fbpx

Bővül a csapat-Thommey on board

Bognár “Thommey” Tamás személyében régi új taggal bővül a Bikemag team. Akik 2006 előtt még a nyomtatott BikeMag olvasói voltak talán emlékeznek rá. A többieknek álljon itt néhány sor.

“Bemutatkozik az M-960-as XTR szett”, és “Bevetésen a Magellan Serpens monti”. Ez a két cikk volt az amivel búcsúztam 2006. októberében a BikeMagtól. Most, nyolc évvel később vegyes érzelmek kavarognak bennem. Fellapozva az akkori magazint ugyanazok az érzések jönnek elő… hazatértem…

A downhill világkupa futamon leogangban

A downhill világkupa-futamon Leogangban Fotó: Házi Bernadett

Akik személyemben egy „csendes társat” várnak, azoknak bizton állíthatom hogy nem így lesz. Mindig is megmondó ember voltam: ami a szívemen, a számon. Ennek minden előnyével és természetesen hátrányával. Ellenben bírom a kritikát, sőt szeretem is hiszen csak így lehet előre jutni, fejlődni. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem állok bele keményen olyan vitákba melyekben tudom hogy 100%-osan igazam van. Itt főleg a montis dolgokra és az elektromos kerékpárokra gondolok, mivel ezek tartoznak a fő érdeklődési körömbe.

XCO futamon Csillebércen 2003-ban

XCO futamon Csillebércen 2003-ban. Fotó: Pixel

1993. nyara. Az akkor még MBAH néven futó magazin megvásárlása után pár héttel már egy monti nyergében találtam magamat, és ez a szerelem máig kitartott, bár azóta Takács Tamás sikeresen megfertőzött az országúti kerékpározással, sőt mi több a cyclocrossal is. Az elmúlt 20 évben legyűrtem nagyjából húszféle saját bringát, és több mint 200 tesztbicikli „betörésében” vettem részt.

2003. április. Ez volt az első magazin melynek életében már aktívan részt vettem. Hogyan csöppentem bele? Ekkor még létezett a BMFT, azaz a BikeMag Fórum Team, azaz egy BikeMag szimpatizáns csoport (több mint 100 fővel) akik közösen buliztak, tekertek, utaztak mindenhová. Ebből néhányan lehetőséget kaptunk hogy szorosabbra fűzzük a kapcsolatot „A csapattal”. Innentől nem volt megállás részemről. Egymást követték a bringatesztek, versenybeszámolók, technikai cikkek.

Garda-tó: Monte Brione Fotó: Pixel

Garda-tó: Monte Brione Fotó: Pixel

2006-tól mostanáig elég kalandos volt az életem, dolgoztam kerékpárboltban, de programoztam robotokat is egy autógyárban (mivel eredeti szakmám ehhez kapcsolódik), és mellette a Velo.hu Magazinnál tevékenykedtem cikkíróként majd mostanáig főszerkesztőként. Azonban változnak a prioritások és főleg az emberek, illetve hiszek a karmában, így mostantól titeket foglak boldogítani, és remélem nem kíméltek majd a cikkeim kommentjeiben.

BikeMag Fórum Team találkozó Kőszeg-2003

BikeMag Fórum Team találkozó Kőszeg-2003

Határozott célom a fórumos élet felpezsdítése és a BMFT újbóli összekovácsolása, mivel a facebook bűvöletében kicsit üres lett az a mérvadó, értékadó játszótér, melyben egykor bringások ezrei cseréltek eszmét a versenyekről, technikai újdonságokról, vagy éppen edzéselméletről. Sőt életre szóló barátságok, szerelmek, mi több házasságok kötődtek a BMFT berkein belül. Erre a legjobb példa én vagyok, aki gyakorlatilag „csak” a családját és barátait köszönheti a fórumos létnek.

Akkor kezdjünk bele!

Üdv:Thommey

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.