fbpx

Benkó Barbi blogja: Andorra

Benkó Barbi (Focus Elite MTB Team) másfél hónap után ismét a világ legkeményebb darálójában, a mountain bike XCO világkupa sorozat soron következő állomásán versenyzett. Lássuk, mi történt Andorrában:

Egy számomra jó hírrel kezdem a gyors beszámolót, maradok jövőre is a csapatnál, ez most már hivatalos! Már most javában zajlanak a tárgyalások mindenhol jövő évvel kapcsolatban, nálunk már nagyjából kialakult a jövő évi keret, de még vannak bizonytalan személyek, így egyelőre semmit nem mondhatok, csak annyit, hogy lesz változás, de maradnak is sokan. A következő pár hétben minden lezárul.

Andorra

Életemben először jártam Andorrában, bár már Világkupát rendeztek itt régen is, csak akkor még fiatal voltam hozzá…:) Nagyon tetszett a hely, talán számomra az egyik kedvenc Világkupa, ami a helyszínt illeti. A pálya már nem annyira. Nem volt túl nehéz pálya, de ugyanakkor iszonyú kemény volt a verseny, mert 2000 méteren volt a rajt, innen már csak feljebb mentünk és ezt éreztük is, ami a másfajta oxigéncserét illeti.

Érdekes volt látni, hogy szinte senki nem edzett intenzíven a pályán a verseny előtt, máshogy pihente ki magát az ember, mert ahol a hotelek voltak a városban, az is 1400-on volt. Számomra nem úgy sikerült a verseny teljesen, ahogy elképzeltem, de legalább már látom a javulást, bár valami még mindig nincs rendben velem és senki nem tudja, hogy mi az, ez a legnagyobb baj. A héten még megyek pár kivizsgálásra, hátha megoldódik a rejtély. Igen, ez még mindig a májusi vírusos betegség utáni baj.

Andorra 2

Egész jól éreztem magam verseny előtt, még az első 3 körben is, 3. kör végén 2 percre voltam kb. az élen haladóktól, ami teljesen vállalható és nem is éreztem rosszul magam, de aztán hirtelen beütött a baj. 5 körünk volt, egyre rosszabbul lettem, nem tudom mitől, majd utolsó körben kétszer hánytam is, meg is kellett állnom, mert szörnyű rosszul lettem. Végül a 28-30. hely környékéről visszacsúsztam a 39-re és majd’ 11 perces hátránnyal értem célba.

Hát, nem egészen így képzeltem, de ez most ilyen lett. Verseny után még egy pár órát eléggé oda voltam, de aztán estére meg másnapra már semmi bajom nem volt. Mindegy, most folytatom tovább az edzéseket meg a versenyeket, már lényegesebben jobban mennek, aztán meglátjuk mi lesz belőle, rosszul nem érzem magam, kutatjuk, hol lehet a hiba. Legalább a csapat egy nagyon sikeres hétvégét zárt, happy volt mindenki. És a magyar srácok is jól mentek, gratula nekik is! Köszönöm a csapatomnak a most is perfekt segítséget és Bogár Gáboréknak, hogy hazahozták a cuccaimat autóval, így nem kellett egy napot a barcelonai reptéren töltenem, hanem bandáztunk a srácokkal a városban, amíg indult a gépünk.

Andorra 4

Hétvégén megint Horvátországban versenyzem, aztán egy szabad hétvége után valószínű egy meghívásos versenyre megyek Ausztriába, de mindeközben készülök keményen a VB-re, amire sajnos még nem tudjuk, hogy mehetünk-e, várjuk a visszajelzést a Szövetségtől, hogy lesz-e pénz vagy sem… A VB augusztus végén lesz!

http://benko.blogger.hu/

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo