fbpx

Csak Roglicnak nincs gyenge napja a Vueltán

Lassan megszokhatjuk a Vuelta a Espana-n, hogy bárki támad az összetett menők közül, egyvalaki tudja tartani vele biztosan a lépést. Primoz Roglic (Jumbo-Visma) a 16. szakaszon is bebizonyította, hogy nem véletlenül van rajta a piros trikó.

A pihenőnap előtti utolsó etap teljesen különbözött a legutóbbi hegyi szakaszoktól, három nagyobb emelkedőt kellett megmászni Pravia és Alto de la Cubilla között 144 kilométeren. A hegyi befutó az eddig megszokott rövidebb, nagyon meredek mászásokhoz képest, egy közel 20 kilométeres, 6%-os kaptató volt.

Az Astana csapata a szökevénycsoportban és a főmezőnyben is kezdeményező volt, elöl két olyan erős versenyzővel, mint Jakob Fuglsang és Luis Leon Sanchez gyakorlatilag biztosra mehettek. Fuglsang nem is okozott meglepetést, miután megdolgozták a szökevénytársakat, az utolsó 5 kilométeren belül már egyedül haladt a szakaszsiker felé.  A dánnak – kevesen gondolnák – ez volt első GT-szakaszgyőzelme, ami némi vigaszt jelenthetett a balul sikerült Tour de France után.

A főmezőny 7 perc körüli hátrányban közeledett, itt Miguel Angel Lopez indította a legfontosabb támadást, ami után darabokra szakadt az esélyesek csoportja. Ezután még kis időre összezártak a legjobbak, de Lopez és a szintén dobogóra hajtó Tadej Pogacar (UAE Team) újra támadtak, s hozzájuk már csak Roglic tudott felzárkózni. Alejandro Valverde ma veszített 23 másodpercet, de második helyét sikerült megőriznie az összetettben.

Vuelta a Espana 16. szakasz eredménye:

1 Jakob Fuglsang (Den) Astana Pro Team 4:01:22
2 Tao Geoghegan Hart (GBr) Team Ineos 0:00:22
3 Luis León Sanchez (Spa) Astana Pro Team 0:00:40
4 James Knox (GBr) Deceuninck-QuickStep 0:00:42
5 Gianluca Brambilla (Ita) Trek-Segafredo 0:01:12
6 Thomas De Gendt (Bel) Lotto Soudal 0:02:09
7 Mikel Bizkarra Etxegibel (Spa) Euskadi Basque Country-Murias 0:02:15
8 Amanuel Ghebreigzabhier (Eri) Dimension Data 0:02:21
9 Philippe Gilbert (Bel) Deceuninck-QuickStep 0:02:32
10 Geoffrey Bouchard (Fra) AG2R La Mondiale
11 Romain Seigle (Fra) Groupama-FDJ 0:02:46
12 Fernando Barcelo Aragon (Spa) Euskadi Basque Country-Murias 0:03:49
13 Rémi Cavagna (Fra) Deceuninck-QuickStep 0:05:49
14 Tadej Pogacar (Slo) UAE Team Emirates 0:05:58
15 Miguel Angel Lopez (Col) Astana Pro Team
16 Primoz Roglic (Slo) Team Jumbo-Visma
17 Imanol Erviti (Spa) Movistar Team 0:06:21
18 Alejandro Valverde (Spa) Movistar Team
19 Rafal Majka (Pol) Bora-Hansgrohe 0:06:24
20 Hermann Pernsteiner (Aut) Bahrain-Merida

Összetett állás:

1 Primoz Roglic (Slo) Team Jumbo-Visma 62:17:52
2 Alejandro Valverde (Spa) Movistar Team 0:02:48
3 Tadej Pogacar (Slo) UAE Team Emirates 0:03:42
4 Miguel Angel Lopez (Col) Astana Pro Team 0:03:59
5 Rafal Majka (Pol) Bora-Hansgrohe 0:07:40
6 Nairo Quintana (Col) Movistar Team 0:07:43
7 Nicolas Edet (Fra) Cofidis Solutions Credits 0:10:27
8 Wilco Kelderman (Ned) Team Sunweb 0:10:34
9 Carl Fredrik Hagen (Nor) Lotto Soudal 0:10:40
10 Hermann Pernsteiner (Aut) Bahrain-Merida 0:12:05

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo