A sorozatunk újabb retrogyöngyszeme egy kisebb, kevésbé ismert olasz manufaktúra kiváló vázszettjére épül: bár a 6 főt foglalkoztató monzai Casati nem vehette fel a versenyt a Colnagóval vagy a Pinarellóval a forgalom terén, ellenben a kidolgozás, a kézműves részletek szerencsére itt sem hiányoznak, ráadásul a 90-es évek elején 10 Casati vázból 9 egyedi megrendelésre készült. A Special „Monzán” lévő alkatrésszett apropóját a sorozat előző két epizódja szolgáltatta: a Colnago Master C-Record kissé „olcsósított” Croce d’Aune Delta fékszettje kapott rajta helyet, így erről, illetve az előző részben szereplő Shimano Adamas AX-ről bővebben szeretnék szólni, saját tapasztalataimat megosztva az erre kíváncsi olvasókkal.
Előrebocsájtom, hogy valami oknál fogva engem az érdekes fékmegoldások nyűgöznek le leginkább. Van akinek a váltók a „gyengéi”, van, aki pedálmániás, én mind montis, mind országúti vonalon a bringákon először a fékeket nézem meg. Bukok a CNC-zett régi kantifékekre, az érdekes technikai megoldásokra, mint például az „öngerjesztő” szervósokkra, a különleges rugómegoldásokra, a párhuzamos V-fék vagy az áttételes fékmechanikákra, így a paralelogrammás vagy ékes működésre… úgy vagyok velük, mint Gombóc Artúr a csokival. (A másik gyengém a hajtóműdizájn, de szerencsére nem ilyen kóros mértékben!)
A fék elég dekonstruktív eszköz a kerékpáron, használatával csak lassabban mehetünk, ha nem használjuk, akkor járunk a legjobban. Én aztán a lehető legkevesebbet használom a fékeimet, van úgy, hogy egy szett fékpofa 2 szezonra elegendő, ez kb. 15.000 km megtett táv mostanság. (A többi „kilcsit” télen az edzőbicajjal abszolválom, ott azért egy igénytelen távol-keleti szett általában telente elfogy…) Tehát számomra a fék leginkább dísz a kerékpáron, és ha már ornamentika, akkor legyen érdekes, tetszetős, mutogatni való…
Ennek szellemében 3 szezont hajtottam egy pár pontosan olyan Campagnolo Croce d’Aune szettet, mint amit a mostani Casatin láttok. Felszerelés előtt a neten elolvastam mindent, amit az ilyen mechanikájú Campa fékekről tudni lehet, majd mások tapasztalatait hasznosítva helyből cseréltem az eredeti fékbetéteket egy modern változatra. Ügyeltem arra, hogy a lehető legkeskenyebb profilt válasszam, mivel a paralelogrammás mechanika a működési tartomány legvégén szolgáltatja a legintenzívebb fékhatást. Továbbá olyan kerékszettet tettem a bringába, amely a lehető legkeskenyebb abronccsal rendelkezik. Természetesen ilyen esetben az eredeti fékpofa-ház már nem lenne jó, mivel nem áll párhuzamosan a fékező felülettel, így a Deltához való helyett egy modern, állítható szögű került fel. A pofák álljanak távol az abroncstó, hogy a paralelogramma-működés legvégső szakaszán érje a pofa fékfelületet.
Az eredmény? Közepes minőségű 2-forgáspontos modern fékszettekkel egyenértékű fékhatás és moduláció, biztonságos közlekedés akár városi forgalomban is. Természetesen ez még mindig kissé „karcsú” teljesítmény egy olyan terméktől, amelynek árán már a maga korában egy komplett középkategóriás Shimano szettet lehetett vásárolni, ma pedig akár egy jobbfajta bicaj is kijön az E-bayes vételárból. És ugyebár tömegösszehasonlítást sem célszerű végezni, már aki az ár/teljesítmény/súly kombinált mutatóra kíváncsi…
Mivel egy Delta fékszett jobb anyagi befektetés, mint bármely más kerékpáralkatrész, anyagilag megszorulván értékesítettem sajátom, és nevetséges áron, a Delta potom 6%-ért beszereztem egy Shimano AX szettet. Ott ugyebár a fékpofaház integrált, speciális fékbetétet fogad, részben ezért is a kedvező ár: hiszen a borotva- vagy kávékapszula-rendszer árképzéséhez hasonlóan a „gumiért” kell fizetni, nem a féktestért. A probléma kis „sufnituninggal” szerencsére orvosolható. A recept a következő: végy modern Campa-rendszerű pofákat (ezeken kell a legkevesebbet faragni), majd jöhet a tapétavágó kés, a lapos- és tűreszelő…
A tökéletes illeszkedés után még további csiszolással kell biztosítani a felni fékfelületével való pontos párhuzamosságot, persze csak miután a féket már beállítottuk a Deltánál ismertetett, a változó áttételes működésre vonatkozó elvek szerint. A bowdenrögzítés az AX esetében a kantifékekhez hasonlatos módon történik, de szerencsére nem túl körülményes feladat. Az Adamas AX fékmechanika pedig gyakori olajozást igényel, főleg a görgőkön belül, amellyel a felfele húzott „ék” érintkezik. Az eredmény ismét közepes minőségű 2-forgáspontos modern fékszettekkel egyenértékű fékhatás és moduláció, ebben az esetben 306 grammos tömeg mellett, amely a legtöbb modern féknél kissé alacsonyabb, a Deltánál pedig majd’ 20 dekával könnyebb.
Eme hosszadalmas bevezető azt próbálta érzékeltetni, hogy az esztétika mellett azért a Delta, illetve annak példaképének tekinthető Shimano AX mechanikájában is vannak tartalékok, csak hát sok munka szükséges a lehetőségek kiaknázására, amíg egy mai modern féket csak felszerelünk, néhány perc alatt beállítjuk, majd használjuk, amíg a pofa el nem kopik. De most már tényleg evezzünk más vizekre, és nézzük miként sikerült a Campagnolónak az 1986-ban bemutatott, majd a következő 1-2 évben tökéletesített C-Record szettet kedvezőbb áron kínálni a kora 90-as évek kerékpárrajongói számára!
A két szett, amely közvetlenül a Record alatt szerepelt, akkoriban a Croce d’Aune és a Chorus. Az előbbi egy köztes megoldást jentett, amely részben a Chorus egyszerűsített technológiáit kapta meg (lásd hajtómű, nyeregszár, stb), de a fék-, az agyszett és a kormánycsapágy tekintetében a Recorddal mutatott hasonlóságot, a hátsó váltó rudas-áttételes mechanikája pedig egy kerékpáripari dodo madárnak bizonyult: ez a fejlesztés a lánckeréksort pontosan lekövető megoldások egyik zsákutcája lett.
Az itt látható Casati Special állítólag ebben az alkatrész-kiszerelésben hagyta el a monzai kisüzemet, egy majdnem teljes 1989-es Chorus szettet kapott kivéve a Croce d’Aune C-Recordot idéző fék-, az agyszettjét, illetve egy eredeti C-Record hajtóművet a nyomaték és látvány kedvéért. A Croce felületkezelése az egyetlen árulkodó jel, hogy nem C-Record Delta fékekkel van dolgunk – legalábbis, amíg le nem pattintjuk a fedelet, mivel a belső mechanika ugyancsak kissé gyengébb szintű anyagfelhasználásról tanúskodik. Működése lényegében azonos, mint ahogy az agyszett is valószínűleg ugyanúgy az idők végezetéig simán futott, már ha rendszeresen karban tartottuk, és kíméltük a legdurvább időjárási viszontagságoktól.
A Chorus szett ugyancsak egy érdekes hátsó váltó megoldással büszkélkedhetett, a C-Record aerodinamikus formavilágát örökölte, de ezen a modellen átállítható a lánckeréksor átfogási tartománya is állítható. Nehéz, mint a kő, és csak a spéci Syncro váltókarokkal alakítható át pozícionált üzemmódra, amelyben – legalábbis a pontos működés szempontjából – nincs sok köszönet. 
Szerencsére a Casati megmaradt a hagyományos „frikciós” megoldásnál, a Chorus/Croce/Record 1989-es váltókarváltozat egész finoman, pontosan állítható, alig marad el a kissé fejlettebb, belső rugómechnikás „retrofriction” karmodelltől. A többi alkatrész, azaz a hajtómű, a rejtett bowdenvezetésű fékkar csak kialakításra, megjelenésre különbözött a zászlóshajón alkalmazott változattól. A kiegészítők nem túl izgalmasak, a nyeregszár Chorus, amely nem említhető egy lapon a C-Record kecses vonalaival, a stucni azért tetszetősen gravírozott, a nyereg és a pedál minden bizonnyal a 90-es években lett lecserélve. (Az első Selle Italia Flite 1992-ben jelent meg.) És ezzel elérkeztünk a kerékpár lelkéhez, a vázhoz!
Gian Luigi Casati édesapja mellett egy apró, már az 1920-as években létező kerékpárszerelő műhelyben nőtt fel, 10 éves korától segített az „öregnek” a munkában. Ez többé-kevésbé a II. világháború végére tehető. Felcseperedve egyre több feladatot vett át, majd egy nagyot álmodva belevágott a kerékpárváz-készítésbe. 
A vázak egyértelműen sikeresek voltak, így a manufaktúra egyre bővült, 1996-ra a Casati éves szinten 1250 vázat állított elő. Ez a legnagyobb olasz vázgyártókhoz viszonyítva nem eget rengető mennyiség, de ezek 90%-a egyedi megrendelésre készült, ami a szokványosnál jóval nagyobb arány, és kétségtelenül több időt és odafigyelést igényel. Még 70 cm-es vázat is készített Luigi Casati, akár 0,5 cm-es lépésekben. A kis üzemben a mesterrel együtt mindössze heten dolgoztak. A vázon belül futó, megszakított bowdenvezetés az egyik Casati specialitás, illetve az ősi, Legnano ihlette támvilla-rögzítés, amelyet az olasz mester nagy rész újragondolt. 1997-ben adta tovább a stafétabotot fiának Massimónak és Lucának.
A Casati nem volt elég nagy ahhoz, hogy profi országúti csapatot szponzoráljon, ettől függetlenül a későbbi világbajnok és Tour- és Giro szakaszgyőztes Gianni Bugno Casatival hajtott kezdő éveiben. Az ok egyértelműen a lokálpatriotizmus: Bugno Monzában nőtt fel, a Casati is eredetileg a városban működött. Az esztétika kérdésében Luigi mester rendkívül konzervatív volt: már amikor majdnem minden olasz gyártó színátmenetekkel, mintákkal látta el vázait, a Casatik továbbra is egyszínűek maradtak, amely szerinte jobban kihangsúlyozza a vázkidolgozás minőségét, részleteit.
Remélem a RetroBlog jelen epizódja is érdekes volt, egy kissé méltatlanul kezelt olasz vázgyártót hozott előtérbe, megmutatta, hogy a manapság divatos marketing-módszerhez hasonlóan a csúcstechnológia már a 80-as évek végén is évről-évre egyre olcsóbb alkatrészeken lett elérhető, illetve a sokszor teljesítmény szempontjából lefitymált fékszettek azért működőképessé varázsolhatók. És ha ehhez még azt is hozzáteszem, hogy néhány évvel ezelőtt egy légcsatornában végzett vizsgálatban a Shimano Adamas AX minden idők 2. legaerodinamikusabb fékkonstrukciójának bizonyult…
Szöveg: Németh Balázs
Képek: Németh Balázs
