A DH szezon kezdetét beharangozó cikkem megjelenésekor a versenyzők már javában edzettek Mariborban, ahol közel 500 m szintet küzdöttek le bő 3 perc alatt, egy héttel ezelőtt. Az első verseny mindig meghatározó, mert itt derül ki először élesben, hogy ki mit fejlesztett a télen, mennyire szokta meg az új bringát, az új alkatrészeket, csapatot, no és persze, hogy mennyi időt töltött edzőteremben, illetve bringán.
DH világkupa 1. forduló, Maribor
Azt már előre lehetett tudni, hogy a szezonban kizárólag nagyon durva pályák lesznek, ahol inkább a bringakezelés és az alkar ereje, mintsem a tüdő és a tekerési erő fog számítani. Ezért az készült jól, aki főleg súlyzós edzéseket végzett és sokat ült a DH gépén.
Maga a maribori pálya egyébként sokak kedvence, hiszen nagyon gyors, nagyon változatos és tulajdonképpen végig természetes nyomon halad, ami az évek alatt egyre durvábbá vált emiatt. Kezdők számára különösen nehéz lehet a rengeteg nagyméretű terephullám miatt, amelyeket csak jó ritmusérzékkel lehet manuálozni és/vagy ugrani, mert ahhoz egyszerűen túl nagyok, hogy tempóból csak úgy át lehessen gurulni rajtuk. Emiatt állandóan rángatni kell a bringát, ami hihetetlenül rabolja az energiát. Mindehhez társul még a sok gyökér is, így tulajdonképpen csak a sziklakert alatti 50 méteres szervizúton történő sprint közben pihenhetnek a kezek. A híres sziklakerten pedig változtattak egy kicsit, így most nem lehetett akkora tempóval végigrombolni rajta, mert a szalagozással kanyarodásra próbálták kényszeríteni a versenyzőket. Persze ez például Gee Athertont cseppet sem érdekelte, és továbbra is simán átment egyenesen a legdurvább nyomon. Lazán csak annyit nyilatkozott, hogy nem látott ott köveket, csak egy fát az alján, amit ki kellett kerülni.
Változott még a célterület is, ami most a felvonótól balra volt pár nagy ugratóval, amely szedte is az áldozatokat. Sajnos magyar részről is.
A hétvége szokás szerint a 4X-szal kezdődött, amit a UCI és a Freecaster közti médiaszerződés miatt egyéb médiumok (elvileg) nem vehettek fel, ami az amúgy is egyre inkább érdektelenségbe csúszó szakágnak nem igazán használ. A versenyt a hatalmas sár tette nagyon izgalmassá, ahol a döntőbe három RSP versenyző mellé csak Jared Graves fért be. Természetesen a csapat keményen dolgozott az aktuális világbajnok ellen, akit így sikerült is a 2. helyre szorítani, és ezzel Michal Marosi lett a győztes.
A sár határozta meg a DH futamokat is, bár az edzések zömmel még száraz pályán zajlottak, ahol Gwin futotta a legjobb mért edzésidőt. Tudható volt viszont, hogy az időmérőn – de főleg a versenyen – komoly eső lesz. Ez bizonyos fokig még jó is lehetett, mert a híg sár jobban tapad.
A szombati időmérőkön aztán hamar kiderült, hogy a tavalyi élmezőny helyei nagyjából biztosítva vannak, mert Peat itt soha nem szerepelt igazán jól, így a 11. hely elfogadható tőle, viszont tényleg csak nagyjából, mert az új generáció keményen támadásba lendült. Látszott, hogy Hill tudja, hogy ez az ő hegye, és nem hagyott kétséget afelől, hogy felépült a sérüléséből. Csapattársa, Fairclough pedig nagy szezon elé néz. Tavaly egyre többször ment az abszolút idők környékén az időmérőkön, és mindig a durva körülményekhez alkalmazkodott jól, így vidáman várta a második helyről a döntőt.
A lányoknál Rachel Athertonra figyelt mindenki, bár látszólag eléggé lenullázta magát. A héten már törött kisujjal bringázott (egy mosogatószivacsot tekertek a markolatára, hogy valahogy kibírja a keze), és az időmérőn a cél előtti ugratóban esett egy hatalmasat, így a mezőny hátsó részébe került.
A vasárnapi főversenyre aztán végképp hatalmas lett a sár, ami rendesen szedte az áldozatokat. A végeredményre ez rá is nyomta a bélyegét. A lányoknál Rachel összehozott egy jó kört és nagyjából 10 másodperccel verte nagy riválisát, Sabrina Jonniert, ami tudva, hogy törött az ujja, elég megalázó érzés lehetett a női mezőnynek, és egyúttal jelezte is, hogy idén ő fog diktálni.
A férfiaknál érdekes, hogy a nagy veterán és világbajnok Peat a 45. helyen végzett, ami saját elmondása szerint élete legrosszabb helyezése, míg kettővel mögötte végzett a volt junior világbajnok Ruaridh Cunningham. Ők érthetően nem örültek annyira ezeknek a helyezéseknek. Az XS-es (2 centivel kisebb az S-esnél) Demóval élete első VK-ján induló Troy Brosnan viszont boldog volt közvetlen mögöttük a 48. helyen. 17 évesen először versenyzett Európában és igazi sárban. Nem semmi, hogy egyből ő lett a legjobb junior, aki nem mellékesen lazán verte az ilyen körülményeket és ezt a pályát remekül ismerő német, ausztrál, szlovák, osztrák és amerikai volt- és jelenlegi nemzeti bajnokokat. A jelek szerint nem csak Peatnek, de Hillnek is jó szeme van a tehetségek kiválasztásához és felkarolásához.
Hill egyébként bukott, bár már az első időmérőnél volt 2 másodperc előnye, és így csak az 5. helyre ért be. Felkerült a netre egy maribori 190 eurós számla, amit a csapatuknak tulajdonítanak, bár senki nem tudja biztosan, hogy kik követték el. A dolog pikantériája, hogy „table dance” és „lesbo show” is szerepelt a tételek közt. Lehet, hogy Hill és Brendog így ünnepelte meg, hogy új Demóik nyergében megnyerték az időmérőt, és emiatt volt Hill kissé dekoncentrált? Fairclough is visszaszorult a 3. helyre a sok hibája miatt, de cseppet sem volt bánatos, hiszen először életében lenyomta Hillt, másrészt szintén először a dobogóra állhatott.
Honfitársa, Gee Atherton is nagyon boldog volt a 2. helyével, mert ezzel végre megtört a 4. hely átok, azaz javított és nem rontott az időmérő eredményén.
Sokak szerint meglepetés, hogy Fabien Pedemanaud feljött a 4. helyre, de ő itt évek óta hasonlóan jól szerepel, úgyhogy inkább tartotta régi jó formáját.
Minnaar meglepődött a győzelmén, mert mindenki tudta, hogy ez nem az ő pályája. Legalább a dobogóra kerülés volt a fő célja, amit messze túlteljesített, és ezzel máris 70 ponttal vezet fő riválisával szemben, akit itt eddig megszorítani sem tudott, ami jó jel lehet a szezonra. Érdemes a videókon összehasonlítani a mozgását meg az erejét a többiekével. Talán ő az egyetlen, aki az utolsó mély tapadós sárral borított, nyomvályús ugratón nem csak átesett, hanem mérnöki pontossággal ívre ugrotta.
A verseny tanulsága, hogy a fiatalok Smith, Gwin, Bryceland, Joseph Smith, Cameron Cole, Justin Leov – és még sorolhatnék vagy 10-20 nevet – beértek, és idén bármikor felléphetnek az első tízbe. Az első húszban ugyanis már csak nyolc olyan versenyző volt, aki 25 éves vagy idősebb, míg a többiek nem is a huszonöthöz, hanem a húszhoz vannak közelebb.
Az előző cikkben írtam, hogy a Mondrakert nem fogjuk látni egy darabig az élmezőnyben. Tévedtem, mert Damien Spagnolo átvette a tavaly itt győzedelmeskedő Barel helyét és bejött a 11. helyre. Barel egyébként már otthon van a családjával, igaz még várnak bizonyos leleteket. Annyi biztos, hogy két bordája is törött. A combcsontját pedig egy 400 mm × 12 mm-es „átütő tengelyhez” rögzítették az operáció során. Sajnos nagyon hasonló sorsra jutott a hazai szezon két futama után 100%-os teljesítményű Lukács Rajmund is, aki a hírek szerint szintén combcsontját törte, amit még ott Mariborban műtöttek. Ezúton is jobbulást neki.
A bringák
Bár a csapatok hagyományosan a Sea Otteren szokták bemutatni az új gépeket, jutott finomság ide Mariborba is. A legnagyobb attrakció Hill és Brendog új Demoja volt (http://vimeo.com/11983181), amit az első napokban nem is engedtek nagyon fotózni, meg takargatták, ami felhasználói szemmel elég érthetetlen hozzáállás. Persze, ezzel az összes idei piros-fekete és a limitált zöld-fekete Demo is már csak „régi” Demo.
A gép megjelenése annyira elhomályosította az élesben itt bemutatott karbon V10 fényét, hogy Peaték meg is jegyezték epésen, hogy nem értik mi ez a nagy felhajtás a Demo körül, hiszen még csak nem is karbon. Ez a Demók időmérős tarolása és döntős 3. meg 5. helye után – szemben a V10 felemás sikerével – a savanyú a szőlő mondást juttatja eszembe. Abban igazuk volt, hogy az alapanyag még alu, bár a Speci eléggé komoly karbon tapasztalattal rendelkezik, de ez még valószínű, hogy csak egy prototípus. A tömeg ennek ellenére biztos, hogy csökken, hiszen jóval kisebb lett a gép. Az első háromszög nagyjából az SX-ekből érkezett, és nagyságrendekkel egyszerűbb szerkezetű, mint a „pókhálós” Demók eleje. A hátsó rész szerkezetileg maradt a régi csak mindent összenyomtak benne: kisebb a magnézium link, rövidebb a támvilla és az alsó kis háromszög is. A tag az újabb Speciken megszokott speciális rögzítésű, és ránézésre maradt a megszokott hosszúságú.
Jó volt látni Aaron Gwint, akit a Yeti fennállásának 25 évfordulója alkalmából az eredeti sárga-türkiz színekbe öltöztette és a hátára felkerült a driftelős, napszemüveges jeti is. A még mindig prototípusnak számító új DH gépe is megkapta a retró festést.
A verseny igazi technikai érdekességét a Dirt magazin rögtönzött méregetős videója jelentette (http://dirt.mpora.com/news/dirttv-world-cup-bike-weighin.html), ahol lemérték az élmezőny kilenc gépét (adatokat lásd az alábbi táblázatban). Sok csak a számítógép előtt „bringázó” ember számára lehetnek meglepőek az adatok, mert egyértelműen azt mutatják, hogy nem a bringa mérete és tömege a döntő, hanem szerencsére még mindig az számít, hogy ki ül rajta. A mellékelt táblázatban kiemeltük a két szélsőértéket, azonban kell némi magyarázat is, hogy ne jussunk téves következtetésekre. Ben Reid ugyanis 15 centivel alacsonyabb, mint mondjuk Peat vagy Minnaar, és kilóban is legalább ennyivel kevesebb. Értelem szerűen S-es géppel megy, míg az utóbbiak direkt nekik készült XL-es vasakkal. Nagyobb méret, nagyobb tömeg. Nem beszélve a nehezebb rugókról, és egyéb súlyfüggő dolgokról.
DH világkupa 1. forduló, Maribor
Azt is fontos megemlíteni, hogy erre a pályára mindenki nehezebb gumikat és belsőket tett fel, szinte minden gépen volt valamilyen sárvédő, amelyek jelentősen megdobták a súlyt. A szezont beharangozó cikkemben említettem, hogy Peat vb-győztes alu V10-e 16,8 kilóra lett lekönnyítve. Az idei karbon csodájuk eleve sokkal könnyebb, így egy lazább pályán biztosan 16 kg körül, vagy még az alatt lesz. Az Intense szerelője is megjegyezte, hogy az eddigi legkönnyebb versenybeállításukkal egy kilóval könnyebb a gép.
A tömegnél azonban szerintem érdekesebbek a tengelytáv adatok. Elterjedt az a nézet, hogy rövid tengelytáv egyenlő jobb kanyarodás. Ez alapján Ben Reidnek kellett volna nyernie, aki 89 mm-rel rövidebb gépet terelget, mint mondjuk Barel és csapattársai. A táblázatból viszont egyértelműen látszik, hogy egy bizonyos szint fölött a stabilitás fontosabb – ami meg ugye a hosszúság függvénye. Bolti bringákon 1200 mm fölötti tengelytávokat nem igazán lehet látni, legfeljebb csak egy két cég L-es gépénél. Ez persze összefügg azzal is, hogy a versenyzők bringái akár 3-4 fokkal is laposabbak lehetnek, mint amit mi ugyanattól a márkától megvehetünk. Szerencsére ez a bekövült 65 fokos fejcsőszög tendencia kezd eltűnni, és egyre több lapos vagy állítható fejcsőszögű gép kerül a piacra.
A láncvillák viszont mérettől függetlenül elég egységesen 44 centiméter körül vannak, ami alól leginkább a Demo volt eddig kivétel, a maga 422 mm-ével. Most a verseny alatt annyira rejtegették az új változatot, hogy a kinézetén kívül semmi érdemi adatot nem lehetett megtudni róla.
A videó érdekessége volt még, hogy egyes csapatfőnökök mennyire nincsenek tisztában a bringák adataival, illetve bizonyos mértékegységekkel.
Hogy milyen viszonyok voltak a versenyen, azt pedig jól mutatja, hogy Minnaaar gépe a döntő céljában 20 kiló fölé hízott a sártól, azaz bő 3 kilóval volt nehezebb.
A végére tartogattam a jó hírt: az IMTTO közbenjárására mostantól ismét ingyenes lesz a Freecasteren a versenyek közvetítése, így lehet bekészíteni a popcornt Fort Williamhez!
Részletes eredmények:
http://www.sicklines.com/news-images/Maribor_DHI_ME.pdf
Szöveg és fotó: KGÁdám
