fbpx

Augusztus 17-én rajtol a One Belt One Road Nations’ Cup Hungary ifjúsági világkupaverseny

Az előzetes nevezések alapján tizennégy csapat – 12 nemzeti válogatott és 2 klubcsapat – közel 90 versenyzője áll majd rajthoz augusztus 17. és 19. között a 2022-es ifjúsági kerékpáros világkupa-sorozat magyarországi viadalán, melynek a 2020-as és a 2021-es évhez hasonlóan ezúttal is Nyíregyháza lesz a központja.

A 2020-as szezonban hatalmas sportdiplomáciai sikerként először látogattak Magyarországra a korosztály legjobbjai, melynek kapcsán hazánk közel száz év után adhatott otthont ismét egy világversenynek a sportág történetében – ráadásul példaértékű volt, hogy a koronavírus-helyzet viszontagságai ellenére a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei viadal volt az egyetlen ifjúsági világkupa-futam, amely megrendezésre került, ezt pedig a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) vezetősége is pozitívan fogadta.

A verseny lebonyolításának az volt az elsődleges célja, hogy a szervezők, támogatóik, partnereik segítségével megalapozzák az elkövetkezendő évek sikereit, a fejlődés pedig az egy évvel későbbi, 2021-es mezőny minőségén is meglátszott. A hazánkba érkező csapatok színeiben már olyan versenyzőket is láthatunk, akiknek fiatal koruk ellenére aláírt szerződésük van egy-egy a sportág elitjét jelentő klub utánpótlásához.

Természetesen egy ilyen kaliberű verseny a hazai kerékpársport számára is rengeteg előnyt biztosít, hisz a magyar fiatalok szerencsére már az elmúlt két évben is bizonyították, hogy versenyben vannak a világ élvonalával. A nemzeti válogatott mellett idén a kecskeméti MKB Cycling Team is rajthoz áll.

A 2022-es idényben a tízfordulós sorozat kilencedik állomásának adhat otthont hazánk augusztus 17. és 19. között. A verseny egy 3,8 kilométeres prológgal kezdődik Nyíregyházán, majd másnap a megyeszékhely és Ibrány között egy 111,6 kilométeres mezőnyetap várja a kerekeseket. A zárónapon Vásárosnamény és Nyíregyháza között teker majd a karaván, ezúttal 117,4 kilométert megtéve.

Fotók: Vígh Attila

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo