fbpx

Craft Bike TransAlp – az első technikai gondok után is versenyben

A Bikemag.hu –Tatanka Racing Team SE versenyzői, Várallyai László és Vock Balázs teljesítették az 58,2km-s, 2922m szintemelkedést tartalmazó 3. szakaszt a Craft Bike TransAlp mountain bike maratonon.

TransAlp_3_nap_foto10

Időeredményük 4:17:02, ezzel ma a Master kategória 33. helyét érték el, összetettben 27. helyen állnak. Két defekt is hátráltatta a haladásukat. A brixeni rajtot követően 20 km mászás következett, melynek eleje aszfalt, a vége murva volt, egészen 2380 m-es magasságig jutottak a résztvevők, előtte volt az első frissítőállomás. Egyébként a frissítőpontoknál rendre víz, izotóniás ital, banán, dinnye, citrom, narancs, édes és sós sütemény, diákcsemege, földimogyoró, ropi várja bringásokat. Egy hosszú lejtőzést követően visszamásztak 2000m-re, ahol a nap második frissítőpontját helyezték el a szervezők. Innen még 25km volt hátra az etapból. Ezután újabb lefelé következett, 1850 m-re. A St. Vigilben kijelölt célig egy hosszú szerpentines lejtő és némi emelkedő várt a mezőnyre. Az időjárásra eddig nem lehet panasz. A táj csodálatos, jó a hangulat. Lássuk, hogyan látták a mai napot versenyzőink.

TransAlp_3_nap_foto1Várallyai László:

A szintrajzra ránézve tartottam a mai naptól, mert 2×10-es hajtásrendszerrel szerelt a bringám. A legkisebb fokozat 28-36-os áttétel. A nagy hegy után jött egy sóderes mászás, ami nagyon meredek volt, de ugyanúgy ki tudtam tekerni, mint Balázs a 22-34-gyel. A mai nap tetszett eddig a legjobban. Végig jól éreztem magam és folyamatosan tudtam húzni a tempót.

TransAlp_3_nap_foto2Vock Balázs:

Érzésem szerint a mai nap jól ment, bár az eredményünk nem ezt mutatja. Nagyon élvezetesek voltak az egynyomos ösvények. Gyönyörű időnk volt, fantasztikus tájakon tekertünk. Éppen azon gondolkodtam, hogy milyen jól működnek a kerékpárjaink, amikor defektet kaptunk. A szakasz végén kísérőnk, Török Joe pont jókor jött szembe, így kölcsön tudta adni a hátsó kerekét. A kerékcserével sok időt megspóroltunk, mert a CO patron korábbi defektnél elfogyott, ezért pumpálni kellett volna.

Kedden St Vigil és Alleghe között 76,28 km és 2620 m szintemelkedés vár a mezőnyre.

A következőkben Török Joe élménybeszámolóját olvashatjátok:

Miután elrajtolt a TransAlp 3. etapja, mi is elindultunk a mai célállomás felé a karavánnal. Országúton rövid idő alatt, mindössze 45 km megtételével el is értünk a St. Vigil-i kempingbe. Felállítottuk gyorsan a csapatsátrat, sátorokat, hogy minél hamarabb el tudjunk indulni a pályával szemben.

TransAlp_3_nap_foto3

Laciék tegnapi eredményéből kiindulva, sietnünk kellett, Zwischenwasser településtől már csak néhány km-t tettünk meg felfelé aszfalton és kerestünk egy megfelelő helyet, hogy meg tudjuk várni őket. Egy visszafordítós szerpentines kanyarra esett a választásunk, itt viszonylag messziről lehetett látni, ha jönnek a fiúk.

Meg is érkeztek, mi ezt üdvrivalgással jutalmaztuk, majd mi is szedelődzködtünk, visszaültünk a nyeregbe és elindultunk utánuk. Nagy szerencse volt, hogy pont itt vártuk be őket, ugyanis kb. 300 m múlva Balázs már az út szélén szerelte a hátsó kerekét. A másik szerencse, hogy ugyanolyan, 9-es rendszerrel és 160-as féktárcsával ment mint én, így csak kicseréltük a hátsó kerekeket és már ment is tovább. Már értjük, hogy miért vannak a nagy csapatbuszok minden lejtő közepén és alján, kerék szettekkel kipakolva!

TransAlp_3_nap_foto4

Ez a néhány perces kiesés is értékes helyezéseket jelentett, ettől függetlenül nagyon szép eredményt értek el Balázsék, ezúton is gratulálunk nekik az egész Tatanka Racing Team nevében és további jó versenyzést kívánunk!

A 2. szakasz összefoglalója

Az 1. szakasz összefoglalója

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.