Dél-Afrikában, Pietermaritzburg városában kezdődött a mountain bike világkupa-sorozat, az egyedüli magyar résztvevő Benkó Barbara volt, a Focus XC Elite Team színeiben. Ha nem is a versenyről, de Barbi “kígyót, békát kiált” legfrissebb blogbejegyzésében:
A várva várt első világkupa is már csak történelem. Nem egészen úgy sikerült, ahogy terveztem, de minden kezdet nehéz… 5 körünk volt a vadonatúj, ám annál durvább pályán. Nekem egészen bejött az új nyomvonal, sokkal jobban, mint a tavalyi vb-pálya, de az emelkedők nagyon fájtak a versenyen, főleg, hogy utána elég durva lefelék következtek, amik maximális koncentrációt igényeltek, mert annyira nehezek és technikásak voltak, kis hiba és hatalmas esés lehetett a következmény.
Néztük a férfi versenyt délután, és ahogy elmentek mellettünk, gyakorlatilag nem volt olyan versenyző, akinek valamelyik oldala ne lett volna teljesen koszos és lezúzva. De persze ez nálunk sem volt másképp, csak a lányokat nem annyira nézegettem verseny közben, volt más, amivel foglalkoztam. 🙂 Az első körben még egész jól éreztem magam, második sem ment rosszul, a harmadikban már akadtak problémáim, a negyedikben meg éreztem lefelé meg az ugratóknál, hogy valami nem egészen frankó a kormánycsapágyammal, megálltam, hogy megnézzem mi van, és totál ki volt lazulva, így óvatosan mentem lefelé a technikai zónáig, megálltam és meghúzta a szerelőnk.
Relatív gyorsan ment a művelet, „csak” két helyet veszítettem meg persze időt, de természetesen kiestem a ritmusból és utolsó körre teljesen meg is haltam. Nem mondhatom, hogy elégedett vagyok a tegnapi teljesítményemmel, mert ennél Izraelben sokkal jobban éreztem magam, nem voltam a topon, pedig rá voltam készülve. Két hét múlva új esély Ausztráliában a második világkupán!
A pálya mint említettem teljesen új volt tavalyhoz képest, csak a két híres rock garden maradt ugyanaz. Rengeteg új épített technikai elem volt. Szemmel láthatólag az ugratókat nagyon szeretik itt. A felfelék nagyon kemények és meredekek voltak, az új pálya kiérdemli az egyik legnehezebb és keményebb világkupa pálya címet, de ugyanakkor élvezhető is volt, ha valaki beadta ezeket a részeket és jó technikailag.
Ideálisnak nem volt mondható az ideérkezésünk. Én alapból kicsit betegeskedtem már csapatbemutatón, amin nem segített a hosszú repülőút sem, de versenyig úgy érzem kikúráltam magam, és relatív fitten álltam a rajtnál. A repjegyeket a Lufthansa sztrájk miatt újra kellett foglalni last minute, így a München-Johannesburg direktjárat helyett egy dohai stopot be kellett iktatni, amivel nem lett volna semmi gond, ha nem indul másfél órával később a dohai járat, így az átszállásunk necces volt Johannesburgban. Futva értük el a durbani járatot, ami következményeképp a csomagok és bringák természetesen nem érkeztek meg időben, de szerencsére még aznap este minden ideért egy későbbi géppel.
Kalandokban a helyszínen sem volt hiány, mindjárt első nap Helennel elmentünk edzeni és a pálya felé kanyarodtunk, hogy akkor gurulunk ott is egy kört lazán, mégis lássuk mi vár majd ránk. Előtte megbeszéltük, hogy csak másnap megyünk rá edzeni és akkor a technikás részeket megnézzük a fiúkkal, mert még fáradtak voltunk a hosszú utazás és éjszakázás miatt. Tipikus „hülye nő” akció nem maradt ki, próbáljuk meg azért az ugratókat is. Álltunk, nézegettük egy darabig,hogy kéne menni és ugrani. Áááá, mondom, ha én itt tovább állok nem adom be, úgyhogy vagy most rámegyek, vagy soha. Rá is mentem, szerencsére sikerült, de nem volt szerencsés a dolog, elég bénán érkeztem, de megfogtam. Mondom ok, én itt befejeztem mielőtt nagyobb baj lesz, majd holnap.
Helen azért megpróbálta utánam, hát neki már nem adta ki, minek következményként a sziklák között landolt, és egy hatalmas vágás lett a sípcsontjánál, apró zúzódások mellett. Elég rosszul nézett ki a seb és ömlött belőle a vér, de jól jött az elsősegély szigorlatom, gyorsan elszakítottam a szalagot a pálya szélen és bekötöttem vele, hogy elszorítsam, majd gyorsan elmentünk a kórházba, ami szerencsére közel volt és tudtam hol van. Zseniális módon mindkettőnk telefonja lemerült, így senkinek nem tudtunk szólni, miért nem vagyunk még otthon sötétedéskor…
Na, ezt az afrikai kórházas élményt senkinek nem kívánom! Szerencsénk volt a szerencsétlenségben, hogy egy ügyes és értelmes orvost fogtunk ki, pont műszakváltáskor érkeztünk, aki szépen összevarrta Helen lábát. A kórház belseje, körülményei, légköre, emberei egy életre megmaradnak. A seb nem volt túl rossz helyen, így edzeni és versenyezni is tudott vele gond nélkül. Be kell látni, azért sok eszünk nincs, hogy rámentünk így a pályára, de mindig tanul az ember!
A szállásunk is elég exkluzív volt. Relatív messze laktunk a várostól, egy farmon, ahol mindenféle vadállat szabadon szaladgált. Első reggel félkómában fogmosás közben kinyitottam az ablakot és egy zsiráf nézett velem farkasszemet. Hirtelen azt hittem még álmodom, de nem, tényleg ott volt. Zebra, orrszarvú, víziló, strucc, minden volt ott. Ezekkel még nem is lett volna semmi baj, kedvesek voltak és nem bántottak. Egész addig élveztem a természet és az állatok közelségét, amíg egyik este a fürdőből kijövet egy béka ugrott elém a szobában. Ok, nem gond, megfogtam egy pohárral és kivittem.
Lefekvés előtt elégedetten csuktam össze a laptopot, hogy egy újabb beadandót megírtam, indultam lekapcsolni a villanyt, amikor is látom, hogy a cipőimnél mozog valami. Egy másodperc múlva megtudtam mi az, egy kis kígyó. Akkorát visítottam, hogy Helen is felébredt. Visszaugrottam az ágyba és elkezdtem sírni, utálom, gyűlölöm a kígyókat és pókokat. Felőlem zebra és víziló is lehet a szobában, de ez a két állat semmilyen körülmények között nem megy át, még akváriumban sem.
Helenben volt annyi, hogy kiment és szólt a szomszédban a fiúknak, hogy jöjjenek már, én sokkolódtam. Markus és Shlomi kitették a kígyót, Uwe szintén parázott és messziről szemlélte, én oda sem mertem nézni, de azért megnyugtatott, hogy ahol kis kígyó van, ott van nagy is. Jól aludtam aznap éjjel. Ja, nem! Azóta nem alszom túl jól, de egészen megszoktam a körülményeket, Afrika ilyen. Szép és jó itt, de azért várom, hogy szerdán továbbrepüljünk Ausztráliába a következő világkupa állomásra. Megnézzük mit művelt a szupervihar a keleti parton, bár azt mondták, hogy Cairns annyira nem volt érintett és megrendezik a világkupát. Új verseny, új esélyek!
.
