a 30. helyig küzdötte fel magát az XCO-világranglistán! Habár őket már nem tudtam befogni, kb. 20 mp-et tudtam hozni rajtuk. Így, nagy meglepetésemre, a 11. helyen értem célba!
A fiúknál sprintbefutó döntött Emil Lindgren javára (mögötte Marotte és Yamamoto előtt), a lányoknál – szintén sprintben – Adelheid Morath győzött (Lechnert és Klemencic-et maga mögé utasítva). A két nagy esélyes, Maja Wloszczowska és Lea Davison az utolsó 5km-en állítólag eltévedt, pedig ekkor már kb. 5 perccel a többiek előtt jártak. Végül bírói döntésre a győztes időhöz közel hasonlót kaptak, így a holnapi 45km-es point-to-point versenyen újabb “vérengzés” várható.
A mai napon túlestem a doppingvizsgálaton is – sejtettem, hogy “véletlenszerűen” meg fognak nézni, csakúgy, mint a Marathon Series férfi világranglistát vezető Steffen Thumot. Ha már múlt szombaton nem került rá sor… 😉
Az összetett állásban így 3 helyet javítva a 11. pozícióban állok. Szurkoljatok, hogy top tízes lehessek!
.
