Dósa Eszter, a Vitalitás SE-Scott-Nutrixxion versenyzője megvédte mountain bike maraton bajnoki címét Felsőtárkányban, erről olvashatunk legfrissebb blogjában:
A jó szériám folytatódni látszik: az Ucka Maratont követően az elmúlt hétvégén is sikerült elsőként célba érnem, s ezzel immár negyedízben kivívni a jogot a nemzeti színű mez viselésére. Fantörpikus!
…
Papírforma ide, jó erőnlét oda, igencsak be voltam sózva mindaddig, amíg útnak nem indítottak minket 9.30-kor, fél órával a hosszútávos fiúkat – köztük Bátyókámat és Gombit – követően.
Feszültségem nem csak “a szokásos” rajt előtti izgalom volt. Az előző heti kicsúszás eredményeit (=hiányzó bőr bal felől + sajgó alkar) még igencsak éreztem. Kiváltképp, amikor rázósra váltott a terep. Emellett, mivel válogatott szereplés miatt nem tudtam tavaly ilyenkor Felsőtárkányban lenni, nem ismertem a módosított útvonalat. Na nem mintha szemem előtt lebegne bármelyik pálya…
A rajt jól sikerült, a megelőző melegítés azonban kevésbé, így az elő pár km-en csak óvatosan, Módos Gabit figyelve igyekeztem tartani egy moderált tempót mindaddig, amíg el nem kezdtek a fiúk gyorsítani. Hisz, természetesen, az első hegy lesz a döntő! Egyébként is rajongok a hosszú mászásokért…
Ami a versenyzési (hadi-)tervet illeti, részben az előző heti terhelés, részben pedig a bal alkarom miatt a biztonságos célba érésen volt a hangsúly. Ez tulajdonképpen azt jelentette, hogy az emelkedőkön erősködtem, a lejtőzések során azonban a szokásosnál is jobban koptattam a fékbetéteket. Mindeközben pedig igyekeztem megbeszélni magammal, hogy nem is fáj ez az alkar annyira…
És hoppá, mit látok, hallok: már itt is a versenyközpont. Már is a felénél járunk? Hisz még csak most rajtoltunk… A célkapun áthaladva már látom is segítőimet, Dínót és Tasi Gábort (Viktor, sajnos, még betegszabira kényszerül egy ideig). Kulacs kicserél, ivópúp felvesz, majd uzsgyi tovább. Köszönöm, fiúk! Előtte azért hátranéztem, hátha valamelyik leányzó a nyakamban van… sosem lehet tudni, mire vagyunk mi, lányok, képesek!
A második kör izgalmas meglepetéssel kezdődött számomra, egy jó kis kaptató formájában! Ehhez hasonlatos volt a lovrani pályán is, csak sokkal több kővel, s egy hangyányit hosszabb szakaszon…
Egyébként nagyon sokat segített, hogy a múlt héten “kőtengerben” tekertem: ha gyerekjátéknak nem is, de mindenképp egyszerűbbnek tűnt a feladat. Vagy legalábbis jókedvűen álltam hozzá. Ez is számít, nem is keveset!
A kormányra ragasztott szintrajzomnak újfent nagy hasznát vettem, szeretem tudni, mi vár még rám. Csakúgy, mint a féltávon felvett púpnak, ami szépen ki is ürült a célig. A nagy hőségben, mint ahogyan ezt már reggel sem győzték hangsúlyozni, a bőséges folyadékfogyasztás elengedhetetlen! Emellett nagyon jólesett a fejem locsolása is – öt év után végre megtanulom nem a szemembe folyatni a vizet…
Apropó ivópúp. Már egy 10-15 perce elhagyva a frissítőpontot idejét éreztem egy kis izó fogyasztásnak. Nyúlok jobb kézzel a cső felé, de csak nem találom. A bal oldalon viszont igen. Ez meg hogy lehet? Rosszul tettem bele a tartályt? Mint menet közben kiderült, nem, csak fejjel lefelé sikerült felügyeskednem magamra… Azt meg ne kérdezzétek, hogyan… Azonban gond egy szál se, alulról át tudtam vezetni, így meg sem kellett állnom. Csak picit furán nézhetett ki…
Persze nem csak én “hoztam a formám”, hanem unokatesóm, Dani is, aki félúton pedálcserére szorult, a jobboldali rugója megadta magát. Azonban Tirszin Jani kisegítette őt eggyel, így a második körét már újra a stabilitás érzésével – és felemás pedállal – kezdhette meg. Köszönjük!
A második kör hihetetlenül gyorsan elfogyott. Pedig nem volt rövidebb a táv a kiírtnál, sőt, a ketyerém 60 kilit mért rá. Azonban, habár nem éreztem elnyűve magam, a karomnak jól esett végre egy kis pihenés.
A célban bátyám fogadott, aki sajnos nyeregcsőbilincs-törés miatt felezni kényszerült a távját, illetve Magdi, aki harci sérülésekkel, de mosolyogva hódította meg a rövidtávot.
Ekkor már ifjú csapattársaim is megebédelve szusszantak (a meggyszószos tészta isteni volt!). Jamrik Panna korsztálya 4., bátyja, Goni 16., Béla Dávid kategóriája 6. helyén zárt, míg Perlaky Erik bronzérmes lett. Ibrányi Atival most nem vettem fel a kesztyűt, ő 6. lett a Master 1-esek között, míg Medgyesi Tibi a 20. Master 2-esként haladt át a célon . Gombink pedig küszködve, de sikeresen hódította meg a Bükköt, 15-ikként teljesítve a hosszútávot. Ügyesek voltatok!
Nálunk, lányoknál az abszolút sorrend jómagam, Módos Gabi, és Németh Nóri lett. A fiúknál Juhász Zsoltit Blazsó Marci és Horváth Csabi követte.
Szóval címvédőként újra belebújhattam a nemzeti színű mezbe, ezzel rövidke sportpályafutásom 11. felnőtt bajnoki címét megszerezve. Csak amiatt szomorkodtam picit, hogy a Himnuszt nem tudtuk meghallgatni-elénekelni.
A frissítést Tasi Gábornak és Dínónak, a fotókat Tirszin Janinak a rengeteg szurkolást pedig Nektek köszönöm!
Most egy versenymentes hétvége következik (bár az Underworld Kupa miatt be vagyok sózva…), azután pedig az utolsó UCI Marathon World Series állomás Graz-Statteggben!
