Bár az olimpiai válogató sorozat Benkó Barbara javára dőlt el Kolozsváron, a kvóta még nincs zsebben lányainknak, így Dósa Eszter pontjaira is szükség volt (van, lesz) a C1-es XCO futamon, amiről a Vitalitás SE-Scott-Nutrixxion versenyzőnője ír legfrissebb blogbejegyzésében:
Azt hiszem, az idei legszimpatikusabb pályán tekerhettem Húsvét finisében: a kolozsvári pálya abszolválása újabb kis lépés a fejlődésem rögös (vagy inkább köves-gyökeres) útján. A válogatott teljesítményét tekintve mi, lányok, megismételtük a múlt heti eredményeinket: újra 1., 3., 4. lett a sorrend (Barbi, jómagam, Gabi). A fiúk sajnos nem tudták megismételni a múlt heti eredményt, Parti Andrist kivéve, aki magabiztosan nyerte az elit futamot. Szilárd 6. lett, Juhász Zsolti előtt érve célba.
A két évvel ezelőtti pálya nyomvonalán kis módosítást végeztek a szervezők: a 3-as lejtőzést (aminek első szakasza afféle “szemétledobó” volt) “lecserélték” egy kisebb sziklakertre, illetve egy 40-50cm-es ugratóra. Az egyik szemem sírt, a másik nevetett ennek konstatálásakor. Egyrészt kis aggódással töltött el az új szekció sikeres abszolválásának esélye (tudniillik nem nagyon volt még szerencsém ugratóhoz…), másrészt pedig úgy voltam vele, hogy oké, akkor itt a soha vissza nem térő alkalom, hogy valami újat tanuljak. Végül is a 3-as lejtőt már 2 éve is sikerült szépen megoldanom…
Hát ezzel a hozzáállással teljesítettem két kört a pénteki bejáráskor. Igyekeztem sehol sem megállni, s határozottan küldeni a jelet az agyamnak, hogy a pálya minden apró része TELJESíTHETŐ. Remélem, legközelebb már azt tudom magamba szuggerálni, hogy megy ez még GYORSABBAN is. Azt veszem észre magamon, hogy bátrabb vagyok lefelé – az új bringa sokban hozzájárul ehhez. Illetve az is, hogy tudatosabban, koncentráltabban igyekszem a lejtőzéseket (is) kivitelezni. Persze hosszú még az út, hogy elégedettségre okot adhasson a dh-tudásom… Egyébként meg vagyok győződve arról, hogy ez volt az egyetlen, de annál nagyobb súlyú indok, amiért nem érdemeltem ki az ezüstérmet.
Habár még mindig nem érzem a lábaimat tökéletesnek, a mászások egyre jobban mennek, azonban lefelé látványosan gyorsabban száguldott el az ukrán kollegina, Marta Tereschuk. Hiába értem őt utol a hegymenetek során, annyi előnyt tudott összeszedni lefelé, hogy nem bírtam vele az 5. kör végére sem, kb. 30mp-es előnnyel ért célba előttem. Pedig milyen szép ajándék lett volna az én drága szülinapos Szász Edző Uramnak… Ja igen, körszámok. Kis meglepetésként ért minket a rajthoz gyülekezvén, hogy a versenykiírásban olvasott 4 kör mellé kaptunk egy bónuszt húsvéti ajándék gyanánt. A magam részéről ugyan nem bántam, az idő nekem szokott dolgozni…
A rajtom egész jól sikerült, többek között azért is, mert 1 perces ráindítással vághattunk neki a viadalnak, így nem alakult ki a múlt heti szerbiai versenyen tapasztalt forgalmi dugó. A felvezető kört már a 3. pozícióban tudtam befejezni, ezután az 5 “nagy” kör a fogócska jegyében tellett. A pálya egyébként nagyon tetszett, nem csupán az XX-Force gél és izó tartotta magasan a pulzusom. A lejtők egynyomosak voltak, bár az ügyesebbek-bevállalósabbak itt is tudtak előzni. Meredekségükről annyit, hogy azért hátra kellett csúszni rendesen a nyeregben. Mindamellett, hogy kezdtek szépen nyomvályúsodni, ami egyébként sem a kedvencem. De ma hozzájuk is úgy álltam, hogy “igen, ez is menni fog”! Így is történt.
A történethez annyit még mindenképp érdemes hozzátenni, hogy, habár a pénteki pályajárást még gyönyörű napos, meleg időben tettük meg, estére elkezdett esni az eső. Viktor szavai jutottak egyből eszembe: “szárazon bejárod a pályát, szépen mindent megoldasz, s másnap, a saras pályán is ugyanígy menni fog”. Hát… nem nagyon akartam, hogy igaza legyen – már ami a saras pálya tényét illeti… De az égiek megkegyelmeztek, csakúgy mint múlt héten, így, habár itt-ott nedvesebb, de korántsem csúszós tereppel találkozhattunk szombat délben. Huh! Úgy érzem, körről-körre magabiztosabban haladtam. Na jó, egyetlen esetet kivéve: a 3. kör elején található köves lejtőt “benéztem”. Jobban mondva észrevettem, hogy egy másik nyomon haladnak előttem a srácok, s az villant át az eszemen, hogy talán azt kellene választani…
Vagy járt utat járatlanra ne cseréljek? Végül addig hezitáltam, míg egyiket sem választottam. Két “A francba!” elejtése közben maradt a nyúlcipő. Ej, de mérges voltam magamra! Persze ez volt az első és utolsó alkalom, hogy lejtőn trappoltam. A többi körben “csak” szórakoztattam az ott szurkolókat, ugyanis az ilyesfajta stresszes helyzetek során hang kíséretében adom le a feszültséget. Volt is nagy vigalom rajta… Azt egyébként örömmel konstatáltam, hogy nagyon sok elsősegélyes tartózkodott a pálya “rázósabb” részein. Bár, szerencsére, nem sok dolguk akadt. A szervezés rendben ment, s a frissítő mellett egy jó nagy adag káposztás tészta is várt a célban. Levezetés után nem is maradt belőle sok.
Ami azonban a flottul kivitelezett verseny mellett külön öröm volt a szívemnek, az a sok-sok magyar szurkolás. Mit mondjak, pár hazai versenyt kenterbe vernek az itteniek, olyan lelkesen szurkolnak. A verseny alapvetően is nagyon családias hangulatú (mindamellett, hogy jócskán nemzetközivé nőtte már ki magát (többek között osztrák, lengyel, szlovák és szerb résztvevőkkel), szóval öröm ide jönni. A levezetést és nyújtást követően sort is kerítettek a díjátadó ceremóniára. A lányoknál a top 3 így: Barbi, Tereschuk és jómagam lett, a fiúknál pedig Andris, Galinski és Brozka állhatott dobogóra.
További hazai eredmények:
Buruczki Szilárd 6.
Juhász Zsolti 7.
Blazsó Marci 9. (láncszakadás)
Csielka Márk 10.
Szatmáry Andris DNF (váztörés)
Bogár Gabi 15.
Megyesi Gergő 18.
