fbpx

Az olimpiai indulást tűzték ki célul a Kross kerékpárosai

Nem először mutatunk be lengyel példát a Bikemagon, ezúttal a Kross Racing Team mountain bike-osainak csapatbemutatójáról jelentkezünk.

Tavaly betekintést nyerhettünk a lengyel utánpótlás nevelés struktúrájába, most egy hazai márka köré épített csapatról, az élsportról lesz szó. Az évtizedes múltra visszatekintő Kross kerékpárgyár által támogatott csapat, a Kross Racing Team 2015-re leszerződtette a lengyel kerékpársport legsikeresebb mountain bike versenyzőnőjét, Maja Włoszczowskát, ezzel az MTB sport csúcsát jelentő olimpiai számban, a cross-country-ban is reflektorfénybe kerültek.

Maja Włoszczowska nyilatkozik

Maja Włoszczowska nyilatkozik

Hazájuk médiájában is jobban eladható a minden szempontból lengyel történet, van értelme, hogy a versenyzők, a technikai háttér bemutatásán is már profik dolgoznak, így került sor a több hírcsatornán is figyelemmel kísért prezentációra Varsóban. A február 10-én tartott csapatbemutató üzenete világosan értelmezhető, a Kross Racing Team képviseltetni szeretné magát Rióban, a lengyel olimpiai válogatottban, természetesen lengyel Kross kerékpárokon!

A Maja Włoszczowska, Anna Szafraniec-Rutkiewicz, Kornel Osicki, Bartłomiej Wawak összeállítású, UCI-bejegyzésű profi mountain bike csapatból erre természetesen 2010. világbajnoknőjének és a Pekingi Olimpia ezüstérmesének, Maja Włoszczowskának van a legnagyobb esélye, de sokat várnak a szintén frissen igazolt lengyel 23 év alatti cross-country bajnoktól, Bartlomiej Wawaktól is. A Kross Racing Team így – az eddigi jobbára maraton sikerek mellett – az olimpiai számban is leteheti névjegyét nemzetközi porondon.

A Kross Racint Team: Maja Włoszczowska, Anna Szafraniec-Rutkiewicz, Kornel Osicki, Bartłomiej Wawak

A Kross Racint Team: Maja Włoszczowska, Anna Szafraniec-Rutkiewicz, Kornel Osicki, Bartłomiej Wawak

A csapat spanyolországi edzőtáborozás után két hét múlva kezdi a versenyszezont, az olimpiai szereplés mellett céljuk a világbajnokságon és az Európa-bajnokságon való minél jobb szereplés is. Mindehhez a teljes technikai hátteret a lengyel kerékpárgyár, a Kross biztosítja, akiknek úgy tűnik, kifizetődik az élsportba fektetett energia, a csapat már nemzetközi szinten is jól látható reklámfelületként üzemel.

Érdekesség, hogy a Kross a magyar kerékpáros élsportolóknak is az egyik fő támogatója, a maraton bajnok és olimpiai kvótafutó Blazsó Mártont, valamint a szintén többszörös maraton bajnok Dósa Esztert is szponzorálják, mindketten szereztek már idén az olimpiai kvalifikációba számító UCI-világranglista-pontokat.

Fotók: Bartosz Wolinski

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo