fbpx

Bükk Maraton augusztus elsején: új versenyközpont, új lehetőségek

Alig két hét múlva, új versenyközponttal, a felsőtárkányi Egeres-völgyi rajt-cél területtel – na és új lehetőségekkel – rendezi a jubileumi Bükk Maratont Nagy Ádám és csapata. A 2010. augusztus elsejei, 10 alkalommal, három távra kiírt viadal idén is a harmadik állomása a T-Mobile Top Maraton sorozatnak, mely a szilvásváradi és visegrádi viadalok után félidejénél tart.

Bükk Maraton

Bükk Maraton

Az összetett állását tekintve még nem szabad jóslatokba bocsátkozni; tény: a felnőtt nőknél kettőből kettőt nyert Dósa Eszter, férfiaknál Blazsó Márton kétszer második lett – egyszer a svájci meridás Kugler előtt –, Buruczki Szilárd pedig Szilvásváradon – külföldi pontszerző viadal miatt – nem állt rajthoz, a Duna Martonon pedig elsőként zárt.

„Jól állunk a szervezéssel és az előkészületekkel, főleg a tereprendezés terén sok munkánk van az új versenyközpont kialakításában. A Sintesi Bike kerékpármárka idén is partnerünkként, nevét adja a versenyünkhöz. Lehet még nevezni a www.odinsport.hu-n. A kétnapos rendezvényt, újdonságként, a családok számára lovaglással, barlangtúrával, kisvasút-kirándulással, tanösvény-megtekintéssel, falmászással szeretnénk színesebbé tenni.” – foglalta össze Nagy Ádám főszervező.

Bükk Maraton: Buruczki és Parti a 2009-es verseny rajtjánál

Bükk Maraton: Buruczki és Parti a 2009-es verseny rajtjánál

A versenyről bővebb információk: www.bukkmaraton.hu vagy http://www.nse.hu/nse/index.php/hu/bukk-hirek, netán www.topmaraton.hu.

A T-Mobile Top Maraton sorozat 0-24 órás segélyhívó száma, a +36-30/331-5555 a Bükk Maraton alkalmával is hívható lesz.

Összefoglaló kisfilm a 2009-es versenyről ide kattintve érhető el.

Forrás és fotó: T-Mobile Top Maraton sorozat 3. állomás – X. Bükk Maraton sajtóközlemény

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.