bringásandrás blog: a Bakonyban versenyeztünk
Szombaton fagyos reggellel majd izzasztó napsütéssel várt a Bakony legnyugisabb, a legjobb kirándulások kiindulópontjául szolgáló falva, Bakonybél. De nem csak emiatt érdekes a település, hanem attól is, hogy idén ismét 400 bringás lepte el a környéket az idei év első maraton magyar kupafutama, a Kellys Bakonyerdő Maraton alkalmából.
A bringások arra vállalkoztak, hogy edzettségük, kedvük szerint tegyék meg a 98, 69 vagy 33 kilométer hosszúságú távokat a Bakonyban. A közép és hosszú táv is kétszer járhatott a Bakony legmagasabb pontján, a Kőris-hegyen. Bár verseny közben nem valószínű, hogy sokaknak nyílt lehetősége megcsodálni a kilátást a Vajda Péter kilátóból, mert azért mégiscsak versenyen voltak.
Zavartalanul, lendületesen futottunk végig a nevezésnél, ahol ismét praktikus csomagot kaptunk a kezünkbe: egy kulacsot a maraton logójával és benne három darab High5 zselét. A Motorex sátor alatt BiZsó nemcsak beolajozta, de kisebb javításokat is eszközölt a bringákon. A hangulatot pedig a jó öreg Bíró Ádám folyamatos hülyeségei és Gizmó és Társai ugráló showja tette teljessé.
Bakony Maraton - fotó: Kezso
A maraton magyar kupafutam első állomásán negyed órás csúsztatásokkal indultak a hosszú, közép és rövid távos versenyzők.
A faluban motoros felvezetés vezette a mezőnyt, hogy megóvja a helyieket a 40-nel száguldozó bringásoktól. A mezőnyt aztán a Kőris-hegyre felvezető aszfalton engedték szabadjára, ahol az emelkedő meredeksége miatt már nem volt akkora tempó.
Mindhárom táv felkígyózott a Kőris-hegyen – egyedül a rövid táv kanyarodott vissza, mielőtt a csúcsra ért volna -, majd a egy kis kitérővel vissza is ért Bakonybélbe.
A közép- és hosszútávosok már komolyabb kört mentek: Borzavár után végiggurultak a Cuha-patak völgyében. Kedvelt kirándulóhely lévén rengeteg ember túrázott, akik örömmel fogadták a bringásokat és élvezettel nézték azok patakátkelési technikájukat vagy épp félreugrottak, hogy ne legyenek nyakig vizesek.
A pályán gyorsan lehetett haladni és máris a második Kőris-hegy mászásnál találta magát a mezőny, ami után már “csak” egy tizenpár kilométeres lankás mászás várt a középtávosokra. Ennek a hosszú távosok nem örülhettek, nekik még egy Hajag-mászást is beraktak a 80. kilométer környékére. Na, ez volt az a rész, ami senkinek nem hiányzott: meredek mászás, ahol szinte csak rugdosni lehetett a pedált és mindehhez tűző nap vagy a fák közti fülledt meleg társult. De ha ezt valaki túlélte, már csak be kellett gurulni a 12 kilométerre levő célba, ahol frissítő és gulyásleves és kerékpármosó várta a megfáradt versenyzőket.
Női felnőtt dobogó: Poór Brigitta-Dósa Eszter-Módos Gabriella - fotó: Kezso
Az eredménylistákat böngészve azt láthatjuk, hogy bizony megöregedtünk. A közép és hosszú távról is elfogytak a felnőttek. Blazsó Marci és Búr Zsolt is csak az elit kategória miatt nevezett át a felnőttek közé, de ugyanez látható a középtávon is. A master 1 és még a master 2 korcsoport versenyzőiből is szinte több van az első 10-15 helyezett közt, mint a 19-29-es korosztályból.
Az én huszonpár éves fejemnek majdnem ez volt az első igazi hosszú táv. Najó, nem az első, igazából már 4-5 alkalommal, többek közt ezen a pályán is mentem már a leghosszabb távon. Az utóbbi években sokat erősödtem fejben. Úgy érzem, hogy ezeknél a 4 óra és annál hosszabb távoknál már fontos, hogy fejben is ott tudjunk lenni a versenyen.
Az első mászás a Kőris-hegyre - fotó: Kezso
A tavalyi év kihagyása talán jót is tett. Nem érzek magamban kényszert, nem élem meg kudarcként a balul elsült történéseket. Mondok is egy példát: a versenytáv 1/3-ánál összeszedtem az idei év körülbelül 40. defektjét. Először egy 1,5 perces pumpálásra, majd egy 4 perces gumicserére kényszerültem megállni. Szerelés közben sorra hagytak el a versenyzőtársak, talán hatan lehettek a távomon.
Rossz volt látni, de szerencsére kevésbé viselt meg, mint korábban. Talán ez is (és persze a testi adottságok) közrejátszik a mezőny “elöregedő sikereihez”, hogy ők könnyebben vesznek egy nagy levegőt munka után délután 5 órakor és indulnak el edzeni.
Eredmények:
Hosszútáv felnőtt férfi:
1. Blazsó Márton (VKE-Nelson) – 3:46:11
2. Búr Zsolt (Bringabanda SC) – 3:55:05
3. Szécsi Tamás (Bringabanda SC) – 4:01:10
Középtáv felnőtt nő:
1. Dósa Eszter (Vitalitas SE) – 3:16:14
2. Poór Brigitta (X2S HAIBIKE TEAM) – 3:19:53
3. Módos Gabriella (Merida Maraton TeamCST) – 3:21:52
A teljes eredménylista itt érhető el
Blazsó Marcitól néhány hasznos verseny utáni gondolatot olvashatunk a blogjában:
Végiggondoltam, hogy mit adhatok át azoknak, akik a későbbiekben maratonokat nyerhetnek. Úgy találtam, hogy a felvezetés, pályabiztosítás, ami érdekes lehet. Aki elöl bringázik annak tulajdonképpen szimbiózisban kell lennie a felvezető motorossal. Ezeknek két típusuk van:
Az egyik, akit rajtnál látsz és utána soha többet. Ezzel nincs mit tenni. Abban könnyíti meg az elöl haladó dolgát, hogy a turisták, kisgyerekek nem fognak kövekkel játszani az ösvény közepén, felkészíti őket, hogy itt bizony közlekedés van. Talán pár kanyarban látszik a nyoma is, ha elbizonytalanodnál.
A másik típus, aki folyamatosan ellenőrzi, hogy jössz-e, láttatja magát, hogy tudd merre megy a pálya. Ez kicsit hasonlít a mezőnyben való bringázásra, jobban fel tudod magad készíteni az emelkedőkre és lejtőkre, mert kicsit jobban előre látsz, annál minthogy 45km/h-nál az utolsó 5 méteren látod meg a nyilat, hogy visszafordul az út, majdnem 180 fokban.
Blazsó Márton - fotó: Kezso
Én személy szerint jobban szeretem az utóbbi típust, bár ennek is lehet hátránya. Nagyon száraz, poros utakon, akár percekig is szállhat a por szélcsendben és ha közel van előtted nagyon beporolhat, ami zavarhatja a légzést és a tereptárgyak észrevételét. Ritkán fel is tarthatnak.
Vegyük azt a szitut, hogy szűk kanyargos ösvényen lankásan mész föl 15-20-szal aztán lassan áthajlik lefelébe ez az út, ahol már 35-40-tel mész. Motoron ezt az áthajlást nehéz észrevenni, mert ugye nem te hajtod. A szűk ösvényen nagyon kemény 100 kg-os gépen manőverezni 80 cm széles kormánnyal. Előfordulhat, hogy lassabb mint bringával. Tehát, ha a motoros ilyen körülmények közt nem hagy kellő távolságot, akkor simán beéred. Ilyenkor rá lehet kurjantani, de nem ajánlatos, mert ösztönösen ad egy kövér gázt és máris aszteroida mezőbe kerültél, mint a csillagok háborújában. A cicanaci nem véd meg, ha csak nincs energiapajzs funkció a bringádon. Telelőhet kővel és ágakkal és közelről a kipufogó gáz is üt. Érdemes kivárni hogy mellégurulsz és mutatod, hogy mehet előbbre. Vagy megpróbálhatod túlordítani a motorzajt és a full face bukóját. De még egyszer hangsúlyozom, hogy ez elég ritka.
Tapasztalatból mondhatom, hogy jó ha van előtted motoros, legalább hangtávolságon belül! Ha egyedül mész elöl, akkor lefele sokkal óvatosabban kell menni, mert nem tudhatod hogy lesz a kanyar íve, meddig tart a lejtő, emelkedő. Itt érdemes egyenletes, nem túl gyors tempót menni. Spórolhatsz az erőddel és a sok túlfékezés, visszaváltás kihagyása sokkal több hátrányt is okozhat, ha maxon mész ismeretlen pályán.
A motorosokra visszatérve, sok különös élményem is volt az elmúlt pár évben. Pl. ott volt Feri a Transhungárián, aki hatalmas arc! Este gondolom fogyott a bor is nagy mennyiségben és már a második etap elején megfektette a vasat egy trükkös részen, de nagyon lelkiismeretes volt és szuperül biztosított.
Néha sokat próbált csevegni egy-két hosszabb, széles emelkedőn, mintha kapnék levegőt… Lehet, kívülről nem tűnt olyan fárasztónak. Legutóbb, meg a Vértesben rosszfelé ment a motoros, de bíztam benne, mert ugyan láttam a nyilakat, de gyakran átfordigatják a “vicces” emberek. Abszolút nem voltam mérges rá, mert csak 2-3 perc kitérés volt és felvezetés nélkül már sokkal többször elkeveredhettem volna.
