fbpx

Az „Ördög” Magyarországon – interjú Claudio Chiappucci-val

Claudio Chiappucci a júliusi Central European Tour népszerűsítése érdekében érkezett hazánkba két napra. Az egykori Carrera csapatban Marco Pantanival „osztották a mezőnyt” a hegyeken az olasz szurkolók nagy kedvenceként, s az idén már 49 éves bringás sztárban mi is egy nagyon szimpatikus, közvetlen embert ismertünk meg.

Az „Ördög” Magyarországon – interjú Claudio Chiappucci-val

Claudio Chiappucci meghatározó szereplője volt a kilencvenes évek elején-közepén a nagy körversenyeknek, de ahogy maga is elmondta, Miguel Indurain annyival jobb volt abban az időben mindenkinél az időfutamokon, hogy nem volt ellenszer. Az „Ördög” becenévre hallgató kerekes ennek ellenére hosszú idő után ért el olaszként kimagasló összetett-sikereket a Tour de France-on, háromszor egymás után végzett dobogón (1990, -91, -92). A Giro d’Italia-n hasonló sorozatot produkált 1991 és 1993 között.

Az „Ördög” Magyarországon – interjú Claudio Chiappucci-val

A Tour de France-on kétszer nyerte el a legjobb hegyi menőnek járó pöttyös trikót, és három szakaszgyőzelmet szerzett, köztük az emlékezetes sestriere-i hegyi befutón, amikor az egész napot szökésben töltötte, s végül Indurain és Gianni Bugno üldözték keményen. Kedvenc győzelmét így kommentálta nekünk Claudio:

„Valamivel próbálkozni kellett, mert Indurain ellen nagy előnyt kellett volna gyűjteni a hegyekben, annyival jobb volt az időfutamon. A sestriere-i győzelem azért is fantasztikus volt, mert átlátogatott Olaszországba a Tour és hazai közönség előtt sikerült nyerni.”

Az „Ördög” Magyarországon – interjú Claudio Chiappucci-val

Chiappucci profi pályafutása lényegi részét (1985-1996) egy csapatban, a Carrerában töltötte, elmondása szerint négy éven át volt Marco Pantani szobatársa. Dicsőséglistáján szerepel még a Giro ponttrikója (1991), a Vuelta hegyitrikója (1990, 1993) és Milánó-SanRemo győzelem (1991), amikor pont a CET-sajtótájékoztatón is jelen lévő csapattársával, Abduzsaparovval teljesítettek óriásit, Claudio szökésből nyert, Abdu pedig a mezőnyhajrán érkezve harmadik lett, így a Carrerából ketten is dobogóra állhattak. Spanyolországban a baszk- és a katalán körversenyen, valamint a Clasica San Sebastian egynaposon aratott győzelmet. Profi karrierjét a kilencvenes évek végén fejezte be, kisebb csapatban tekert még 1999-ig.

Az „Ördög” Magyarországon – interjú Claudio Chiappucci-val

Beszélgetésünkből kiderült, jelenleg kétlaki életet él Varese és Milánó között, ennek ellenére Juventus szurkoló, és 17 éves fia is focizik. Lányának feltétlenül kürtős kaláccsal akart kedveskedni, amikor hazatér, erről Stubán Ferenc szövetségi kapitány gondoskodott is, mint ahogy olasz tolmácsként az alábbi interjúban is segített a Bikemag számára:

Bikemag: Mivel foglalkozik azóta, hogy abbahagyta a versenyzést?

Claudio Chiappucci: A kerékpársport népszerűsítésén dolgozom, különböző versenyekhez adom az arcom, legközelebb például a Giro d’Italia egyik befutóhelyszínére látogatunk az olasz körverseny promótálására. Egyébként még mindig sokat biciklizek, GranFondo (olasz országúti tömegsport sorozat) versenyeken indulok, évente még húszezer kilométer összejön…

Bikemag: Milyen kerékpárt hajtasz?

Claudio Chiappucci: Egy BMC bringám van elektromos Dura Ace-szel szerelve.

Az „Ördög” Magyarországon – interjú Claudio Chiappucci-val

Bikemag: Mi jut eszedbe először a mai kerékpársportról, ha összehasonlítod a ti időtökkel?

Claudio Chiappucci: Kevesebb a karakteres versenyző, mint a mi időnkben. Kevesebb az egyéni ötlet, támadás, a kísérőautóból versenyeznek a direktorok.

Bikemag: Tud mondani olyat, aki nem ilyen? Ki a kedvenc versenyzője?

Claudio Chiappucci: Alberto Contador, Alejandro Valverde.

Az „Ördög” Magyarországon – interjú Claudio Chiappucci-val

Bikemag: Contador miért tud ennyivel jobb lenni versenyzőtársainál?

Claudio Chiappucci: Nagyon okosan versenyez, és a hegyeken ő a legerősebb, nagyon könnyed technikával hajt hegyen. Mentálisan is nagyon erős és sokat segít, hogy a csapatán belül teljesen egyértelműen ő az abszolút első számú ember.

Bikemag: Valverde nyerhet Tour de France-t?

Claudio Chiappucci: Szerintem lehet esélye. Nagyon jó formában tért vissza, ha így folytatja, bármire képes lehet. Nyert már GT-t, a Vueltát, akár benne lehet egy Tour is, de nagyon nehéz megjósolni idén, ki nyeri a Tour de France-t.

Az „Ördög” Magyarországon – interjú Claudio Chiappucci-val

Bikemag: Fiatalok közül okozhat valaki meglepetést? Kit tart kimagasló tehetségnek?

Claudio Chiappucci: Szerintem nem. Vannak, akik megérkeznek, nyernek versenyeket, de egyenletesen jó teljesítményt nem nagyon mutat most senki. Talán Peter Sagan-t emelném ki a fiatalok közül, de neki nehéz dolga van, mert a Liquigas csapata nagyon erős és nem mindig kap lehetőséget, hogy ő legyen a nyerő ember.

Bikemag: Mi az, amit pozitívan lát a mai kerékpársportban a régi időkkel összehasonlítva?

Claudio Chiappucci: Több a megjelenése a kerékpársportnak, a mi időnkben kevesebb profi versenyző volt. Most könnyebben kapnak lehetőséget a versenyzők, és nagyobb az egész cirkusz.

Az „Ördög” Magyarországon – interjú Claudio Chiappucci-val

Bikemag: Köszönjük a beszélgetést és jó szórakozást kívánunk a délutáni horgászáshoz és bográcsozáshoz (mert mi mással zárhatták volna a vendégek a magyarországi látogatást…).

Szöveg: Takács Tamás

Fotók: Vanik Zoltán

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo