Egy kiváló kerékpáros portálon megjelenő RetroBlog nem lehet részrehajló, így ha Shimano alkatrészekkel is kezdtük az 1975-től bő 2 évtizedet felölelő retrokerékpár „aranykorszak” bemutatását, sokáig nem halogathatjuk a kerékpártechnika legmeghatározóbb fejlesztőjével, az olasz Campagnolóval szerelt kerékpár szerepeltetését.
A vicenzai gyárnak, illetve alapítójának, Tullio Campagnolonónak köszönhetjük többek közt a patentzárat, az első működőképes láncváltó szerkezetet, majd a végletekig kikönnyített, a versenysport igényeit kielégítő alkatrészeket, továbbá egyéb ipari remekműveket, mint a Delta féket vagy a Record hátsó váltók futurisztikus formavilágát.
A kerékpár lelke mégiscsak a vázszett, amely esetünkben olasz gyártmány, ellenben minden tradícióval szembe menve nem kiváló ötvözött acél csövekből készült, hanem alumíniumból, ráadásul alumíniummuffos ragasztással összeállítva. Eme akkor forradalminak számító technikai eljárás úttörője kétségtelenül az Alan volt. Kerékpárjaikon számos meghatározó országúti és ciklokrossz versenyt nyertek, tehát az alumínium alapanyag már a 70-es években bizonyította létjogosultságát.
Az ALAN S.r.l.-t Alberto Lodovico Falconi 1972-ben alapította, elsődlegesen abból célból, hogy különleges, új vázépítési technológiákat alkalmazzanak az akkor még alig ismert alumínium ötvözettel, illetve karbonszövetből készítsenek kerékpárvázakat. Az akkor ismert, csőformává alakítható alumíniumötvözet hagyományos hegesztési eljárásra nem volt alkalmas, így az új cég a ragasztásos vázépítési technológiára rendezkedett be.
A névválasztás családi tradíció szerint az alapítók neveiből eredt, Alberto (AL) és Annamária (AN) adta ki a 80-as évek technológiai forradalmasításaival azonosított márkanevet. Mivel mind az eljárás, mint a felhasznált alapanyag drágább volt, mint a hagyományos acélmegmunkálás és vázépítés, az Alan kerékpárok a felső árszegmensben helyezkedtek el, kedvező árú modell nem is létezett a kínálatban.
Az alapötletet minden bizonnyal a dinamikusan fejlődő repülőgépgyártás adta, ahol igen sok „duralumínium” alkatrészt alkalmaztak akkoriban, ott főként szegecseléssel vagy ragasztással végezték az illesztést. Manapság ezt az ötvözettípust már felváltotta a hegesztést is tűrő 6000-s, illetve 7000-s sorozatszámű ötvöz, de akkor még ez jelentette a technikai színvonal csúcsát. Az csöveket az ugyancsak talján, kormányiról híres 3T-től (TTT) szerezték be, a muffokat is velük öntették. (Az eljárás szempontjából nem sokban különbözhet a kormányszárgyártástól: melegkovácsolásról van szó, amelyet hőkezeléssel egészítenek ki.) A szakértelem így garantált volt, ez biztosította az Alan vázak megbízhatóságát, tartósságát.
A csövek rendhagyóan illeszkednek a muffokba: ezek végeit menetelték, majd a ragasztással együtt egymásba csavarták a vázelemeket. Ez bevett technológia volt repülőgépgyártásban, tehát nem nevezhetjük sem forradalminak, sem kísérleti jellegűnek. A ragasztóanyag speciálisan repülőgép-ipari célra, pontosan ilyen típusú rögzítéshez tervezett típus volt. A ragasztásos technológia lehetővé tette a különböző belső merevítéssel rendelkező, bordázott húzással készült, hőkezelt csövek alkalmazását is.
Az Alan vázak fogadtatása jó volt, bár nem ezek voltak a legkönnyebb vagy éppen legstabilabb vázak, menettulajdonságaikra nem volt különösebb panasz, ráadásul a versenyzők is szerették. Geometriájuk a klasszikus olasz vázépítő iskolát követte, a ragasztásos technológiára speciálisan kifejlesztett vázsablonokat is e szerint készítették.
A 70-as évek vége az Alannál már részben a karbontechnológiáról szólt, ebben is úttörőnek számított mind Olaszországban, mind egész Európában. Az új csőbeszállítójuk a japán Toray Industries lett, amely így indította a mára már közel egyeduralkodó státuszát a karbon kerékpárvázalapanyag-gyártásban. A kerékpáripar számos díjjal jutalmazta az Alan forradalmi törekvéseit. Az Alanban tisztelhetjük tehát mind az alumínium-, mind a karbonvázgyártás egyik előfutárát.
És milyen neves kerékpárcsapatok mentek Alannal a 70-es években? Íme egy rövidített lista: 1973-ban a német HA-RO, a lengyel nemzeti amatőr csapat (1973-1974), a Magniflex (1974-1979), a Furzi, a Vibor, a GBC, a Selle Royal, a Fiorella, a Famcucine, a Santini, továbbá külföldön a TEKA (Spanyolország), a Fangio (Belgium), a VARTA (Kolumbia), továbbá egyéb profi csapatok, mint a Fanini (Love and Life) vagy a Guerciotti (mielőtt saját maguk vázgyártásba fogtak). A versenyzők között pedig olyan nagy neveket találunk, mint Bertoglio (Tour 2. helyezett), Gavazzi, Baronchelli (Tour-győztes), Beccia, Battaglin (világbajnok, Giro-győztes), majd később Thevenet, Kuiper, Lejretta, Parra, Lucio Herrera, Johansson, ciklokrossz szakágban pedig Liboton, Zweifel, Wolfsholl, Stamsnijder, Thaler, Kluge (későbbi a Focus kerékpárok alapító). Pályán Clark, Risi, Golinelli, Brugna és Villa versenyzett Alan vázon.
A most bemutatott Alan a 70-es évek második felében a kínálat legmagasabb szintjén állt, a csövek festés helyett vörös lakkréteget kaptak, amely nemcsak súlycsökkenést tett lehetővé, de esztétikailag sem gyenge mutatvány. A muffokat összeszerelés előtt fényesre polírozták, majd színtelen lakkréteggel látták el. A hátsó saru is egész érdekes kialakítást kapott, a tengelypozíció rögzítése is megér egy misét. Mindent összevetve le a kalappal merész olasz vázgyártó előtt: az eredmény magáért beszél! Most pedig forduljunk a gépen látható alkatrészszett felé, mivel az is legalább annyira új és forradalmi volt akkoriban, mint a váz!
A 60-as évek második felében a Campagnolo átnevezte a legmagasabb szintű alkatrészcsaládját Nuovo Recordra, nemsokára megszületett a legendás formájú hátsó váltó, amely egészen a 80-as évek derekáig szerepelt a kínálatban. Eddy Merckx volt az első, aki ezt az új típust a kerékpárjára szerelhette, rögtön nyert is vele egy Tour de France viadalt, majd még 4-et ugyancsak Nuovo Record cuccokkal. A 70-es években a Campagnolo lényegében egyeduralkodó volt a kerékpársportban, aki komoly eredményeket akart elérni, annak bicaján a vicenzai gyártó csúcsszettje, azaz a Record működött.
A 70-es évek közepén megjelent a Campagnolo 17a betűjelzésű katalógusa, amelyben már szerepel a „Super Recordnak” elkesztelt, a kezdetekben még „tuningolt” Nuovo Record, később teljes szetté bővülő, legfelsőbb szintű alkatrészcsalád. Az első alkatrészváltozatok között szerepelt az új, titáncsavarral könnyített hátsó váltó, a könnyített csavaros fékszett, a titántengelyes, könnyített alukeretes Record Strada pedál, a kisebb csapálygolyókat alkalmazó, alucsészés középcsapágy, illetve az acél helyett ugyancsak alumíniumcsészés kormánycsapágy. A most bemutatott Alan gyöngyszem ezeket a változatokat mind felvonultatja, a hátsó váltóba ütött „pat 77” pedig még a gyártási évre is választ ad.
A legkorábbi Super Record szett így majdnem teljes, de azért 1-2 alkatrész sajnos kilóg a sorból: feltételezhetően gyárilag így szállították, nem valószínű, hogy egy ilyen tökéletes állapotban lévő kerékpáron valamit is cseréltek volna a 3 és fél évtized folyamán. Ilyen „másodvonalbeli” az agyszett, amely Super Record esetében magasperemes és titántengelyes lenne (spéci patentzárral kiegészítve), illetve a fékkar, amely időrendbe is kilóg a sorból – pár évvel később, a 18-as sorozatszámú katalógusban szereplő Record változat. Ez utóbbi esetében elképzelhető, hogy az eredeti tulajdonos kényelmi okokból még a 80-as évek elején lecseréltette az eredeti Nuovo vagy Super Record modellt. Szerencsére a felső bowdenvezetést megőrizte, habár ez a fékkar elvileg tudja a rejtett vezetést is.
A nyeregszár a 70-es évek végi patinás olasz országúti gépeken általában az alkatrészszetthez tartozó darab volt, amelyet az Alan esetében – minden bizonnyal a szokatlan nyeregvázcső-átmérő miatt – egy trükkös bilincsszerkezetet alkalmazó, kis szériában gyártott olasz modell helyettesít. Kinézetre – legalábbis messzebbről szemlélve – akár össze is téveszthető a Super Recorddal. Habár a Campagnolo Nuovo Record/Super Record szett nem kapott egyedi, vázra utaló gravírozást, mint sok más csúcskategóriás olasz váz a 70 és 80-as években, a hajtómű könnyített vájatát a gyártó a váz lakkozott piros színére kifestette. Ennyi stílusigazítás járt is a legendás és igen ritka első generációs Super Record karnak!
A kerékszett Campa Record agyakra fűzött olasz NISI felni, a szingókat természetesen a 35 év alatt cserélni kellett. A kiegészítők között szerepel a klasszikus, szegecselt Regal bőrnyereg, korához képest kiváló állapotban. A kormány és a kormányszár kérdésében a csőbeszállításért felelős olasz márka kap szerepet, akkori kínálatuk legmagasabb szintű modelljeivel. Ez a felszereltség úgy tökéletes, ahogy van!
Remélem az olvasó nem bánja, hogy az első olasz kerékpár itt a RetroBlogban nem egy klasszikus Colnago vagy Cinelli: szerintem egy ilyen kuriózum legalább olyan fontos az „aranykor” ismertetéséhez, egyben tanulságos olvasmány, és esztétikai élménynek sem az utolsó!
Szöveg: Németh Balázs
Képek: Németh Balázs
