Berényi Zsolt a hazai lejtőző világ egyik fontos alakja, ugyanis neki köszönhetjük a downhilles és freeride-os filmvetítéseket, a hasznos versenyinformációkkal szolgáló dalmamag.hu oldalt és még sok egyebet a downhill és 4X szakágakkal kapcsolatban.
Kevesen tudják, hogy te azért régen még versenyeztél is, nem csak szervezési feladatokat láttál el, mint manapság. Hogyan kerültél kapcsolatba a MTB szakággal?
Még ’94-ben Szolnokon egy bringaboltban láttam meg egy montit, és egyből beleszerettem. Aztán közben olvastam az MBAH-t is. Szóval kezdetben inkább elméleti ismerkedés volt…
Szolnok nem éppen a hegyeiről híres. Hogyan lett az újságolvasásból downhill versenyzés?
A downhill már a pesti életem során jött. Gépészeti szakközépbe jártam. A suli vége felé jött egy pályaválasztási tanácsadó, aki azt mondta, hogy a mi gépészeti végzettségünkre 6 szabad állás van pillanatnyilag a megyében. Ezért kapóra jött a rokoni szálakon keresztül érkező számítástechnikai állás, ahol betanítottak, így szép lassan bekerültem ebbe a világba és ezek által Budapestre.
Dave-ék (Dave Erickson az MBAH főszerkesztője) akkoriban sokat írtak a déhás lazaságról, meg a János-hegyi tekerésekről. Én is elmentem hát a fogashoz, megismertem ott sokakat, rajtuk keresztül bekerültem a Szlalom Klubba, ahol olyan nevek voltak már, mint Orczy Gergő, Bíró Ádám, Harang vagy Rácz Feri. Szerveztek versenyeket is, de azokon akkor még nem indultam. Az első versenyem Dalmával volt Pázmándfalun ’96-ban, bár kettőnk közül mindig is ő volt az igazi versenyszellem. Vele egyébként a közhiedelemmel ellentétben nem bringás berkekben, hanem Tiszaföldváron ismerkedtünk meg a Tisza-parton.
Eléggé képben vagy a bringák terén, te szereled Dalma gépeit a versenyeken. Honnan ez a megbízható tudás?
Mindig is érdekeltek a bringák, meg a gépek – hiszen gépész vagyok -, így sokat olvastam hozzá, meg követtem a közvetítéseket is a tévében.
A rövid versenyzés után hamar jött a hivatalos vonal a Szövetségben…
Igen. Abban az időben még Harang volt a csapatmenedzser, és az egyik Eb-re ő kért fel szerelőnek. Ez akkor nagyjából még csak gumicseréket, fék/váltóbeállítást jelentett. Amikor aztán Harang lemondott, akkor engem jelöltek szakágvezetőnek, ami nem volt egy túlságosan behatárolt és leterhelő munkakör. Nem is nagyon emlékszem konkrét feladatokra ebből az időszakból.
2004-től 2006 augusztusáig voltam elnökségi tag Dávid Örs szakágvezetővel együttműködve. Feladatul a sport átláthatóvá tételét kaptuk. A UCI szabályokat kellett idomítanunk a hazai körülményekhez, amelyekből a lényegi részeket át is vettük, így egy nagyon használható kis szabálygyűjteményt vezettünk be. A hivatalos, pontonkénti fordítás egyébként már a lemondásom után, 2006 végére készült el, amikor azt egy remek kezdeményezésként egy versenyszervezői és versenyzői fórummal egyeztettük, amelynek keretén belül kidolgoztuk a mai formát.
Mi volt a lemondásod oka?
A fő gond az volt, hogy semmi nem változott, a megalapozott szakmai munkánkat nem vették figyelembe. A kéréseinket nem igazán hallgatták meg, nem vették figyelembe a döntésekkor. Elvégeztük a ránk bízott feladatokat, de az időben beadott szabályok, módosítások mégsem kerültek be a hivatalos szabálykönyvbe, holott előtte ezt az elnökség egy ülésen már elfogadta. Mi egész évben hirdettük a megváltozott szabályokat, hogy mindenki rákészülhessen, de ezek betartásának már nem tudtunk érvényt szerezni, mert közben valamilyen oknál fogva mégsem kerültek be a hivatalos szabálykönyvbe, így meg lehetett volna óvni a futamokat. Az említett fórum egyébként szintén ígéretesnek tűnt az elnökségi tag, Bartucz Laci vezetésével, de sajnos már az első hivatalos versenyen lábbal tapostuk a saját szabályainkat.
fotó: KGÁdám
Ilyen tapasztalatok alapján miért jelentkeztél UCI bírónak?
Mindig a lehető legmagasabb színvonalon szerettem volna dolgozni ezért a sportért, illetve nagyon hiszek abban, hogy a szabályok és betartásuk által jutunk csak előbbre. A képzésre az idén adódott csak lehetőségem, bár már régebben jelentkeztem rá.
Milyen feltételei voltak, illetve milyen volt maga a képzés?
Minimum kettő év hivatalos bírói gyakorlat, angol és/vagy francia nyelvtudás, illetve egy motivációs levél volt az előfeltétel. Itthon bírói képzés 2004-ben volt, így csak 2006-ban adhattam be a jelentkezést az UCI-hoz, de akkor nem utazhattam, mert összesen két hely volt itthonról, mi meg hárman jelentkeztünk, így rám idén került sor.
Egy hétre ki kellett utaznom önköltségen Svájcba, ahol egész nap előadássorozataink voltak, meg szituációs gyakorlatokat végeztünk. Mindenkivel összeíratták a gyakorlata alatt előfordult legfurcsább szituációkat, majd azokat kellett modelleznünk. A vége pedig egy nagyon szivatós írásbeli és szóbeli vizsga volt. Ez is inkább csak szituációs feladatokból állt. Volt egy olyan kérdés például, hogy az aktuális ranglistavezető csak a pontversenyben elsőségét jelentő mezben indulna, de nem akar védőfelszerelést venni. Indulhat-e így? A válaszhoz tudni kellett azt, hogy a védőmellény nem kötelező, de egy mez az kötelező, mert ujjatlanban nem indulhatna, így a helyes válasz az, hogy páncél nem kell, de csak az éllovasi mellényben sem indulhat.
Egy másik vicces kérdés az volt, hogy mit tennél, ha egy cross-country verseny itatózónájában az egyik itató fellöki a másikat. Itt már arra is pontot adtak, ha visszakérdeztél, hogy van-e ott versenyző, mert ugye minden ettől függ. Ezután meg három részre kellett bontani: 1. nincs versenyző; 2. van, de nem zavarták meg; 3. van és a vétlen itató fellöki a versenyzőt. Tizenhét oldal ilyen szintű kérdésünk volt. Sajnos másfél százalékkal elmaradtam a szinttől, ami egy időre elvette a kedvemet az egésztől, de most már úgy vagyok vele, hogy ha lehet, akkor jövőre megint megpróbálom, és ha sikerül, akkor bármilyen UCI versenyre kirendelhet majd a nemzetközi szövetség.
A vetítették a MOM-ban az Earthed5-öt, de láttuk a NWD8-at is, amelyek mind a te nevedhez fűződnek (és 2008. decemberében az NWD9-et láthatja a hazai közönség – aszerk). Hogyan jöttek létre ezek a vetítések?
A NWD 4-et megkaptam a húgomtól egyszer karácsonyra, és egy nagyobb társasággal akartuk megnézni, így kerestünk egy helyet, ahol le tudnánk vetíteni a népes haveri körnek. Akkoriban tárgyaltunk először a Red Bullal a most őszi városi verseny ügyében, és mellékesen említettem nekik ezt a vetítés dolgot is. Jó ötletnek tartották, és azt ajánlották, hogy hirdessük meg a vetítést szélesebb körben. Annak idején ők még nem jelenhettek meg hivatalosan a moziban, de az ötletüket, hogy ez legyen nyílt vetítés, továbbvittem. Bevettem a filmek támogató partnerei közül a hazai cégeket, meg a helyszínekre is ügyelek, hogy legalább a teremdíj visszajöjjön.
A filmesek részéről érdekes módon mindenki nagyon segítőkész és támogatja az ügyet, adnak reklámanyagot, meg olyan DVD-t küldenek, ami nem menüs. Fura, de nagyon fontos nekik ez a kis hazai piac is. Az Earthedet, illetve a Dirt magazint én kerestem meg önszorgalomból, mert nekem stílusban jobban bejönnek a versenyfilmek, bár a hazai közönség inkább a freeride vonalra kíváncsi. Az NWD-re hivatkoztam, hogy tudnék segíteni nekik, ha érdekelné őket is egy ilyen magyarországi vetítési lehetőség. Ők egyből rábólintottak, így most már ez is működik. A Super8-tól már személyesen kerestek meg Schladmingban…
Ha már említetted a Red Bullt, akkor mesélj légy szíves az említett tavaly őszi verseny megszervezéséről egy keveset.
Gulyás Misi vetette fel az ötletet, aztán utána sokat agyaltunk a helyszíneken, megoldási lehetőségeken. Tudtuk, hogy ehhez mi ketten kevesek vagyunk, így jutottunk el a Red Bullhoz, de a BKV egyből lerázott minket. Csak a tavalyi évben került elő újra az ötlet, és most elsőre igent mondtak, mert belátták, hogy nem árt a reklám, meg a bérleti díj sem jött rosszul nekik. A szervezést a Red Bull vállalta, én így csak a versenyzőkért feleletem. Első körben olyanokat akartunk hívni, akik ismertek voltak, aktívak és elérhetőek, aztán a sérülések, meg egyéb dolgok miatt szélesedett a lista. A legnagyobb nevek mellé inkább a környező országok profijait hívtuk, hogy lehetőleg költséghatékonyak legyünk. A hazaiak közül is a stílusban és mentalitásban vállalható embereket hívtuk, hasonlóan a szomszéd országok versenyzőihez.
A külföldiek közül tulajdonképpen még senki sem járt nálunk. Hogyan érezték magukat?
Nagyon tetszett nekik a város. Senki nem ismerte közülük a Critical Mass-t, és bár bringás körökben mozognak, de ennyi bringást sem láttak még egyben. Nagyon élvezték, hogy végre egy várost is láthatnak, nem csak erdőszéli kis falvakat, mert amúgy a versenyszezonukra többnyire ez a jellemező.
Volt valamilyen vicces történet?
Kovarikot külső alapján mindenki egy favágó jellegű vadállatnak tartja, de élete első Red Bullos rendezvényén teljesen meghatódott, hogy őt ide meghívták, egész hétvégén a „köszönöm szépen”, „elnézést, lehetne-e” stílusban beszélgettünk.
Remélem jövőre is sikerül megrendeznetek ezt a remek versenyt, és köszönöm az interjút, meg persze várjuk az újabb filmeket…
Eredetileg megjelent a Bikemag 2008. februári lapszámában.
