fbpx

Az utolsó Dynamo Maraton

Sajnos a Kürtös Kupán felröppent hírt a szervezők is megerősítették. Jövőre egy igazán hangulatos maratonnal lesz szegényebb a versenynaptár. A szervező Kinizsi SK lelkesedése, a hegyikerékpár sport iránti szeretete, ellenére nem győzi a szervezésével járó nehézségeket. A kis csapat erejét meghaladja egy ilyen méretű rendezvény lebonyolítása, így jövőre csak kisebb „akciókat” terveznek.


Na, de nem rohanok ennyire előre, mert a mostani verseny méltó befejezése volt egy sikeres sorozatnak. A 166 fős indulószám elmaradt a tavalyitól, de a hangulat ennek ellenére talán 2008. augusztus 23-24-én a korábbiakét is felülmúlta. Borongós időben indultunk Gyenesdiásra, de legnagyobb örömömre a versenyközpont melletti parkoló tele volt. A borult ég és a csöpögő eső dacára derűs szervezők és jókedvű indulók vártak. A környezet mit sem változott, a rajthelyül szolgáló tisztást szép erdő öleli körül, a közeli hegytetőn lévő kilátóról pedig a Keszthelyi-hegységben és a Balatonban gyönyörködhetünk.


Le ne késsük a rajtot! A startvonalnál már gyülekeznek a bringások, Bíró Ádám gondoskodik a zenei aláfestésről és rajt! A versenyzők két távon mérhették össze erejüket. A terep változatos, a kijelölt útvonalon tempósan lehet haladni, a talaj szerencsére gyorsan felszívta a csapadékot, így sikerül a dagonyát is megúszni. A pályabiztosítás most sem hagy kívánnivalót maga után, mindenki biztosan célba ér. A rövid távot Kuchta Attila (Tatabányai KTK), a hosszút Horváth Csaba (KTM Erste Leasing) tejesítette elsőként. A nap hosszúra nyúlik, mert a szervezők az utolsókat is meg akarják várni az eredményhirdetéssel. Az elégetett kalóriát mákos tésztával és gulyáslevessel pótolhatják, szomjukat pedig sörrel – persze szigorúan alkoholmentessel? csillapíthatják a versenyzők.

A versenyközpont madártávlatból
Miután mindenki célba ért, a rendezvény motorja Léránt Balázs köszönetet mondott szervezőtársainak, és dobogóra hívta a leggyorsabbakat. Az utolsó Dynamo Maraton ismételten választ adott arra, hogy miért járok olyan szívesen Gyenesdiásra. Szomorú, hogy a hasonló kis versenyek sorra múlnak ki, mert bár a nagyoknak is megvan a varázsa, a picik sallangmentesek, nyugisak és sokkal családiasabb légkörben zajlanak. Kesergés helyett inkább visszatérek az elején említett „akciókra”. Jövőre harmadszor kerül megrendezésre a Kürtös Kupa, de az ígéretek szerint más meglepetéssel is készül a Kinizsi SK. Remélem, hogy lendületük még sokáig gondoskodik felejthetetlen gyenesdiási élményekről.

A lelkes szervezőgárda


Eredmények:

30 km női felnőtt:
1. Varga Barbara
2. Karácsonyi Ildikó
3. Szekér Adrienn ZKSE

30 km férfi felnőtt:
1. Kuchta Attila Tatabányai KTK
2. Csorja Péter Balaton-Party KE
3. Czenki Tamás ZKSE

55 km férfi felnőtt:
1. Horváth Csaba KTM Erste Leasing
2. Kusz Mátyás ZKSE
3. Veres Ferenc

Bővebb eredménylista: www.dynamo-maraton.atw.hu

Szöveg forrása: Kovács Botond

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo