fbpx

Benkó és Peák a legjobb sárdagasztásban Kecskeméten

Kecskeméten, a TPI TRADE Cyclocross Magyar Kupán csaptak össze a cyclocross-osok. A kupa sorozat negyedik fordulójában ezúttal saras pályán, esős körülmények között kellett megküzdeniük egymással.

Az előző szezonban két versenyt is rendeztek a Benkó Zoltán szabadidőközpont területén, a pálya jól ismert vonalvezetése azonban idén átalakult. Az első fele megegyezett a korábbival, a második, füves részre azonban időközben labdarúgópályák épültek, így most egy új, érdekesebb erdei nyomvonalon tért vissza a pálya a rajt-cél területhez, amit a versenyzők egyértelműen pozitívan fogadtak.

Az időjárás is további kihívásokat jelentett, ugyanis az egész nap során folyamatosan szemerkélő eső hatására a pálya egyre sarasabbá és csúszósabbá vált, a felverődő sár pedig a kerékpárokat viselte meg.

 1. Futam – U15, WU15, U17, WU17, Master 3

Az U17-es fiúknál kategóriában a román Patrick Pescaru az első kört nagyon megnyomta és az ekkor kiépített előnyét tartani tudta Minárovics Krisztiánnal szemben, sőt, az utolsó körben Adame Ármin a harmadik helyen 11 másodpercet faragott a hátrányából és majdnem sikerült megszereznie a második helyet.

A Master 3 férfiaknál ismét Lőrincz János (Bike Zone Gödöllő KE) győzött, mögötte Kolb Tamás alkalmazkodott a legjobban a körülményekhez, a dobogó harmadik fokára pedig a hazaiak kedvence Hajagos István állhatott fel.

A 17 év alatti lányoknál Trócsányi Laura (VKE Nelson Pepperl+Fuchs MTB) győzött – ezúttal nem kényszerült senkinek a kikerülésére -, a 13-14 évesek között pedig Majoros Dávid (Kőbányai Torna Club SE) és Oravecz Lora (Pilis Cross Country Club) voltak a legjobbak.

 

2. Futam – Elit nő, U19, WU19, WU23, Master nő, Master 2

A nőknél Benkó Barbara megint óriási fölénnyel diadalmaskodott, mögötte Buzsáki Virág és Kovács Kinga állhatott az elit dobogóra, a master hölgyeknél pedig ismét Szekeres Viktória (KTM Teszt Team) és Kriston Judit osztozott az első és második helyeken.

A Master 2 korcsoportban a Fésüs László “Kefe”, Szabó András “Bakter” és Adame László hármas feszült egymásnak, Specziár Viktor viszont nem tudta tartani velük a lépést. A rajtot követően a fenti sorrendben kezdték meg a körözést, a negyedik körre azonban Kefe előnye elolvadt és visszacsúszott a harmadik helyre.

A legkiélezettebb küzdelmet ezúttal is a második futamban láthatták a nézők, az izgalmakat azonban – a várttal ellentétben – nem a 40 év felettiek versenye jelentette, ugyanis Bakter végül magabiztosan győzött, a 19 évek alattiaknál ugyanakkor Kanyári Botond és Bognár Ábel között hosszú körökön keresztül vívott csatájáról spritbefutó döntött az előbbi javára.

 

3. Futam – U11, WU11, U13, WU13

Rögtön a rajt után sajnos bukás történt: Szép Damján összeakadt egy szlovák versenyzővel, majd hosszú pillanatokig úgy tűnt, hogy Bocfölde kedvencét komolyabb sérülés érte. Szerencsére végül kiderült, hogy nem a járdaszegély volt a keményebb – amire ráesett -, hanem ő, és ugyan komoly idővesztesség árán, de vissza tudott térni a versenybe és többeket megelőzve hősiesen teljesítette a teljes távot.

Pakot András Gusztáv megállíthatatlan volt eddig ebben az idényben az U13-as kategóriában, ezúttal azonban Vas Barnabás (MARATON SC Merida Team CST) megtörte a jeget. Szokásához híven erősen kezdett és előnyét folyamatosan növelve diadalmaskodott, mögöttük Rónay Bálint lett a harmadik.

U11-ben leginkább Péter Nándornak (Salgótarjáni HKE) kedveztek a körülmények.

A lányoknál a Bike Zone Gödöllő KE háziversenyén a 11-12 éveseknél Kiss Emma Lotti győzött, a 11 év alattiaknál pedig Kiss Nikoletta Bettina és Benedek Zsófia állhattak a dobogóra.

 

4. Futam – Hobbi

A hobbi kategóriában az előző héthez képest jelentősen kicserélődött a mezőny, kivéve a legelejét.

A férfiaknál Tóth Krisztián (MASH Racing Team) ismét leiskolázta a többieket. Ezúttal azonban Gyevát Dávid és Boda Gábor voltak a társai a dobogón.

Ha a férfiaknál leiskolázásról volt szó, akkor nehéz jelzővel illetni Kubik Csenge (ÚJBUDA M.BIKE SZ. SE Superior MTB Team) teljesítményét, ugyanis mindenki másnál legalább 2,5Km/h-val magasabb átlagsebességgel teljesítette a távot. Mögötte Kovács Fruzsina és Márián Krisztina értek fel a dobogóra. Jelzők helyett inkább keressetek rá a bikejöring-re!

 

5. Futam – Elit férfi, U23, Master 1

Az utolsó futamra felerősödött az eső, így az elit versenyzőknek egy lényegesen sarasabb pályával kellett megküzdeniük, mint a korábbi futamok résztvevőinek. Jobban kedveznek a körülmények így a hegyikerékpárosoknak? Vagy esetleg egy ismeretlen román vagy szlovák versenyző tudja felborítani a papírformát? Feltámad esetleg Pelikán János, aki tavaly ugyanitt, Búr Zsoltot is megverve győzött?

A hegyikerékpárosok közül Szalay Péter egy esést követően nagyon hamar kiszállt, Buruczki Szilárd viszont ismét szépen ment, de ez ma csak a harmadik helyre volt elég. A külföldiek közül a szlovák Jozef Palčák volt a legjobb, övé lett a dobogó második foka. Pelikán ugyanakkor a negyedik körben kerékpárt cserélt és innentől túratempóban közlekedett, legutolsóként futott be.

Peák Barnabást (MESTERBIKE ILB FACTORY SE) nem zavarták meg sem a körülmények, sem az ellenfelek, zsinórban harmadszor győzött óriási fölénnyel. Búr Zsolt és Dina Márton ellen minden bizonnyal nehezebb dolga lett volna, reméljük hamarosan láthatjuk őket összecsapni.

Az U23-as kategóriában Raul Sinza (Carcover Racing Team – Nagyvárad) győzött, Málnási József Attila és Borsos Benedek előtt. Utóbbi a biztosnak tűnő második helyét láncszakadás miatt veszítette el.

A Master 1 kategóriában Cser Gábor távollétében Kusz Mátyás (Bringaland) számított a favoritnak és győzött is, ám Héjja Attila a vártnál jobban megszorongatta, így a nap legszorosabb sprintbefutójával végződött a küzdelmük. Szalma Csaba is sokáig meccsben volt, azonban az utolsó körre leszakadt és be kellett érnie a harmadik hellyel.

Eredmények: https://versenyzek.hu/HU/5/Rajtlistak-Eredmenyek/47/TPI-TRADE-Cyclocross-magyar-kupa

Következik: 2017.12.10. Szekszárdi Sportközpont Cross Magyar kupa

Fotók: Farkas Milán – (www.milanphoto.hu)

 

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo