fbpx

Amikor a szökevény pár méterrel hazaér… – videó

Általában többen drukkolnak az utolsó kilométereken a szökevénynek, mint a mezőnynek, de általában a mezőny az erősebb, sokszor fordul elő, hogy a céltól pár száz méterre darálják be a magányos harcosokat. A Lengyel Körverseny Tarnów és Katowice közötti 235 kilométeres 4. szakaszán nem így történt.

phinneyA amerikai Taylor Phinney (BMC) már tegnap is megmutatta Thor Hushovd segítőjeként, hogy nagyon jó formában van, és amikor ma az utolsó öt kilométeren belül egyedül betámadta a Belkin vezette pelotont, illett volna komolyabban venni az „átlagos” próbálkozóknál…

A BMC versenyzője nem hiába a világ egyik legjobb tempómenője, amit ma láthattunk tőle, arra nagyon kevesen képesek a világon. Mire a mezőny kapcsolt, már 15 másodperces előnye volt, s bár az utolsó két kilométeren ez folyamatosan csökkent, arra még így is maradt ideje Phinney-nek, hogy feltegye a kezét a célvonalon a rázúduló mezőny előtt!

Videón az utolsó kilométerek:

Az összetettben nem történt változás, maradtak az olasz hegyi etapokon kiosztott időkülönbségek, a lengyel Rafal Majka vezet a kolumbiai Sergio Henao (Sky) előtt.

Lengyel Körverseny 4. szakasz eredménye:

1 Taylor Phinney (USA) BMC Racing Team 5:40:17
2 Steele Von Hoff (Aus) Garmin-Sharp
3 Yauheni Hutarovich (Blr) AG2R La Mondiale
4 Aidis Kruopis (Ltu) Orica-GreenEdge
5 Reinardt Janse Van Rensburg (RSA) Team Argos-Shimano
6 Thor Hushovd (Nor) BMC Racing Team
7 Luka Mezgec (Slo) Team Argos-Shimano
8 Bartlomiej Matysiak (Pol) CCC Polsat Polkowice
9 Daniele Ratto (Ita) Cannondale Pro Cycling
10 Daniel Schorn (Aut) Team NetApp-Endura

Összetett állás:

1 Rafal Majka (Pol) Team Saxo-Tinkoff 21:55:02
2 Sergio Luis Henao Montoya (Col) Sky Procycling 0:00:04
3 Christophe Riblon (Fra) AG2R La Mondiale 0:00:06
4 Jon Izaguirre Insausti (Spa) Euskaltel-Euskadi 0:00:09
5 Domenico Pozzovivo (Ita) AG2R La Mondiale 0:00:13
6 Eros Capecchi (Ita) Movistar Team
7 Thomas Rohregger (Aut) RadioShack Leopard 0:00:18
8 Ben Hermans (Bel) RadioShack Leopard 0:01:14
9 Tanel Kangert (Est) Astana Pro Team 0:01:34
10 Javier Moreno Bazan (Spa) Movistar Team 0:01:50

Lengyel Körverseny 3. szakasz

Lengyel Körverseny 2. szakasz

Lengyel Körverseny 1. szakasz

.

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo