fbpx

Alberto Contador: utoljára szólt a hatlövetű

El Pistolero – Alberto Contador utolsó profi győzelmét aratta utolsó profi versenyén, a Vuelta a Espana legendás hegyi befutóján, az Anglirun. A borzasztó meredek emelkedőn az összetett dobogó állása is változott.

117 kilométeren és a szakasz második felében három hegyen át vezetett az út a “pokolba”, az iszonyú meredek (sok helyen 20%-os) Anglirura az idei Vuelta a Espana királyetapján. A rajtra megérkezett az eső is, így a lejtmeneteknek is megnőtt a jelentősége, még a piros trikós Chris Froome-nak is főhetett a feje, hogyan tudja majd a Sky kontrollálni a mai napot.

Egy meglehetősen erős szökés alakult ki, Roman Bardet-val, (Ag2R), a Yates-tesókkal (Orica-Scott), Marc Soler-rel (Movistar), Nicolas Roche-sal… A főmezőny nem is engedte messzire ezt a bolyt, a maximális előny másfél perc körül volt, már itt lehetett látni, hogy Alberto Contadornak és a Trek-Segafredo csapatának kell ez a szakasz.

Izgalomra már az első hegy után is volt ok, a szakadó esőben, a lejtmenetben Vincenzo Nibali (Bahrain-Merida) próbálkozott, de két csapattársával csak száz méternyi előnyt tudtak kiharcolni Froome-mal szemben. Leszakadtak viszont többen a top10-ből, például Miguel Angel Lopez (Astana) és Ilnur Zakarin (Katusha), utóbbi a következő emelkedőn vissza tudott zárkózni.

A második hegy csak a fárasztásról szólt, a Trek és a Bahrain-Merida is sokat dolgozott, fogyott is a sor a lejtmenetre. Lefelé ismét Nibali feszegette a határokat, aminek bukás lett a vége, de előrébb Soler és De La Cruz is esett, Soler szerencsére rögtön vissza tudott ugrani a bringára. Froome elöl lassított és megvárták Nibalit, majd biztonságos tempóban folytatták az ereszkedést.

Contador viszont elgurult kicsit, csapattársával, Pantanóval és honfitársával, Enric Mas-szal (Quick-Step) így az Angliru legelejétől támadták a legendás hegyet. Hamar 30-40 mp előnyre tettek szert a piros trikós csoportjával szemben, melyben először a Sunweb próbált tempót menni Wilco Kelderman dobogójáért.

Contador közben szépen begyűjtötte a korábbi szökevényeket, fantasztikus volt látni, hogy a legendás kerékpárosnak nemcsak honfitársai, de még az ausztrál Yates-tesók is megpróbáltak besegíteni kicsit. Az Angliru igazán meredek részét elérve aztán a spanyol ritmust váltott, és egyedül folytatta tovább a célig.

Az üldözőboly közben hasonló tempóban, 1:10-1:20 perc hátránnyal követte Contadort, hol Pellizotti vezetett Nibalinak, hol Kelderman, hol Poels. Nibali azonban ma nem volt olyan formában, hogy támadni tudjon, sőt, 2,5 kilométerre a céltól bajba is került, amikor Zakarin és Kelderman megrántotta a tempót.

Az utolsó kilométer videón:

A ritmusváltást Poels és Froome kontrázták meg, és faképnél is hagyták a többieket, egyesével jött mögöttük Zakarin, Kelderman, Pellizotti és Nibali. Contador szakaszsikere már nem forgott veszélyben, de az összetett pódiumra nem tudott felkapaszkodni, Zakarin menteni tudott, Kelderman azonban nem, így végül az orosz állhat fel holnap a dobogó harmadik fokára, Froome és Nibali mellé.

Lehetne méltatni hosszasan Alberto Contador pályafutását és versenyzői nagyságát, de rajongói valószínűleg látták a mai etapot, ami többet mondott minden szónál. Köszönjük Pistolero!

Vuelta a Espana 20. szakasz eredménye:

1 Alberto Contador (Spa) Trek-Segafredo 3:31:33
2 Wout Poels (Ned) Team Sky 0:00:17
3 Christopher Froome (GBr) Team Sky
4 Ilnur Zakarin (Rus) Katusha-Alpecin 0:00:35
5 Franco Pellizotti (Ita) Bahrain-Merida 0:00:51
6 Vincenzo Nibali (Ita) Bahrain-Merida
7 Steven Kruijswijk (Ned) Team LottoNl-Jumbo
8 Wilco Kelderman (Ned) Team Sunweb 0:01:11
9 Romain Bardet (Fra) AG2R La Mondiale 0:01:25
10 Michael Woods (Can) Cannondale-Drapac 0:01:36

 

Összetett állás:

1 Christopher Froome (GBr) Team Sky 79:23:37
2 Vincenzo Nibali (Ita) Bahrain-Merida 0:02:15
3 Ilnur Zakarin (Rus) Katusha-Alpecin 0:02:51
4 Alberto Contador Velasco (Spa) Trek-Segafredo 0:03:11
5 Wilco Kelderman 0:03:15
6 Wout Poels (Ned) Team Sky 0:06:45
7 Michael Woods (Can) Cannondale-Drapac 0:07:56
8 Miguel Angel Lopez (Col) Astana Pro Team 0:08:59
9 Steven Kruijswijk (Ned) Team LottoNL-Jumbo 0:11:04
10 Tejay van Garderen (USA) BMC Racing Team 0:15:36

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo