Benkó Barbara – Út a top10-be: megszólal a taxisofőr és a pilisi sarlatán
Egy interjú sorozat keretében követjük végig, hogyan jutott el legeredményesebb mountain bike versenyzőnk, Benkó Barbara a junior vb ezüsttől a mélyrepülésig az elit felnőtt mezőnyben, majd hogyan sikerült felállnia a padlóról, idén sporttörténelmet írva a magyar kerékpársport első elit felnött top10-es eredményével az XCO világkupában.
Barbi történetén keresztül sok tanulságot vonhatunk le a sportág helyzetével kapcsolatban, a sokadik generáció nő fel úgy, hogy hasonló nehézségekkel kell szembe nézni a tehetséges fiataloknak. Nem utolsósorban az ő érdekükben is próbálunk mélyre ásni a tények feltárásában, hogy ifjú sportolóinknk segítsünk megtalálni a helyes irányt.
Benkó Barbi 2013 őszén
Barbitól az első részben megtudhattuk, hogy új edzői segítségével sikerült kimászni a gödörből, akik más szemléletet képviselnek, mint amit a hazai kerékpársport berkein belül megszokhattunk. Második részünkben a “taxisofőrrel” és a “pilisi sarlatánnal”, azaz a Norvégiában élő Lengyel Tamással és az itthon a kerékpár-bizniszben tevékenykedő Grósz Bélával beszélgetünk, hogyan és miért kezdődött a munkakapcsolat.
Bikemag: Nem tartoztok azok közé az arcok közé, akik a csapból is folynak a hazai kerékpáros életben, sőt, emlékszem volt idő, amikor kifejezett kérésetek volt, hogy csökkentsük a minimálisra az információáramlást a Barbival kapcsolatos közös munkátokkal kapcsolatban. Az interjú-sorozat első részével azonban mondhatjuk lehullt a lepel. Mivel jóban vagyunk, kicsit fura feltenni a kérdést, de biztos vagyok benne, hogy bőven akadnak az olvasóink között, akik nem ismernek titeket… Így most kérnék tőletek egy rövid bemutatkozást, a kerékpározáshoz való kötödésetekkel kapcsolatosan is. És kíváncsiak lennénk arra is, hová helyeznétek az önéletrajzotokban a Barbival való közös munkát?
Grósz Béla: Nem ugyanazt az utat jártuk be, amivel a magyar rendszerben kiírhatnánk a nevünk mellé, hogy EDZŐ. A 11 éves sportolói karrierem után… illetve az utolsó 3 évében én már az energetikában dolgoztam. Közel hat évig a vállalatfejlesztés és tanácsadás területén. Ez egy elég erős analitikus látásmódot adott, aminek sok mindent köszönhetek… De talán pont emiatt nem is szeretnek sokan vitázni velem, mert szeretek a dolgok mélyére ásni és bizonyítékot találni állításokra. Az energetika után kerékpár kereskedelem irányába fordultam, amit mai napig is sikeresen és örömmel folytatok.
Lengyel Tamás: 1992-ben kezdtem kerékpározni az FTC-ben Mahó Laci bácsinál, aztán KSI, majd felnőttként Csepel, FTC, egy olasz kitérő, újra FTC, Betonexpressz, majd Norvégia és végül Tusnád. 2010-ben fejeztem be a versenyzést. Többszörös magyar bajnok, Tour de Hongrie győztes vagyok, de álltam dobogón Norvégiától Belgiumon és Spanyolországon át egészen Dél-Afrikáig. Edzői tanulmányaimat a Norvégiába költözés miatt nem fejeztem be a TF-en. Beszélek 2 idegen nyelven, 10 éve élek itt északon és van egy gyönyörű lányom.
Lengyel Tamás a Tour de Hongrie sárga trikójában
Bikemag: Hogyan láttátok Barbi karrierjét a junior sikereitől kezdve addig az időszakig, amikor megkeresett titeket? Mit gondoltatok róla, mint versenyzőről, mint emberről, egyáltalán mennyire tartottátok rajta a szemeteket?
Lengyel Tamás: Juniorként került a látómezőmbe, amikor sikert sikerre halmozott, azt gondoltam sínen van, mert jó csapatokban versenyzett, de nem ismertem a részleteket. Aztán jó magyar szokás szerint hanyatlani kezdett, majd jöttek a kifogások. Amikor 2. éve zsinórban volt valami baj, akkor már látszott, hogy nincs minden rendben arrafelé. Barbi beszámolóit olvasva egyértelműen átjött, hogy komoly szakmai hiányosságok lehetnek. Néha beszéltünk róla egymás között Bélával, de csak futólag. Engem nem hozott különösebben lázba a női MTB sport, de sajnáltam, hogy egy vb-ezüstérmes gyakorlatilag eltűnik a süllyesztőben. Emberileg nem sokat tudtam róla, 3 alkalommal találkoztunk összesen, akkor is csak futólag beszéltünk 2-3 mondatot.
Grósz Béla: Nekem Barbi édesapja volt a nevelő edzőm, így Barbit gyerek kora óta ismertem és követtem. Láttam sikereit és láttam nehéz időszakait. Sok szempontból vagyok hálás Benkóéknak (ezt leírtam amikor abbahagytam a pályafutásom) és akármennyire voltam kritikusa Barbinak, belül mégis azt reméltem, hogy egyszer magára eszmél és elfogadja a segítségem. Ez a pillanat 2014-ben jött el.
Bikemag: Barbi említette az első részben, hogy egy “arcbavágós” levelet kapott, amikor megkeresett titeket a közös munka lehetőségével kapcsolatban. Vissza tudtok emlékezni erre a szituációra?
Lengyel Tamás: Béla mesélte, hogy megkereste Barbi és szeretne segítséget kérni tőlünk. Kis hezitálás után megbeszéltük, hogy vállaljuk, de csak szigorú megkötésekkel, ezt meg valaki írja meg neki. Végül én válaszoltam. Akkor úgy voltunk vele, rövid időn belül kiderül, érdemes-e foglalkozni vele, kap 2-3 hónapot, ha pedig link, megköszönjük a lehetőséget. Mindhármunknak megvoltak a maga problémái, amikre koncentrált, nálunk egy egyéves kisgyerek és a kemoterápiából éppencsak lábadozó Nóra volt a prioritás, Béláéknak Andrissal meg a vállalkozásuk fejlesztése kívánt teljes embert.
Egyébként semmi sértő nem volt a levélben, egyszerűen leírtam mi hogyan látjuk kívülről, milyen elvárásaink vannak és mi számunkra a kitűzött cél. Himihumi 27. Bajnoki cím, világvégi C2 verseny minket nem hoz lázba, Eb-vb-vk eredményekért hajlandóak vagyunk dolgozni. A kimaradt éveket nem lehet bepótolni, átugrani. Nem vagyunk rutinos edzők, egyikünk sem Tim Kerrison, de hárman kellő tapasztalattal rendelkezünk, hogy be merjük vállani, ha ő megbízik bennünk. Ez egy teszt is volt, mert nyilván pofonként érte a levél, nem volt hozzászokva a nyílt kritikához. Ehhez azóta is tarjuk magunkat, valakinek valami nem tetszik, megmondja direktben, nem kell felesleges köröket futni és színházat játszani.
Sokan kiakadnak, amikor a bajnoki címekről beszélek, teljesen más egy utánpótlásversenyzőnek az első bajnoki címe, meg amikor valaki gyakorlatilag igazi ellenfél nélkül megnyeri a 27. címét egy négyindulós bajnokságon. Érdekes módon a norvég vagy belga bringasportban dolgozó barátaimmal, ismerőseimmel soha nem kell vitatkoznunk róla, mi a jó eredmény és mi nem. Más az értékrend, itt nemzetközi mércével mérnek, ami odahaza szinte ismeretlen.
Grósz Béla, mint Grósz-Gym instruktor
Grósz Béla: Szépíthetjük a helyzetet, de egy profi sportoló is pénzből él. Ha nincsenek eredményei, akkor nem lesz szerződése a jövőben. Barbi is leírta, hogy két éve “rezgett a léc”, amit kívülről mi is így láttunk. Ezért első pillanattól kezdve tudattuk vele, hogy a jövőt – nem csak sportszakmailag, de a szerződése szempontjából is – a világ élvonalával való megmérkőzés jelenti.
Bikemag: Mi adta a motivációt, hogy belevágtatok a közös munkába?
Lengyel Tamás: Rengeteget beszéltünk akkor is a kerékpársportról, nyilván ebben nőttünk fel mind a hárman, ha kicsit másik részén is. Volt rálátásunk, mik a tipikus hibák, amiket mi is elkövettünk vagy épp az aktuális szakvezetés megcsináltatott velünk és szemmel láthatóan Barbaránál is megvoltak. Nekem mindenképp ott motoszkált, hogy nehogymár ne tudjunk ennél többet kihozni belőle, sajnáltam, hogy ennyire kilátástalan helyzetbe jutott valaki, akinek a tehetsége alapján a világelitben lehetne a helye. Ez egy hobbi, szeretem csinálni, érdekel, amit lehet elolvasok erről. Ha mi beletesszük amit tudunk, ő pedig megcsinálja, akkor egy tehetséges versenyzőnél talán még nem késő. Munka mellett kell valami, amiben az ember kiteljesedhet, valami ami örömet okozhat, adhatunk valamit, ami semmibe nem kerül, de segíthet másokon.
Grósz Béla: Mindig is “vissza akartam adni” a sportnak azt, amit kaptam tőle. Volt már Barbi előtt is projektünk, de az talán még a nulladik fázisban megbukott. Nagyon reméltem, hogy egyszer belefutunk egy olyan versenyzőbe, aki nem csak szavak szintjén akar teljesíteni és így megtehetjük az első lépést annak érdekében, hogy másoknak ne kelljen újra ugyanazokat a hibákat elkövetni, mint nekünk anno….
Bikemag: Hogy éltétek meg azt a helyzetet, hogy Barbi az első “igazi tanítványotok”, ami gondolom azért komoly felelősség is?
Lengyel Tamás: Ezért volt jó többen belevágni, kiegészítjük egymást. Közös döntéseket hozunk, ha szükség van rá, megbeszéljük mi legyen. Azért a mi korunkban voltak már komoly felelősséggel járó döntések is az életünkben, de nyilván Barbara a kezünkbe adta az “utolsó” esélyét, ez pedig komoly dolog, egy másik ember élete, boldogulása, megélhetése nem játék. Eddig még mindig segítettem a hozzám fordulóknak, lehetőségeimhez mérten ezekután is fogok, ha látom értelmét és van rá lehetőség.
Teremben
Grósz Béla: Én örültem neki és belül tudtam, hogy sikeresek leszünk, mert láttam a szükséges elkötelezttséget Barbarán. Nagyon fontos megérteni, hogy egy ilyen munkával járó felelőség lehet akár nyomasztó is ha csak abban élünk, hogy mit ronthatunk el. A helyzet szerintem az, hogy mindig fogunk hibázni. Hol ezzel, hol azzal… Az viszont, hogy ezekből a hibákból tényleg tudjunk tanulni és tovább lépni (a saját egónkat elengedve) ez egy kardinális kérdés. Ezért volt tényleg fontos, hogy többen voltunk és tényleg objektívan próbáltunk tekinteni a folyamatra.
Bikemag: Min alapult a koncepciótok, amivel úgy gondoltátok, hogy hozzá tudtok járulni Barbi fejlődéséhez?
Lengyel Tamás: Azt tudjuk, mi mit hibáztunk el anno, ha csak azokat nem hagyjuk elkövetni amiket mi megtettünk, már sokkal beljebb van bárki is legyen az alany. Én a kerékpáros részhez konyítok valamit, Béla a kondiban és a táplálkozásban érdemelte ki a sarlatáni titulust. Ha kijavítjuk a teljesen egyértelmű hibákat, már fényéveket léptünk előre. Felmértük a problémákat és megnéztük min nyerhetünk a legtöbbet, így haladtunk lépésről lépésre, azok a dolgok voltak priorizálva, amivel adott idő alatt a legtöbbet fejlődhetett. Nyilván ahogy haladunk, egyre nehezebb nagyot ugrani, de a mi tudásunk mellett is van még bőven javítandó, hívhatjuk tartaléknak is. Ez egy annyira sokrétű munka, hogy órákat lehetne róla beszélni, ezért nem fogom megpróbálni pár mondatban összefoglalni.
Grósz Béla: Azt gondolom, hogy alapvetően eltér a nézetünk a sportról, teljesítményről a hazai átlagtól… Számtalan forrásból lehet ma már szert tenni edzéstervere, legyen ez ingyenes vagy egy fizetett edző. A probléma ott rejlik, hogy a sportoló teljesítményének csak egy töredéke az, amit egy hét napra bontott táblázatba beírt időtartamok és intenzitások meghatároznak. Ez azt is jelenti, hogy a sportolót embernek is kell tekinteni és mint ember a heti 20-30 óra edzés mellett van fennmaradó 150-160, ami legalább ennyire befolyásolja a “végterméket”. Mi a teljes képet nézzük, nem csak tervet írunk.
Dàrdai Pàl írta nemrég, hogy csináltathatja valaki a Barcelona edzéseit, ha nem alkalmas rá a csapata… de hogy sportágnál maradjunk, akkor azt is mondhatjuk, hogy még senki nem nyert Tourt Armstrong edzéstervét követve.
Bikemag: Mik voltak a Barbival kapcsolatos első, legérdekesebb észrevételek?
Lengyel Tamás: A pozitív, hogy gyorsan tanult és mindent megcsinált, önállóan megszervezett, a negatív, hogy számunkra teljesen egyértelmű dolgokkal nem volt tisztában, olyanokkal, amikre nem is gondoltunk, hogy 10 év versenyzés után téma kell legyen. Egyértelműen ramaty állapotban volt, rengeteg alap hiányossággal. Béla mondta mindig az első télen a kondira, hogy idén az egészséges ember szintjének az elérése a cél. Számomra a legérdekesebb 2-3 hónap után realizálódott, hogy egy “robot”. Kezdetben a legnagyobb kérdőjel a hozzáállása volt, ami így utólag minden várakozásunkat felülmúlt. Mindig, mindent végrehajtott és lelkiismeretfurdalása volt akkor is, ha rajta kívülálló okok miatt nem sikerült neki valami. Ezen a mai napig lamentálok, ilyen hozzáállással mennyi hiba kellett ahhoz, hogy a vb ezüstéremtől a körhátrányig jusson.
Grósz Béla: Azt hiszem nagyon súlyos tévhitben szenvednek itthon sokan, akik hazai vagy külföldi edzők munkáját megkérdőjelezhetetlennek tartják. Számos vitát kellett követnem, ahol érvek hijján azzal zárult, hogy “Csak tudjuk, hogy mit csinálunk hiszen X éve vagyunk a sportban és Y edzői papírunk van…” Sajálom, hogy megint el kell oszlatni egy pár felhőt, de a sportot nem diplomákra játszák. Itt az eredmények számítanak. Amennyiben meg valaki nem tud eredményeket produkálni, akkor marketing ide vagy oda… nem jó edző.
Barbi egy cyclocross versenyen
Megint csak azt gondolom, hogy nem titok, hogy mi nem fogunk nyerni népszerűségi versenyt (tegyük hozzá, hogy leginkább azok köreiben nem vagyunk népszerűek, akik nem voltak hajlandóak 10 percet arra áldozni, hogy elfogulatlanul meghallgassák álláspontunkat), de mindig ki mertük mondani valamiről ha az rossz volt és nem működött. Ezek közé tartozott Barbara német csapatfőnökének edzésterve, ami rendszertelen és Barbara képességeit teljesen figyelmen kívül hagyta.
De még ennél is fontosabb, hogy számos sportoló nem kapja meg a “profi” csapatától azt a hátteret, amit feltételeznek azok, akik csak a külső mázat látják. Barbaránál is nagyon jól hangzik a gyári csapat… de sajnos ők sem tudtak olyan igényeket fedezni, ami elengedhetetlenek a teljesítményhez. Ehhez egy külön stáb kell.
Bikemag: Hogy alakult ki a bizalom?
Lengyel Tamás: Az egy hosszabb folyamat volt, nyilván Béla felé volt nyitottabb, ők voltak barátok és volt lehetőségük a virtuális világon kívül is találkozni, beszélni. Sok döntésbe belevontuk Barbit is és egy párszor neki is lett vezetve a falnak, ha úgy éreztük, nem ért egyet velünk valamiben. Klasszikus első példa egy ciklokrossz verseny volt, ahol együttműködésünk első vagy második hétvégéjén rajthoz akart állni. Mondtuk neki, ha elindul, lenullázza magát napokra, nem fog tudni edzeni ahogy kellene, esetleg le is betegedhet.
Végül úgy döntött, elindul nulla edzésből és ahogy jósoltuk neki, napokig alig tért magához a verseny után, nem tudta a következő heti tervezett munkát megcsinálni. Másodszorra már kevésbé kétkedett. Az utolsó komoly csata, ahol nyíltan ki is mondta, hogy ezentúl csak ránk hallgat, a tavalyi világbajnoki indulás volt, ahol szerintünk sérülés miatt felesleges volt elindulnia, de külső nyomás hatására mégis vállalta. Sok apró epizód és idő kellett hozzá, hogy ez kialakuljon. Barbi tudja, hogy nekünk egyetlen célunk, hogy sikeres legyen, nem függünk senkitől, sem emberileg, sem anyagilag, nincs közünk a sportág napi problémáihoz, más szemlélettel állunk ehhez, mint a többség.
Grósz Béla: Sose kértünk egy Forintot sem Barbitól, de cserében egyet kértünk tőle, hogy legyen velünk őszinte, mert úgy tudunk segíteni. Ez persze elég sok privát információ megosztását is kívánta, ami azonban mindig csak egy célt szolgált, az pedig az, hogy Barbara minél jobban teljesítsen. Ahogy lépésről lépésre kiderült, hogy a “megjósolt” következmény fog bekövetkezni, Barbi úgy fogadott el minket és a döntéseinket is. Persze mindig vannak aktuális “kihívások”, de haladunk szépen az útunkon.
Bikemag: Mik voltak az első legérdekesebb tapasztalatok, ami az edzői munkával kapcsolatos?
Lengyel Tamás: Nehéz bármit is kiemelni, rengeteg tapasztalatot szereztünk menet közben, feltehetőleg még fogunk is, ez nem egy kéthetes projekt. Ami biztos, rengeteget jelentene, ha rendszeresen láthatnánk élőben, legalább a versenyeken, de erre jelenleg nincs lehetőség.
Grósz Béla: Az lepett meg, amit valahol sejtettem is, hogy mennyi urban-legend és dogmatikus nézet irányítja egy élsportoló életét és edzéseit. Egy példa, amin mai napig nem tudok túl lépni, hogy sok sportoló egyszerűen olyan keveset és rossz összeállításban eszik, hogy ezzel szabotálja a saját telejsítőképsségét. Mindenki megszállottja annak, hogy könnyű legyen, de megfelelő minőségű és mennyiségű tápanyag nélkül első körben csak a regnerációja nem lesz megfelelő a sportolónak. Ha ez a folyamat meg sokáig tart… márpedig az általam látott esetekben sokáig tart, akkor egészségügyi konzekvenciái is lehetnek.
Bikemag: Emlékeztek azokra a jelekre, amikor már a közös munka során is látszott, hogy Barbiban több van, mint a 30. hely környéke?
Lengyel Tamás: A téli felkészülés végén a ciprusi verseny volt az első, ahol látszott, mi a realitás, majd az első két világkupán is remekül ment. Kiderült, hogy az idő rövidsége ellenére mekkora lépést tettünk és addigra rengeteg ismeretlen hiányosság is a felszínre került, ami sokat hozhat a konyhára, ha kijavítjuk. Az is látszott, hogy rengeteg munkát kell beletenni, de mint fent írtam, a munkamorállal soha nem volt gond.
Grósz Béla: Nekem sokkal inkább azok a pillanatok maradtak meg, amikor Barbarának hirtelen értelmet nyert, hogy valamit (ami addig absztrakt lehetett az eddigi tevékenységei tükrében) miért is csinálunk. Ezek voltak azok a pillanatok, amikor már nem csak mi próbáltunk meg külsőleg hatni rá, hanem ő is megértett egy komplex összefüggés rendszert, ami segítheti a jövőben.
Bikemag: Hogyan láttátok ekkor a lehetőségeit, meddig juthat el Magyarországról a nemzetközi elit mezőnyben?
Lengyel Tamás: Erő és hozzáállás alapján látszott, hogy messzire, de vannak fizikális és mentális korlátok, aminek a leküzdését nehéz időhöz kötni, annyi mindentől függ a jó eredmény az MTB sportban, hogy nagyon nehéz jósolni.
A Top10 eléréséhez (a kiváló fizikai felkészültség mellett) legfontosabb a jó rajtpozíció, ehhez rengeteg UCI-pont kell, de a teljesítményt nem áldozhatjuk a folyamatos pontszerzés oltárán, mert akkor meg a fontos versenyeken nem lesz meg a forma. Hárommal jobb rajtpozícióért kár kizsigerelni a folyamatos utazásokkal.
A pálya jellege rengeteget számít, fekszik vagy nem fekszik. Mivel nem mi vagyunk a legerősebbek és a legtechnikásabbak sem, ez döntően befolyásolja az eredményt, erre jön még az időjárás, vizes sáros pálya sokkal nagyobb rizikó, kiszámíthatatlan. Lassan 2 év után egyértelműen látszik mi az ami jól megy és mi az, amiben javulni kell, ha stabilan top10-et szeretnénk.
Ezekhez jön bónusznak a magaslat, évi 2 világkupa van 1500 méter felett, ami külön speciális felkészülést igényel, rengeteg tapasztalatot, és komoly anyagi áldozatot kíván. Rengeteg dologra lenne még szükség, rendszeres lejtőzés, magaslati táborok, utazások komfortosítása, megfelelő edzőpartnerek, országúti, ciklokrossz, MTB naptár összehangolása, hogy csak a legfontosabbakat emeljem ki.
Grósz Béla: Megint nem a legszerényebb kijelentés, de már a legelején, amikor elkezdtük listázni egymás között az akut problémákat, amiket relatíve gyorsan meg tudunk oldani, akkor már mertem egy olyat állítani, hogy Barbi 2015-ben TOP20 körül lesz világkupákon és lehet egy TOP15-ös eredménye. (Talán a legegyszerűbb példa erre az volt, hogy Barbi nagyon sok napot volt beteg az utóbbi években ilyen-olyan problémákkal. Akkor mondtam Tominak, hogy ha ezeket a beteg napokat le tudjuk csökkenteni, már akkor kb. 10%-kal többet tudunk edzeni éves szinten.)
Ezt eleinte Barbi kétkedve fogadta, de ahogy haladtunk és teltek a hetek, egyre jobban haladt a bringa alatta és ő is egyre jobban kezdett hinni benne. Azt hiszem az első tényleges áttörésünk a tavalyi világkupa volt Nove Mesto-ban, ahol Barbi 19. lett. Itt nyert végleges visszaigazolást az a “matekolásunk”, amit még télen csináltunk.
A következő részben már Barbival közösen beszélgetünk a közös munka kulisszatitkairól…
