fbpx

Cyclo-cross verseny a fagyos kastélyparkban

December 3-án télies idő fogadta a cyclo-cross versenyzőket az iszkaszentgyörgyi Amadé–Bajzáth–Pappenheim-kastély parkjában, de szerencsére a héten esett nagy mennyiségű csapadékot a talaj felszívta így komolyabb sár nem nehezítette a bringások versenyét. A dinamikus, gyors pályán igazi párharcok alakultak ki, amik a nézők örömére csak az utolsó körökben dőltek el.

Fotó: Farkas Milán – milanphoto.hu

Az iszkaszentgyörgyi cyclo-cross verseny számomra mindig is egy különleges verseny, egyrészt azért mert az otthonomhoz legközelebbi cyclo-cross verseny (tavasztól-őszig heti többször megyek át az országútimmal ezen a falun), másrészt az elmúlt 2 évben aktívan részt vettem a pálya nyomvonalának kialakításában és jelentős időt töltöttem a kastélyparkban bringázással (szerintem én jártam itt a legtöbbet kerékpárral 🙂 ). Akár mondhatnánk azt is, hogy hazai pálya, bár azt megjegyezném, hogy a kastélypark az idő nagy részében nem bringázható, mert éppen óriási a fű vagy gyerekek játszanak rajta, ugyanis a kastélyban található a helyi iskola, ezért kb csak a verseny alatt alakul ki rajta normális nyom, különben meg durván ráz.

Idén az elmúlt évekhez képest másképp alakult az időjárás, a verseny hetére jelentős mennyiségű esőt ígértek, a hétvégére pedig kellemetlen szeles hideget, de persze kérdés volt hogy mennyire válik be az előrejelzés, hiszen 1-2 fok is nagy különbséget tud eredményezni, nem mindegy, hogy éppen -1 fok van vagy +2. Esőből talán több esett, mint amit ígértek, de a pálya elnyelte az összeset, mindössze a szombati pályabejáráskor volt egy kis sár amikor az esett az eső, különben teljesen jó volt a talaj állaga. A verseny előtti nap bejártuk a gyerekekkel a pályát, ekkor döbbentem rá ismét, hogy itt tényleg nincs nagyon nehéz pályaszakasz, a nagypályán a WU11-es versenyzőm a meredek feltoláson kívül mindenhol problémamentesen végig tudott menni, nem volt kérdés, hogy vasárnap sem lesz gond a jelentősen (talán túlságosan is) egyszerűbb kis pályán.

Vasárnapra szintén bevált amit ígértek, megfagyott éjszaka a talaj és a -1-0 fokban csak lassan kezdett kiolvadni, a hőérzetünket tovább rontotta, hogy erős szél fújt, ami miatt kicsit át kellett alakítani a pályát és leszedni az összes molinót plusz a célkaput. Reggel érkeztünk, hogy lássuk a gyerekek futamait és tudjunk nekik szurkolni. A környezetemben mindenki látványosan fázott és extrémen hidegnek nevezte az időjárást, úgy látszik ők nem voltak ott 2 éve a Városligetben, amikor tényleg nagyon hideg volt 🙂 . A gyerekek jól beöltözve vágtak neki a kicsivel több mint 2 perces körökből álló pályának, bár nem volt nehéz a pálya mégis látszott körről körre ahogy fáradnak, meg ahogy a lefagyott ujjaikkal már nem tudnak váltani. A rövid kör miatt nagyon sokszor mentek el előttünk a gyerekek, lehetett szurkolni nekik bőven, na meg az ellenfeleknek is hiszen aki ebben az időben nekivág a versenynek mind megérdemli a biztatást. Jó látni, hogy hogyan állnak hozzá a versenyekhez, sok dolgot le lehet szűrni belőle.

Fotó: Farkas Milán – milanphoto.hu

A felnőtt futamokra már kicsit enyhült az időjárás és az erdei szakasz kiolvadt, a pálya egyetlen része, ami csúszós tud lenni. Az új rézsűk nem igazán okoztak kihívást még csúszósan sem, ellenben színesítették és lassították a gyors pályát, na meg a fékhez is kellett nyúlnunk. Ahogy idén egész szezonban most is az elit-master1 futamban álltam rajthoz és végre a hazai legjobbak közül többen elindultak a versenyen, persze őket kb csak a rajtban láttam, meg amikor leköröztek. Nálunk Búr Zsolt – Dina Marci csata volt az első helyért, amit végül Marci nyert meg. Én többnyire egyedül bringáztam a 2. körtől, se előttem, se mögöttem nem volt közel senki. Igazi energiagyilkos ez a pálya a sok szinttel, hiába egyszerű, de folyamatosan kell nyomni. A végére már annyira elfáradtam, hogy a palánknál melléugrottam a bringának 🙂 . Egyébként verseny közben nem volt hideg, rövid thermo nadrágban és nyári kesztyűben versenyeztem és abszolút nem éreztem, hogy fáznék.

Fotó: Farkas Milán – milanphoto.hu

Az utolsó futamban a master2-3-4 és a hobbi kategória rajtolt el brutál létszámmal, az első körben azt sem tudtam, hogy ki hogy áll amikor elkezdtek összekeveredni a kategóriák. Ismerős is próbálta ki magát a hobbiban, aki most hétvégén már a második versenyén fog rajthoz állni 🙂 . Nem kérdés, hogy itthon ez a sport a legnépszerűbb a 40 fölötti korosztályokban, érdemes velük foglalkozni. Az utolsó futam végére már jól átfagytam a pálya szélén, jó volt végre hazamenni. Jövőre remélhetőleg újra lesz verseny itt.

Eredmények: https://sportorigo.com/HU/5/Rajtlistak-Eredmenyek/326/GARMIN-TrailZone-Cyclocross-Magyar-Kupa

Kaiser Erika fotói:

Farkas Milán fotói:
https://www.milanphoto.hu/2023/12/07/garmin-trail-zone-cross-cyclo-cross-mk-2023/

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo