fbpx

A lengyel Kross-os Michalina a maraton versenyeiről

Ahogy már tavaly, úgy idén ismét eljöttek a Kross Racing Team versenyzői a Duna Maratonra. Ezúttal a  női mezőny felkavarására kiválóságukat, Michalina Ziółkowska-t nevezték, vele készítettünk interjút.

Michalina a Buda Maratonon aratott fölényes győzelme és a maraton világbajnokságon szerzett 8. helyezése után ezúttal Dósa Eszter személyében legyőzőre talált. A Duna maraton után remek sikereiről beszélgettünk vele.

michalina2

– Kevesen ismernek még Magyarországon. Néhány mondatban bemutatkoznál a Bikemag olvasóinak?

– Wrocławban élek, Lengyelország déli részén, ami az egyik legnagyobb és legszebb város. Teljesen normális életet élek, minden nap dolgozni megyek, ahol Opera böngészőket tesztelek, a minőségükre kell figyelnem. Munka után sok időt töltök a kerékpározással, ami a legfontosabb hobbim. A Kross gyár jóvoltából országúton egy Vento 4.0-t, terepen pedig egy 29″-os Level A+-t használok.

– Mióta versenyzel és mi volt a legfőbb célod?

– Néhány éve mountain bike-ozok és pontosan 5 évvel ezelőtt kezdtem el az edzéseket. A legnagyobb siker számomra a mostani maraton vb 8. helyezésem.

DSC04928

– Mióta versenyzel a Kross színeiben?

– Ez a második évem, hogy a Kross Racing Team tagja vagyok.

– Hogyan tudod összeegyeztetni a munkát és a kerékpározást?

– Teljes munkaidőben dolgozok az Opera Software-nél, a hegyikerékpározás a hobbim, hogy kitöltsem a szabadidőmet. Ha jól megtervezem, ki tudom tölteni az egész napomat, jut idő a kerékpározásra anélkül, hogy sok felesleges dolgot csinálnék. A tervemben szerepel a megfelelő táplálkozás, mert a jó ételek elengedhetetlenek az egészséghez és formához.

A nyári hétvégéken a versenyzésé a főszerep, télen pedig egy 2 hetes edzőtábort enged a szabadidőm. Számomra ez a normális élet része, a kerékpározás felejthetetlen pillanatokat nyújt nekem. Viszont másra nem sok időm jut, nem tudok annyi időt tölteni a barátaimmal, mint szeretnék.

– A hétvégén a Duna Maratonon vettél részt. Tetszett a verseny?

– Igen, ez egy nagyon érdekes verseny volt. Valójában kemény és megvan a saját karaktere azt mondanám. A nyomvonal igen változatos volt, sok szép singletrack, néhány kemény mászás stb. Ráadásként nagyon meleg is volt.

DSC04973

– Május elsején, a Buda Maraton és a maraton vb-n is Dósa Eszter előtt végeztél. Mit gondolsz, miért volt most ő a gyorsabb?

– Az év első felében a maraton Eb-re és vb-re koncentráltam. Ez utóbbi egy héttel ez előtt zajlott ugye, ami egy majdnem öt órás tekerést jelentett a kemény hegyeken. Még ennek a fáradságnak a nyomait nyögtem most is, a Duna Maratonon nagyon fáradt voltam még. Eszter viszont nagyon jól ment, gratulálok neki a bajnoki címhez!

michalina

– Nagyon jól mentél a maraton világbajnokságon. Milyen terveid vannak a jövőre nézve?

– Nem volt még időm gondolkodni rajta. De az biztos, hogy a csapatom néhány kiemelt versenyre fókuszál, többek közt a lengyel bajnokságra és az utolsó lengyel kupára. Emellett remélem, hogy el tudok indulni néhány UCI kategóriás maratonon Európában. Jövőre is szeretnék visszajönni a Duna Maratonra és újra versenyezni Eszterrel.

– Mit fogsz csinálni, ha már nem kerékpározol?

– Mivel nem tudom elképzelni az életemet sport nélkül, ezért valami egyéb sportra fogok összpontosítani. Korábban kosárlabdáztam, fociztam, biztosan találok majd valami más sportot magamnak.

DSC04996

– Van valami, amit szívesen elmondanál, de nem kérdeztük meg?

– Örülök, hogy Magyarországon versenyezhettem és részt vehettem egy ilyen nagy rendezvényen. A hangulat forró volt, akárcsak a hőmérséklet. A pálya szélén sokan szurkoltak, amit nagyon imádok és még a környezet is nagyon szuper, remek helyszín versenyzéshez.

– Köszönjük a beszélgetést és további sok sikert kívánunk!

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo